Tag: Vintersorg

Moonsorrow – Kivenkantaja – 2003

    A 90-es évek elején igencsak felkorbácsolódott az északi országok, mint Norvégia, Svédország, Finnország nemzeti öntudata, ebben pedig jelentős részt vállalt Quorthon munkássága a Bathory révén. A folk és viking metal hordák nagyrészt a black metal mozgalommal kombinálva pedig végtelen mennyiségben kezdték el ontani a mitológiai témákkal foglalkozó, népi elemekkel teletűzdelt lemezeket. A trend […]

Sons Of Crom – The Black Tower – 2017

    A svédek érzik az acélt, ehhez kétség sem fogható, a finnek pedig ismerik a szélsőségeket, ameddig csak ember képes elmenni. Ha e két nemzet összefog, akkor pedig kő kövön nem marad, ennek legjobb példája a Sons Of Crom zenekart működtető kettős, Iiro Sarkki (Finnország) és Janne Posti (Svédország). Ez utóbbi rendelkezik papírforma szerint […]

Andras – újra gyülekeznek a pogány fellegek

 Egy erős 7 éves szünetet tartott az 1994 óta aktív német Andras zenekar, akik a kezdeti, puritán black metalból kiindulva építették fel pogány, epikus hatásoktól sem mentes világukat az évtizedek folyamán. Utoljára 2008-ban olvashattatok róluk nálunk, 2010 után pedig hallani sem lehetett a bandáról. Most azonban új lemezzel törik meg a csendet, ez lesz a hamarosan megjelenő Reminiszenzen. A szép borító alá (nem ez látható a videón, szerencsére) ezúttal sem került túl sok meglepetés, de a minőségre nem lehet panaszunk. 

Vintersorg – Till fjälls, del II – 2017

   Megfogadtam, hogy távol tartom magam egy ideig a hangpróbáktól, hogy kicsit feltöltődhessek, pihenhessek, ettől függetlenül folyamatosan pörögnek a lemezek és fogalmazódnak meg bennem a különböző gondolatok. A jelenlegi pontozások éllovasa sem kivétel, a svéd Vintersorg amúgy sem áll távol tőlem, régi ismerősök vagyunk. A projektet kikerülni egyébként nem egyszerű feladat, mivel 1996-óta léteznek (pár […]

Vintersorg – új dalelőzetes


Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Borknagar frontembere, Andreas Hedlund által vezetett svéd folk metal banda, a Vintersorg elkészítette 1998-as Till Fjälls albumának második részét. A folytatás június 30-án, Till Fjälls del II címmel fog megjelenni dupla CD-n és dupla bakeliten.

Az album első előzeteseként máris itt van Fjällets mäktiga mur daluk szöveges videója.



Vintersorg – Till Fjälls del II
(Napalm Records)

CD1
1.Jökelväktaren
2.En väldig isvidds karga dräkt
3.Lavin
4.Fjällets mäktiga mur
5.Obygdens pionjär
6.Vinterstorm
7.Tusenåriga stråk
8.Allt mellan himmel och jord
9.Vårflod

CD2
1.Tillbaka till källorna
2.Köldens borg
3.Portalen
4.Svart måne

Vintersorg – jön a Till Fjälls folytatása

A Borknagar frontembere, Andreas Hedlund vezette svéd folk metal banda, a Vintersorg elkészítette 1998-as Till Fjälls albumának második részét. A folytatás a Napalm Records kiadványaként június 30-án, Till Fjälls del II címmel fog megjelenni dupla CD-n és dupla bakeliten.

Andreas Hedlund váratlan lépést tett, és még véletlenül sem azt a lapot dobta, amire mindenki számított volna. Megírta ugyanis a banda legendás 1998-as albumának, a Till Fjälls folytatását. Mint azt tudjuk, ez a black/folk metal történelem egyik legfontosabb kiadványa.”


“És hogy mire számíthatunk akkor a Till Fjälls del II esetében? Semmiféle tudományos dalszövegi koncepció, semmi progresszív trükközés! Egyszerűen csak szívélyes visszatérés a hóval borított hegyek, a színtiszta, a természet által inspirált miszticizmus, az északi folklór témájához, és persze a valódi, lebilincselően epikus black metal műfajához. A Vintersorg tehát nyers és dallamos hangképek révén olvasztja eggyé a ’90-es évek extrém folk metal zenéjének pikáns elemeit a modernkori hangtechnikai vívmányaival.
” – áll a Napalm Records közleményében.

Hamarosan jönnek a további részletek, addig pedig itt a legendás 1998-as album.

 

Vintersorg – új videó

A mai nap folyamán napvilágot látott a Vintersorg zenekar történetének első videóklipje. A Lågornas rov című dal a július 8-án megjelenő új nagylemezen lesz hallható. A Naturbål a zenekar kilencedik albuma lesz és a tűz elemet fogja képviselni a négy őselemet felvonultató sorozatukban. A lemez a Napalm Records gondozásában jelenik meg.


Vintersorg – album előzetes

Mielőtt megérkezne a Lågornas Rov című új Vintersorg videoklip, álljon itt egy előzetes róla. A dal természetesen a június 27-én megjelenő új lemezükről való.



_ELVALASZTO_

1.Ur aska och sot
2.Överallt och ingenstans
3.En blixt från klar himmel
4.Lågornas rov
5.Rymdens brinnande öar
6.Natten visste vad skymningen såg
7.Elddraken
8.Urdarmåne
9.Själ i flamma

Cronian – hallgassunk bele!

Arról ITT már beszámoltam, hogy hamarosan napvilágot lát a Cronian kétszemélyes projekt harmadik felvonása, ezúttal az első hallható dalt ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Az Erathems lemezről az Ecocracy dal került fel a világhálóra. 

(Meghallgatásához katt IDE!)
 

12
szeptember 17.,
szeptember 18.,
szeptember 20.,