Szeptember 20-án ötödik nagylemezével jelentkezik az ősi erőkből táplálkozó finn black-thrasher URN. Iron Will Of Power lemezük összesen 9 dal található majd, melyek közül Malignant Strange Vision című pokoli szerzeményük ismerhető meg, amiről az alábbiakban csak ennyit mondott a banda:
“A legsötétebb órákban, amikor szembenézünk a félelmeinkkel és a túlvilági démonainkkal, nincs menekvés. Nincs megváltás és nincs megoldás… Mi jöhet ezután?“
Egy új videoklippel mutatta be új felállását az Orlando-i dark gothic folk metalt játszó Urn.
A klip 2015-ös nagylemezük, az Epiphany címadó dalának hivatalos videoklipje, amiről a csapat így nyilatkozott: “Az Urn többnyire mindig is azon negatív érzelmek katarzisa volt, melyeket mi mindannyian átéltünk. Ez a banda remekül összegzi mindazt, amit saját magunkról, másokról és a körülöttünk lévő világról tanultunk”.
A klippremierjével egyetemben a banda vadonatúj felállásának bemutatkozása is.Miután David Alusik gitáros az utóbbi időben session-zenészként segítette ki a bandát, felajánlották neki az állandó tagságot (David már 2003 óta részt vesz a banda turnéin, mint technikus). A gitáros természetesen elvállalta a posztot.
“Nagyon örülünk, hogy végre hivatalosan is sorainkban tudhatjuk David-et.” – közölte az Urn frontembere, Dominic St. Charles. “David rendkívül pozitív energiával látta el a zenekart az elmúlt években. Ez egyértelműen meglátszott a koncerteken is. Ami a legjobb az egészben az, hogy annak ellenére, hogy egy tapasztalt veteránról van szó az ő hozzájárulása folyamatosan új perspektívákkal és dinamikával látja el bandánkat. Egyszóval: izgatottan várjuk, mit hoz a közös jövő!”
A zenekar új felállása hamarosan nekilát negyedik nagylemezének, ami várhatóan 2017 elejére készül el.
Friss beérkezések a disztróban: Denial of God (Den) – The Dawn of Aemizaez: Demos 1992-1993 CD (később digipak is lesz belőle!) Urn (Fin) – Dawn of devastation T-shirt Toxic Holocaust (USA) – Brazilian slaughter 2006 DVD Horna (Fin) – Ääniä Yössä 12″ LP
A kiadványokról itt lehet érdeklődni: stygian (kukac) t-online (pont) hu
Elsőként a borítórol szólnék. Első ránézésre meglepődtem a képen. Egy lerombolt metropoliszon átgázoló póklábú, cilinderes gonosz hóember. Nem rossz ötlet, csak meglepő. Amúgy semmi extra nincs a borítón, egyszerűnek mondható. A lemez tipikus Black/Thrash. A nyers hangzás, és a pörgő riffek abszolút hitelesek. A semmitmondó intró után jön a ‘Back from the Dead’ elnevezésű szintén […]