Tag: Velvet Revolver

It’s So Easy …és más hazugságok

A Cser Kiadó gondozásában július 18-án jelenik meg a Guns N’ Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra.
A könyvet 20% kedvezménnyel rendelhetitek elő a kiadó weboldalán.

Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t – részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben – az autójában lakva -, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.

Az It’s So Easy …és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában.

A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait.

„Mellébeszélés nélkül a rock’n’roll igazi pokláról és mennyországáról”David Fricke, Rolling Stone magazin

Apocalyptic Love World Tour

Nem is akkora csoda, hogy végül a PeCsa helyett a Sportarénába kellett áttenni Slash koncertjét. Amit anno a GNR tagjaként letett az asztalra, annak még ma is akkora hatása van, hogy ezrek jöttek el megnézni a cilinderéről is híres gitárost. Persze az meg, hogy szólóban is emlékezeteset alkot még ráadás. Köszönet tehát a Concerto-nak, hogy […]

Tovább »

Velvet Revolver – énekes nélkül, DVD előtt

Az ex-Guns ‘N Roses, (Slash, Duff), The Cult, (Matt Sorum) stb. tagokból alakult Velvet Revolver most egy Live In Houston c. DVD-vel jelentkezik. A IDE kattintva a DVD-hez készült e-cardot érhetitek el.
A jelenleg énekes nélküli csapatnak – néhányan még biztosan emlékeztek az eredeti énekes, Scott Weiland (Stone Temple Pilots) 2008-as távozására – a hírek szerint két jelöltje is van a frontemberi posztra. Myles Kennedy (Alter Bridge), aki jelenleg Slash szólóturnéjának énekese, s nyilvánvaló megoldásként a neve fel is merült, mint a banda énekese, nem vállalta a feladatot.

_ELVALASZTO_

A Live In Houston DVD tracklistája:

1. Sucker Train Blues
2. Do It For The Kids
3. Headspace
4. Crackerman
5. Illegal I
6. It’s So Easy
7. Fall To Pieces
8. Big Machine
9. Set Me Free
10. Used To Love Her
11. Slither
12. Sex Type Thing

Slash – senki nincs biztonságban?

Talán már hallottátok, hogy a június 20-ei milánói koncerten egy színpadra felmászó „rajongó” megtámadta Slash-t aki épp a Sweet Child O’Mine szólóját játszotta.



Szerencsére komoly sérülést nem szenvedett, csupán a gitárja tört el.
Mindenesetre felmerül a kérdés: hol voltak a biztonságiak?

Velvet Revolver – EP az album előtt

A Velvet Revolver a második albumuk, a Libertad megjelenése előtt egy hónappal Harmony and the Tyranny címmel egy EP-t hoznak ki, amin a Libertad rögzítése közben felvett Talking Heads feldolgozás (Psycho Killer) és egy dokumentumfilm lesz. A film igazából egy „Így készült a Libertad” típusú anyag.

A nagylemez a tervek szerint július 3-án jelenik meg, mégpedig kétféle formátumban.
A CD változat szintén tartalmazza majd az EP-n is megtalálható doku-videót a lemezkészítésről, a másik változat pedig egy bónusz DVD-s kiadás lesz. Ezen a korongon egy 30 perces anyag lesz az idei dél-amerikai turnéról.

A „Libertad” végleges dallistája:

01. Let It Roll
02. She Mine
03. Get Out The Door
04. She Builds Quick Machines
05. The Last Fight
06. American Man
07. Mary Mary
08. Just Sixteen
09. Can’t Get It Out Of My Head
10. For A Brother
11. Spay
12. Gravedancer
13. „Making Of Libertad” documentary (multimedia)

Velvet Revolver – hamarosan hallható

Az ex-Guns tagokat is foglalkoztató Velvet Revolver kettes lemeze, a Libertad lassan a boltok polcaira kerülhet. Ahogy azt Matt Sorum dobos tudatta, már befejezték a lemez keverését is.

Slashék a tervek szerint áprilisban az  Aerosmith társaságában Dél-Amerikában adnak koncerteket.