Tag: Vale of Tears

Dying Wish – aktualitások


Itt a banda friss hírlevele:

„A 2016-os év számunkra nagyon izgalmasnak ígérkezik, de mindenekelőtt kezdjük a tavalyi év történéseivel!
Az év elejét tagcserével indítottuk, a kezdetektől a csapat tagságát erősítő Purgó (Papp Sándor-bass), helyére Belá Olivér érkezett, a Vale Of Tears-ből! Oli azóta jó néhány koncerten bizonyított, reméljük hosszú távú lesz az együttműködésünk! Nem koncerteztük szénné magunkat, viszont a háttérben magasabb fokozatra kapcsoltunk, ennek eredményeképpen végre befejeztük az új lemezanyagunk megírását!

És igen, végre tíz év után új albummal rukkolunk elő! 🙂 Reméljük minél hamarabb!
Az album a Tükörország címet fogja viselni és ebből már sejteni lehet, hogy forma bontó módon, az egész anyag teljesen magyar nyelvű dalokat fog tartalmazni. A lemez tartalmazni fogja a 2012-es Lopott Idők c. nótát és a 2013-ban megjelent Crimson Blood EP címadó dalát is, természetesen magyarosítva, új szöveggel, Vörösre festi a vér címmel. Ezenkívül még hét, vadiúj nóta fogja teljessé tenni az idén érkező anyagot!

A Facebook oldalunkat érdemes lesz követni, mert a megjelenésig folyamatosan csepegtetjük az új infókat!
Addig is találkozzunk Január 24-én a Death By Metal fest-en, ahol már szemezgetünk az új dalokból is!”

Nightbreed 2015

Nagyon készültem a Nightbreed-re. Annak idején, igaz csak néhányszor, de ott voltam a fesztiválon, s kellemes, emberközeli fesztiválhangulat fogadott mindannyiszor. Ráadásul, most a Vale Of Tears-es és Dying Wish-es cimborák fellépése mellett plusszként egy De Facto visszatérő buli is segítette a döntést. Na meg az is, hogy nemrég ebben a Békés megyei kis faluban tartottuk […]

Tovább »

Slide Away – klippremier

A Pallagi Attila (ének, gitár), Ács Sándor (gitár), Kovács Máté (basszus) és Fazekas Pál (dob) felállású Slide Away zenekar első szöveges videója ma este debütál.
A Gold Rush c. egyik új dalához egy csihi-puhis videó készült, ami az izzadságszagú próbahelyi hangulatot mutatja be, valahogy úgy, ahogy a zenekar tagok egymást látják zenélés közben.

A klippremier Facebook eseményéhez IDE KATTINTVA tudtok csatlakozni.

Vale Of Tears – Illdisposed Inner Interest újrakiadás

A melodikus death metal göteborgi verziójának egyik legjelesebb magyar képviselője a Vale Of Tears. A zenekar öt éve jelentette meg Illdisposed Inner Interest című lemezét, melyet most az évforduló tiszteletére, két feldolgozás bónusz dallal (Placebo, Nine Inch Nails) megspékelve, digitális formátumban újra elérhetővé tett.




Havancsák Gyula válaszolt nekünk hangokról és képekről

Hjulest nem kell bemutatnunk a rock-metalzenét kedvelő közönségnek, a nevével valamilyen formában biztosan találkoztak már Önök, ha máshol nem, mondjuk valamelyik kedvencük lemezborítóján, grafikai tervezőként. Még korábban küldte el nekünk az USAban élő unokatestvére egyik zenei projectjének a bandcamp oldalát, mondván, a magazinunk profiljába passzol az ott hallható művészet, és miután megírtam a cikket, egy […]

Tovább »

Metal Forever Fesztivál 2013

A szlovákiai Nagycsalomján megrendezett Metal Forever fesztivál történetébe nem mennék bele, akit érdekel, elolvashatja az interjúban. A lényeg, hogy hosszú szervezés, készülődés után lezajlott a kétnapos buli. És ez a beszámoló is megszületett végre! (Bocs srácok!) Számunkra kisebb kalanddal ért fel az utazás, mivel az autó hirtelen támadt műszaki problémája miatt az út nagyjából harmadát […]

Tovább »

Vale Of Tears interjú

– Kezdjük talán a banda történetének áttekintésével, hisz eddig még nem interjúztunk! – Üdvözlet minden kedves olvasónak és neked is Sanyi! A bandát még 1997-ben alapítottuk, természetesen még egészen más felállással. Az eredeti tagságból már csak ketten vagyunk Zolival, a gitárosunkkal. A legfontosabb számomra az volt, hogy ne csak úgymond próbatermi zenekar legyünk, hanem mutassuk […]

Tovább »

Öt kérdés – öt válasz zenekaronként – II. rész

Acoustic Love Thrash – Mutasd be a bandát öt mondatban! – A zenekar egy szem utcazenészből áll. A név ötletét az Amarilla című dal stílusa adta, amely a zenetörténet talán egyetlen kretén akusztikus szerelmes thrash metal nótája. Természetesen utcathrash. A repertoárban mindenféle zenei stílus megtalálható, s így a vegyesség érzete teszi talán különlegessé. – Mi a […]

Tovább »

KarcFest 1.

A KarcFest-et első alkalommal rendezték meg, ami afféle hiánypótlásként (is) funkcionál, s reméljük a sikerének híre a megfelelő helyekre eljutva utat nyit ismét a „Karcagi Undergroundnak”. Szóval a hosszú hétvége miatt is adta magát az időpont, amit az ötletgazdák (Ráci – Decadence/Remorse és Szaki – kontrollzé) kiválasztottak. A rendezvény helyszíne pedig az az Ifiház volt, […]

Tovább »

Dying Wish interjú

Fémforgács: – Először is meséljetek, miért épp most jött el az ideje, hogy újra aktivizáljátok a bandát? Ács S.: – Ezt már egy ideje forgattuk a fejünkben. Macival sokszor felidéztük a régi időket. Jó koncertek, jó próbák, jól működő banda, ahol mindenki tudja és teszi is a dolgát. Amikor pedig egy Stardrive próba feloszlásba fulladt, […]

Tovább »
1234
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.