Tag: Vágtázó Csodaszarvas

Grandpierre Attila – Négy nemzedék versei a csillagokból

Talán nincs olyan ember, aki a Grandpierre névre ne kapná fel a fejét. Grandpierre Attila családja 150 éves örökségét viszi magával, a művészetet. Ő maga a természettudomány doktora, a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Továbbá frontember, a világszerte keresett Vágtázó Halottkémek, majd a Vágtázó Csodaszarvas énekese, aki újraélesztette a mágikus népzenét, fuzionálva azt a hetvenes évek progresszív
rockzenéjével. Így lett a VHK a csillagok és az álmok zenéje, melyre még a New York Times is felfigyelt.

„Ötéves koromban kijelentettem, hogy csillagász leszek. Amikor szüleim kérdezték, hogy miért, azt feleltem, hogy azért, mert nekem a Nappal kell foglalkoznom. Látszólag ezzel ellentétben, hétéves koromban pedig egyszer csak kijelentettem, hogy énekes leszek.
Kérdezték, hogy akkor most mi leszek, énekes vagy csillagász? És azt feleltem: mindkettő.
Később mindkettőt elfelejtettem, de aztán mégis úgy alakult, hogy mindkettő, csillagász és énekes is lettem, egyszerre. Honnan tudtam én ezt hétévesen?”

Most mindebből a múltból, lélekből, s a csillagokból, megjelent a Grandpierre nemzedékek verseskönyve, Apám szíve dobog bennem címmel. A válogatáskötet tulajdonképpen a család több mint másfél évszázados történetének szelleme.

* Vers a múlthoz, a csillagokhoz, vers Petőfihez *

150 évet átfogó verseskötet, négy nemzedék, hat költő. És a vezérfonal: a családi összetartozás. Hogyan élnek bennünk tovább őseink? A versek élményszerűen tolmácsolják az öröklődés csodáját. Miután mindannyiunknak alapélménye a családi összetartozás, és gyakran vannak ilyen élményeink, és az öröklődést a tudomány kívülről és materialista módon közelíti meg, ez a kötet maradandó és elgondolkoztató élménykincset jelenthet mindannyiunk számára. Így ajánlja a frissen megjelent kötetet maga Grandpierre Attila.
_ELVALASZTO_

A Grandpierre-családban hagyomány a verselés, legalább 150 éve. Grandpierre Károly, a Svájcból Kolozsvárra települt Charles Grandpierre fia, Kossuth tollnoka, Garibaldi szabadságharcosa, Petőfihez írt versével kivívta Vahot Imre író, szerkesztő nagyrabecsülését.
A következő nemzedékben Dr. Grandpierre (Bod) Károly rendkívüli verseket írt. A következő nemzedékben ifj. Grandpierre Károly, aki életét adta a magyar szabadságért, nem érte meg első verseskötete kiadását. Testvére, Grandpierre K. Endre költőként is ismert, három
verseskötete jelent meg. Mindkét fia verseket ír. Grandpierre Károly, festőművésznek egy, Grandpierre Atilla, csillagász-zenésznek két verseskötete jelent meg.
A kötet ízelítőt ad a Grandpierre-család verseiből. A Grandpierre-család verseiben az is különleges, ahogy verseikben rendre kifejezik összetartozásukat. A könyv címlapját Grandpierre Károly: “Egy pillanat az Örökkévalóságból” című festményének részlete díszíti.

A Titokfejtő Könyvkiadót Grandpierre K. Endre alapította, mert a kommunizmusban műveit  tiltólistára tették. Eddig 12 könyvet adott ki Grandpierre K. Endre és Grandpierre Atilla műveiből a történelem és a Világegyetem titkainak megfejtéséről. Ezekből jelenleg nyolc
könyv kapható, különleges kedvezménnyel itt:

http://www.grandpierre.hu/site/vtvasarter/termekek-konyv/

A különleges könyv a Titokfejtő Könyvkiadó kiadásában látott napvilágot 2013 decemberében, Grandpierre Attila gyűjtőmunkája nyomán.
Oldalszám: 120 (kemény fedeles)
Bolti ár: 2500 Ft
Kedvezményes ár: 1500 Ft

Balatoni Boli megemlékezés

Jótékonysági rendezvény a zenésztársak szervezésében A február 26-án elhunyt üstdobos, Balatoni „Boli” Endre búcsúztatására zenésztársai 2012. március 27-én 18 órától, a budapesti Dürer Kertben tartanak jótékonysági koncertet és megemlékezést. Az est teljes bevételét a zenész Édesanyjának szánják, mert a tragikus esetnek sajnos komoly anyagi vonzata is van. Balatoni Boli február 26-án Indonéziában, Szumátra szigetén hunyt el súlyos mérgezés következtében. A hír mindenkit megrázott: Boli dobosként és üstdobosként zenélt a Marina Revue, a Commando, a T-34, a Vágtázó Halottkémek (később Vágtázó Életerő), a Narco Polo, a Magura, a Cantara és a Világfa zenekarokban. Sokan érzik tehát magunkénak a gyászt, így egymástól függetlenül, de mindannyian arra jutottak, hogy egy közös zenélés keretein belül búcsúznának el barátjuktól, ezzel egyben segítve az Édesanyját, akire a költségek hárulnak Boli földi maradványainak hazaszállítása kapcsán. A Dürer Kert tulajdonosa felajánlotta a szórakozóhelyet a rendezvény lebonyolításához, minden segítséget, támogatást megadva. Az est folyamán a megemlékező műsorban fellépnek majd, barátai, egykori zenésztársai a már említett zenekarokból: Korai Öröm: Szabó Kristóf és a Korai Ütősök, Árvai Viktor (VHK),
Narco Polo: Herczeg Flóra, Kerekes-Polgár Lilla, Lukács Tímea, Ötvös Viktória, Tóth Györgyi, Bóta Pál, Dudás „Keszi” Zsolt, Gáspár „Mica” Márk, Halmos András, Koós Balázs, Okos Tibor, Toporniczki „Topi” Tamás, Varga Laró István,
VHK: Szónusz, Molnár Lujó (Cantara),
Világfa: Szedő Szilvia, Dudás „Keszi” Zsolt, Koós Balázs.
Terveznek adománygyűjtést, képaukciót (S. Varga Ilona képeiből), felolvasást, vetítést, közös zenélést és a szünetekben Boli kedvenc zenéit lehet majd hallgatni. Várnak szeretettel mindenkit, aki így szeretne megemlékezni a zenészről, a barátról, és egyben adományával hozzájárul a család megsegítéséhez.
A támogatói belépő ajánlottan 1000 Ft, de természetesen igazodnak mindenkinek az anyagi lehetőségeihez, hiszen elsősorban megemlékezünk. Minden szervező és fellépő a család segítségét szolgálja.

Részletek
_ELVALASZTO_

Narco Polo 2012

Balatoni Boli 1999 és 2006 között a Narco Polo zenekarral számos koncertet adott. A 2008-ig vele együtt zenélő társai a tragikus eset kapcsán újra színpadra állnak, hogy megemlékezzenek barátjukról és segítsék a gyászoló Édesanyát.

Korai Ütősök

A Korai Öröm zenekar tagjaiból álló Korai Ütősök a dobok hangjain szólnak Bolihoz.

Szónusz (VHK)

Szónusz zenei emlékezése a zenészbarátra.

Molnár Lujó (VHK; Cantara)

Molnár Lujó a Világfa, a Cantara és a VHK zenekarokban zenélt és alkotott együtt Bolival.

Vágtázó Életerő

A sajtótájékoztatónak két apropója is volt, egy részről a lassan 10 éve feloszlott VHK zenekar Vágtázó Életerő néven történő visszatérése, másrészt Barcsik Géza grafikusművész kiállítása. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb VHK-s anyag vizuális megjelenítése, a borítók, plakátok május 10-éig tekinthetők meg a Pecsában. A rövid sajtótájékoztatón Attila a visszatérés sorsszerűségéről beszélt, volt terülj-terülj asztalkám csapolt […]

Tovább »

Vágtázó Csodaszarvas – Végtelen Ázsia – 2008

Ha a Vágtázó Csodaszarvas zenekar előzményeire tekintünk, lehetetlen a Vágtázó Halottkémek mellett szó nélkül elsiklani. Az előd zenekar meg 1975-ben alakult, és lerombolva a szocializmus gátjait minden idők legsikeresebb magyar zenekarává küzdötte fel magát fennállásának 25 éve alatt. Kiérdemelték a világ legjobb sámán/punk bandája megnevezést, Hollandiában a magyar zenei kultúrát képviselték, a New York Times […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.