Tag: Varathron

Varathron – Lépj be a bíbor templomba

The Crimson Temple címmel a mai nap jelent meg a görög okkult black metalos Varathron hetedik nagylemeze az Agonia Records gondozásában. A 35 éve alapított bandát hazájában és világszerte is a műfaj egyik úttörőjeként tartják számon. A bandafőnök, Stefan Necroabyssious énekes korábbiakban így beszélt új lemezükről:

Az album 10 dalt tartalmaz, amelyek egy epikus, 46 perces utazást tesznek lehetővé őrült látomásunk mélyére. Az album neve The Crimson Temple „a bíbor templom”, a Sötét Isten oltáránál áldozatra kerülő ártatlan lelkekre utal. A dalszövegek ezen a lemezen is, csak úgy, mint korábbi lemezeken is utalnak az ősi vallásokra, a mágiára és az asztrális utazásokra, a múlt háborúira és csatáira, de más dimenziókra is. A halálon és a halandó életen túli látomásokra, rémálmokban és az agy kóros állapotai, a kimondhatatlan fájdalmat a fülsiketítő csendben!

Varathron – Crypts In The Mist – új videó

December 1-én The Crimson Temple címmel jelenik meg a görög okkult black metalos Varathron új nagylemeze. A 35 éve alapított bandát hazájában és világszerte is a műfaj egyik úttörőjeként tartják számon. Hetedik lemezük az Agonia Records gondozásában lát majd napvilágot, amiről második előzetesként Crypts In The Mist videójuk nézhető meg.

A bandafőnök, Stefan Necroabyssious énekes korábban így beszélt új lemezükről:

Az album 10 dalt tartalmaz, amelyek egy epikus, 46 perces utazást tesznek lehetővé őrült látomásunk mélyére. Az album neve The Crimson Temple „a bíbor templom”, a Sötét Isten oltáránál áldozatra kerülő ártatlan lelkekre utal. A dalszövegek ezen a lemezen is, csak úgy, mint korábbi lemezeken is utalnak az ősi vallásokra, a mágiára és az asztrális utazásokra, a múlt háborúira és csatáira, de más dimenziókra is. A halálon és a halandó életen túli látomásokra, rémálmokban és az agy kóros állapotai, a kimondhatatlan fájdalmat a fülsiketítő csendben!

Varathron – A bíbor templom

December 1-én jelenik meg a görög okkult black metalos Varathron új nagylemeze. The Crimson Temple című lemezük már a hetedik lesz, ami az Agonia Records gondozásában lát majd napvilágot. A lemezről máris itt van Hegemony Of Chaos című daluk.

A zenekar ikonikus énekese, Stefan Necroabyssious úgy véli, hogy az új album a zenészek elhivatottságából és megalkuvást nem ismerő szenvedélyéből született.

Az album 10 dalt tartalmaz, amelyek egy epikus, 46 perces utazást tesznek lehetővé őrült látomásunk mélyére. Az album neve The Crimson Temple „a bíbor templom”, a Sötét Isten oltáránál áldozatra kerülő ártatlan lelkekre utal. A dalszövegek ezen a lemezen is, csak úgy, mint korábbi lemezeken is utalnak az ősi vallásokra, a mágiára és az asztrális utazásokra, a múlt háborúira és csatáira, de más dimenziókra is. A halálon és a halandó életen túli látomásokra, rémálmokban és az agy kóros állapotai, a kimondhatatlan fájdalmat a fülsiketítő csendben!

Szeretnénk kifejezni örök hálánkat rajongóink óriási támogatásáért, amit az évek során nyújtottak. Élvezettel osztjuk meg veletek munkánk újabb gyümölcsét.

Varathron – Crimson Temple

(Agonia Records)

1. Ascension

2. Hegemony of Chaos

3. Crypts in the Mist

4. Cimmerian Priesthood

5. Sinners of the Crimson Temple

6. Immortalis Regnum Diaboli

7. To the Gods of Yore

8. Shrouds of the Miasmic Winds

0. Swamp King

10. Constellation of the Archons

Diablery – Candles (2021)

Ebben a hirtelen jött májusi nyárban szinte már alig vártam, hogy hazaérjek, édes álomra hajtsa fejét a kis család és a forró fürdő után egy jó kis fagyos cuccal hűthessem le legnemesebb testrészeimet. Erre a célra két anyagot szemeltem ki magamnak: a friss és ropogós Ultha anyagot, akik egykoron a Converging Sins lemezükkel égbekiáltóan magasra […]

Tovább »

Varathron – Új lemezelőzetes dal a latin hold árnyékából

Glorification Under the Latin Moon címmel szeptember 25-én érkezik a görög okkult black metalos  Varathron első lemeze, mellyel fennállásuk harmincadik évfordulóját ünneplik meg. A lemez felvételeit 2019. augusztus 4.-ei, São Paulo-beli koncertjén rögzítették, amely a banda 30 Years Of Darkness elnevezésű világkörüli koncert-sorozatának utolsó állomása volt. A 15 tételes album egy teljes átfogó képet ad a banda korai évektől egészen a legutóbbi Patriarchs of Evil albumáig, amiről máris itt van Flowers of My Youth videójuk.

Varathron – Újabb előzetes a koncertlemezükről

A legendás görög okkult black metalos Varathron szeptember 25-én, az Agonia Records gondozásában adja ki első koncertlemeze Glorification Under the Latin Moon címmel. A lemez a zenekar  2019. augusztus 4.-ei, São Paulo-beli koncertjén rögzítették, amely a banda 30 Years Of Darkness elnevezésű világkörüli koncert-sorozatának utolsó állomása volt. A harmadik fennállását ünneplő banda szettjében a korai évektől egészen a legutóbbi Patriarchs of Evil albumig szerepeltek dalaik.

A banda nyilatkozatott első koncertlemeze kapcsán:

Ezekben a furcsa és bizonytalan időkben szeretnénk a legjobbakat, jó egészséget kívánni minden barátunknak, rajongónknak, fivéreinknek és nővéreinknek. Az elmúlt években számtalan csodálatos emberrel ismerkedhettünk meg! Nagyon boldogok vagyunk, hogy mindannyiótokkal megoszthatjuk ezeket a fontos híreket. Kedves barátaink, támogatóink, ezennel bemutatjuk Nektek új – valahavolt legelső – koncertalbumunkat! A Glorification Under the Latin Moon anyagát Brazíliában, São Paulo-ban vettük fel, a 2019-es év legutolsó Varathron koncertje alkalmával, egy dél-amerikai túra során. Ezen az albumon egy “történelmi” szettlista hallható, hiszen az 1988-as daloktól kezdve, egészen a legutóbbi eposzunk, a Patriarchs of Evil egyes dalaival bezárólag adtunk elő nótákat ezen a bulin, és nem mellesleg teljes egészében elhangzott a His Majesty at the Swamp album is. Ezt a koncertet egyébként turné-menedzserünk és barátunk, Robson Calura és a Storm Productions szervezte. Hatalmas köszönet minden fényképésznek, hang és fénytechnikusnak és szervezőnek, hogy egy igazán különleges élményt varázsoltak velünk együtt a színpadra!

A lemezről második előzetesként Tenebrous daluk hallgatható meg.

Varathron – koncertlemez a latin hold árnyékából

Szeptemberben érkezik a görög okkult black metalos Varathron első koncertlemeze Glorification Under the Latin Moon címmel. A lemez a zenekar  2019. augusztus 4.-ei, São Paulo-beli koncertjén rögzítették, amely a banda 30 Years Of Darkness elnevezésű világkörüli koncert-sorozatának utolsó állomása volt. A harmadik fennállását ünneplő banda szettjében a korai évektől egészen a legutóbbi Patriarchs of Evil albumig szerepeltek dalaik.

A banda nyilatkozatott első koncertlemeze kapcsán:

Ezekben a furcsa és bizonytalan időkben szeretnénk a legjobbakat, jó egészséget kívánni minden barátunknak, rajongónknak, fivéreinknek és nővéreinknek. Az elmúlt években számtalan csodálatos emberrel ismerkedhettünk meg! Nagyon boldogok vagyunk, hogy mindannyiótokkal megoszthatjuk ezeket a fontos híreket. Kedves barátaink, támogatóink, ezennel bemutatjuk Nektek új – valahavolt legelső – koncertalbumunkat! A Glorification Under the Latin Moon anyagát Brazíliában, São Paulo-ban vettük fel, a 2019-es év legutolsó Varathron koncertje alkalmával, egy dél-amerikai túra során. Ezen az albumon egy „történelmi” szettlista hallható, hiszen az 1988-as daloktól kezdve, egészen a legutóbbi eposzunk, a Patriarchs of Evil egyes dalaival bezárólag adtunk elő nótákat ezen a bulin, és nem mellesleg teljes egészében elhangzott a His Majesty at the Swamp album is. Ezt a koncertet egyébként turné-menedzserünk és barátunk, Robson Calura és a Storm Productions szervezte. Hatalmas köszönet minden fényképésznek, hang és fénytechnikusnak és szervezőnek, hogy egy igazán különleges élményt varázsoltak velünk együtt a színpadra!

Szeptember 25-én megjelenő lemezükről elsőként Son Of The Moon daluk hivatalos koncertvideója nézhető meg.

Varathron – Glorification Under the Latin Moon

(Agonia Records)

1. Cultum Deus Aeternum (Intro)
2. Ouroboros Dweller
3. Cassiopeia’s Ode
4. Tenebrous
5. Saturnian Sect
6. His Majesty At The Swamp
7. Son Of The Moon
8. Unholy Funeral
9. Nightly Kingdoms
10. Lustful Father
11. Flowers Of My Youth
12. The River Of My Souls
13. The Tressrising Of Nyarlathotep
14. Genesis Of Apocryphal Desire
15. Sic Transit Gloria Mundi (Outro)

Acrimonious – Eleven Dragons – 2017

      Sokat szoktuk méltatni a jelenlegi színterek közül a lengyel vonalat a már természetesnek betudható északi csapatok mellett, azonban gyakran megfeledkezünk Európa egyik igencsak fontos black metal közegéről, Görögországról. Bizony, itt sem áll meg az élet a Rotting Christ éppen aktuális anyagának megjelenése után, sőt, a kevésbő promótált, arcunkba tolt bandák között rengeteg […]

Tovább »

Varathron – Patriarchs Of Evil – 2018

Nagyon szép diszkográfiára tekinthet vissza felemelt fejjel a görög Varathron zenekar, aminek azonban egyetlen ős tagja maradt mára a csapatban, Stefan Necroabyssious (gondolom ez nem születési név, ha meg mégis, akkor érdekes szelek fújnak arrafelé). A banda indulási éve pontosan 1988, így bőven volt idő kialakítani saját megszólalást és arculatot attól függetlenül, hogy messze nem […]

Tovább »
123