Vinylen is megjelenik a legendás hazai thrash zenekar az Undertaking 1988 decemberében rögzített V12BB4U című demója.

A
Killan György (
ének, gitár),
Jakab Viktor (
basszusgitár) és
Esztári Imre (
dobok) által mindössze egyetlen évig működtetett banda (
1988-1989) a ’80-as évek végén a hazai thrash metal mozgalom kiemelkedő csapata volt. Az ország legnépszerűbb thrash metal klubját működtették Újpesten a Landler Jenő Művelődési Házban
Thrash Mosh Club néven, ahol a klubestek állandó fellépői voltak. Az 1988 decemberében rögzített
V12BB4U című hétszámos demót az együttes maga terjesztette. Dalaikat angol nyelvű szövegekkel írták, így a szocialista Magyarországon esélytelen volt, hogy hivatalosan lemezeik jelenhessenek meg. 1988 decemberében az
Undertaking Kijevbe utazott, hogy az ottani Állami Filmstúdióban rögzítse dalait a
V12BB4U címet kapott demóhoz. A cím jelentése “
We want to be before you”. A demóhoz hét dalt vettek fel a filmgyár nagyzenekarok számára kialakított hangstúdiójában. A
Killan demóról ismerős
Victim of the Night és
The Runner dalokat átdolgozott formában újrajátszották. Hazaérkezésük után 1989 januárjában kezdték terjeszteni a demót, amelyről később számos fanzine mellett a magyar Metal Hammer magazin első száma is közölt ismertetőt. A hangzás közel sem volt tökéletes, de Killan dalszerzői tehetsége és a zenekar technikás játéka így is élvezetessé tette a dalokat, és rögtön az underground élvonalába helyezte az Undertaking nevét. A kazettaborítóba a számok angol dalszövegeihez a magyar fordítást is mellékelték, hogy mindenki tudja, miről szólnak a dalok. Így például a
Reactor No. 4 a csernobili atomerőmű-balesetről, a
Viva Ceausescu a román kommunista diktátorról, a
Cool Before Drinking pedig arról, hogy a vodka hidegen az igazi.
Killan klasszikus zenei képzettségének bizonyítékaként a demón szerepel
Johann Sebastian Bach “
Badineire” című művének átdolgozása is. A kazettát koncerteken illetve postai úton terjesztették. A demó 30. évfordulójára bakelitlemezen is beszerezhető lesz.
A zenekar történetét a Dudich Ákos – Jakab Viktor szerzőpáros a 2017-ben megjelent Undertaking – Thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején című könyvben dolgozta fel.
“Örömmel jelentjük be az 1989-ben kiadott V12BB4U demó 30. évfordulós ünnepi vinyl-megjelentetésének időpontját, 2019. április 26-át.

Tracklist:
A – side:
1. Overture
2. Victim of the Night
3. The Runner
4. Evil Dwarf (live)
B – side:
1. Viva Ceausescu
2. Cool Before Drinking
3. Reactor No. 4
4. Badinerie/Mösh
5. Diarrhea (bonus track)
A kiadvány az Undertaking – thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején című könyv lerövidített, angol nyelvű változatát is tartalmazni fogja, színes kép és posztermelléklettel. A felvétel restaurálását Scheer Viktor végezte, a vinyl masteringet Martin Buchwalter készítette a németországi Gernhart Studioban, a korong TMC logós és órás képét Jakab Sándor szerkesztette meg, a borítódesign Havancsák Gyula munkája.
Havancsák Gyula az UTG-ről és a lemezborítóról:
„Az Undertaking anno másolt Sony kazettán volt meg. Máig emlékszem, hogy hallgatom a kis piros kétkazettás magnón. Nagyon adta, vitt a zene, oda voltam a gitárjátékért. Kb. 12 éves lehettem akkor, aztán tudtam, hogy a zenekar feloszlott. Abszolút nem gondoltam volna, hogy a számcímeket, amiket akkor a kazetta borítóra írtam, 41 éves koromban vinyl borító-verzióra kopizom majd. Jó móka volt elkészíteni a borítót. Jól esett rajzos-kollázs vegyestechnikával dolgozni, aztán hátha egyszer egy új lemez borítójára is lehet valamit alkotni!”
Black disc: 6000 Ft (+ postaköltség)
2 color split disc: 6500 Ft (+ postaköltség)
Előrendeléseket disc (black/2 color split), név, postázási és számlázási cím (postán maradó, csomagautomata, személyes átvétel stb.) megadásával az undertaking@gmail.com e-mail címre várjuk. A tárgyba ezt kérjük írni: VINYL
Előre utalást egyelőre nem kérünk.
Akinek a könyvrendelése óta változatlanok a postázási és számlázási adatai, mellőzheti.
Az „Undertaking thrash mosh club” zárt csoport tagjai egyszerűbben, az ott indított bejegyzésnél is leadhatják a rendelésüket.
A személyes átvételhez a TMC Productions hamarosan egy eseményt hoz létre, amelynek linkjét megosztjuk majd itt.
Jó egészséget és thrash metalban gazdag boldog új évet kívánunk!
Killan, Jakab, Esztári”