Tag: Vanishing Point

Vanishing Point – lemezelőzetesek

Dead Elysium címmel augusztus 28-án jelenik meg a melodikus progresszív metalt játszó Vanishing Point hatodik albuma, amiről Salvus, valamint korábban megjelent címadó daluk szöveges videóját nézhetitek meg.

Tudjátok, vannak az ember életében olyan idők és pillanatok, amikor a dolgok más megvilágításba helyeződnek. Számos dolog történhet az életben, amikre azt mondod, hogy bárcsak újra átélhetném vagy újra megtehetném ezeket. De ha megfeszülsz, akkor sem lehetséges visszahozni a múltat. A Salvus amolyan emlékeztető arra, hogy állj le és próbálj kilépni a napi rutinból, és nézd azokat magad körül, akiket az életednél is jobban szeretsz. Hiszen végeredményben ‘nem kell megváltanunk a világot’, viszont kiélvezhetünk minden pillanatot és dédelgethetjük az emlékét mindazoknak, akiket szerettünk, szeretünk.” – mondta Silvio Massaro énekes.

Számos akadállyal találtuk szembe magunkat a Distant Is The Sun lemezünk óta eltelt évek során. Szeretnénk azt hinni, hogy ez az új lemez amolyan visszatükröződése annak az útnak, amit zenekarként és személyesen is megtettünk az utóbbi években.” – tette hozzá Chris Porcianko, a csapat gitárosa.”

Vanishing Point – Dead Elysium
(AFM Records)

1. Dead Elysium
2. Count Your Days
3. To The Wolves
4. Salvus
5. The Fall
6. Free
7. Recreate The Impossible
8. Shadow World
9. The Healing
10. The Ocean

Vanishing Point – Distant Is the Sun – 2014

Ezzel az írásommal egy kicsit a „bahon-örökség” továbbvivőjeként tekintek magamra. Na nem a stílusa miatt, hiszen azt a szövevényes, egyszerre humoros, de agytornának sem utolsó szóáradatot ha akarnám se tudnám utánozni. Viszont jelen recenzió tárgya az a fajta megadallamos muzsika, amit az ex-kolléga szinte szélmalomharcot vívva próbált elfogadtatni, megszerettetni a ’forgács olvasóival, Hangpróbázóival. Nem túl […]

Tovább »

The Very End bemutatkozó

A metal sajtó és a rajongók már eddig is lelkes rajongással illették a The Very End zenekart, a német Metal Hammer-ban pl. a hónap demójának választották. Olyan bandák társaságában turnéztak, mint az Exodus, Pro Pain, One Man Army and the Undead Quartet vagy a Die Apokalyptischen Reiter. A csapat most készült el a bemutatkozó nagylemezével, és egy melodikus death metal mesterművet kapunk, ígéri a kiadó Dockyard 1. A nyílvesszőként süvítő gitárok, oldschool szólók és csonttörő death metal ének remekbeszabott dallamokkal párosul, ezt hallhatjuk majd a Vs. Life lemezen. Dan Swanö (Edge Of Sanity): „Remek dalok, kíváló zenészek! Ritkán hallani olyan bandát, amelynek zenéjében a modern metal a klasszikus metal és a klasszikus thrash is ugyanúgy jelen van! Virágzó jövő áll előttük, ha jól forgatják a lapjaikat!”
_ELVALASZTO_
Tom Angelripper (Sodom) „Modern Thrash/Speed Metal egyszerűen ettől nem is lehetne változatosabb! De egyúttal van egy csavar is a dologban, a sokoldalú felépítés és a tiszta 80-as évekbeli riffek azonnal az ember memóriájába vésődnek. A kristálytiszta produkció minden bizonnyal az év egyik legjobb lemezévé emeli a Vs. Life-ot! The Very End – találkozunk a Recall-on! Hajrá!”

Vanishing Point – final tourdates with Sonata Arctica

All their European fans are sighing in anticipation: finally the Australian Prog Metal Masters are coming over again! Now it’s only days to count until the first concert in Huskvarna, Sweden in support of Sonata Arctica! Please take a look below for the exact tourdates! To ease the absence for the fans at home in Australia, Vanishing Point played a highly acclaimed „Farewell show” at The Corner Hotel in Melbourne, Australia – to say hi and bye and as a last warm up. For the European folks it’s the first show since Vanishing Point‘s appearance at Wacken and since the tour with Gamma Ray. Vanishing Point have released two fresh albums with Dockyard 1 since then, „Embrace The Silence” and „The Fourth Season”. Be there in time to finally see them live!

Vanishing Point – új billentyűssel

Az ausztrál progresszív metal csapatnak mostantól rendes tagja Jake Lowe, aki már egy ideje amúgy is velük zenélt. A zenekar  novemberben a Sonata Arcticával turnézik Európában, nem rég pedig Joe Satriani előtt léptek fel Ausztráliában.

Vanishing Point – The Fourth Season – 2007

Az Ausztrál csapat 1997-ben alakult meg, és ez a negyedik albumuk. Bevallom még sosem hallottam a V.P. egyetlen lemezét sem, és a borító alapján egyből valami Black Metalra gondoltam az északi fajtából. Persze tévedtem, mert a korongot berakva egy nagyon igényes, progresszív Heavy Power muzsika szólalt meg a hangfalakból. A hangzás lehetne jobb is, eléggé […]

Tovább »

Vanishing Point – Embrace the Silence – 2005

Az ausztrál csapat 1997-ben alakult Melbourne-ben. Még ebben az évben elkészítették bemutatkozó lemezüket In Thought címmel. A korong Ausztrália legjobb metal albuma címet érdemelte ki. 2000-ben leszerződtek az LMP Records kiadóhoz és ennek a házasságnak eredményeképen megjelent második Tangled In Dream című művük. Aztán öt évre teljesen eltűnt a csapat, míg idén végre jelentkeztek harmadik […]

Tovább »