Tag: Vitriol

Vitriol – Az elszántság és a túlélés robbanása

A death metal vonalas Vitriol január 26-án adta ki második albumát Suffer & Become címmel. A Century Media gondozásában megjelent új lemezük mellé He Will Fight Savagely dalukra egy meglehetősen bizarr videó is érkezett.

A He Will Fight Savagely zárja új lemezünket. Jelen van benne az elszántság és a túlélés robbanásával, a kevésbé súlyos sötétségemben való eligazodásom nyomán, amit lelki válságnak lehetne nevezni. Láthatjuk benne, miként emlékeztetem magam a gyümölcsöző konfliktusokkal, konfrontációval és növekedéssel teli élet iránti elkötelezettségemre. Arról szól, hogy szálljunk harcba a nyugalommal szembeni aktualizálásért, és üdvözöljük a törekvő emberfeletti szenvedését. Atyám, most már veled vagyok!” – mondta a Vitriol gitáros-énekese, Kyle Rasmussen.

Markánsan kettős albumot akartam készíteni, nagyon magas tetőpontokkal és nagyon lenti mélypontokkal. A mélységeket nagyon is jól ismerjük, de a diadalmas csúcsokat kevésbé. Azt szerettem volna, hogy szövegileg és zeneileg is több optimizmust tükrözzön a zene: olyan derűlátást, ami alighanem elveszett az első album éjfekete örvényében.„ – mondta a lemezről korábbiakban Kyle Rasmussen.

Vitriol – Shame and Its Afterbirth – A természet ünnepe

Már csak pár nap és érkezik a Vitriol új albuma, a Suffer & Become. A Century Media gondozásában január 26-án megjelenő 10 dalos korong harmadik előzeteseként Shame and Its Afterbirth daluk videóját nézhetitek meg.

Ez a dal a természetet ünnepli. Lényegében arról szól, hogy a modernitás hogyan idegeníti el az embert a benne rejlő néma hangtól, és arról, hogy milyen következményekkel jár, ha figyelmen kívül hagyjuk ösztöneink hívó szavát. Mellesleg ez a kedvenc dalom, amit valaha írtam. Az album megírásakor azt tűztem ki célul, hogy mély völgyeket vájjak és magas hegyeket építsek, és úgy gondolom, hogy ez a dal a legjobb példa erre a törekvésre.” – mondta Kyle Rasmussen énekes-gitáros.

Vitriol – A trauma gyümölcsei

Suffer & Become címmel január 26-án jelenik meg a Vitriol új albuma. A Century Media kiadásában érkező 10 dalos lemezről a Weaponized Loss daluk kapta meg a második videót.

A Weaponized Loss szellemében nagyban hasonlít a The Flowers of Sadism világához abban az értelemben, hogy a trauma gyümölcseit és a körülményekből fakadó erősségként fogalmazza meg, abban a helyzetben amikor az ember még mindig az elnyomó környezet kiszolgáltatottja. Ha valaki már korai életkorban jól megismeri a halált és a veszteséget, jobban felkészülhet arra, hogy elkerülje azokat a helyzeteket és kapcsolatokat, amelyek ártanak neki. A fájdalmas veszteség az önkéntes megélésére való hajlandóság ápolása, bár veszélyes, nagyon értékes lehet a túlélésre való törekvésben.” – mesélte Kyle Rasmussen énekes-gitáros.

A lemez első videója, a The Flowers Of Sadism itt érhető el.

Vitriol – A mélységek éjfekete örvényében

A death metal vonalas Vitriol 2024. január 26-án adja ki második albumát Suffer & Become címmel.

Markánsan kettős albumot akartam készíteni, nagyon magas tetőpontokkal és nagyon lenti mélypontokkal.” – mondta Kyle Rasmussen énekes-gitáros. „A mélységeket nagyon is jól ismerjük, de a diadalmas csúcsokat kevésbé. Azt szerettem volna, hogy szövegileg és zeneileg is több optimizmust tükrözzön a zene: olyan derűlátást, ami alighanem elveszett az első album éjfekete örvényében.

A 10 dalos lemezről elsőként a The Flowers Of Sadism videója nézhető meg.

Vitriol – Suffer & Become

(Century Media)

1. Shame And Its Afterbirth
2. The Flowers Of Sadism
3. Nursing From The Mother Wound
4. The Isolating Lie Of Learning Another
5. Survival’s Careening Inertia
6. Weaponized Loss
7. Flood Of Predation
8. Locked In Thine Frothing Wisdom
9. I Am Every Enemy
10. He Will Fight Savagely

Vitriol – finom gyilkolás

A portlani death metalos Vitriol szeptember 6-án,  Bathe From The Throat Of Cowardice címmel adja ki új albumát, melyről a finoman gyilkoló Crowned In Retaliation tételükkel lehet ismerkedni.

METAL CATACOMBS – megjelent a 4. szám

Negyedszer vehetik kézbe az underground zenéket kedvelő és támogató fanzine vásárló olvasók a Metal Catacombs című lapot, amiben 112 oldalon A/4-es méretben koncertbeszámolók, cikkek, recenziók mellett természetesen interjúk is helyet kaptak.
A lapban olyan csapatokkal és személyekkel készült interjú, mint az Ascalon, Night Demon, Hamvak, Jannicke Wiese-Hansen, Mammoth Weed Wizard Bastard, Cryptworm, Grafit és hamu, Mark Riddick, Saboter, Within the Fire, Maim, Eternal Champion, Gire, Heavy Metal Relics, Cadaveric Fumes, Cemitério, Vinnum Sabbathi, Vitriol, Os, Sewercide, Ruinous, Slough Feg, Taphos, Skelethal, Svoid.
Megrendelhető a következő címen: metalcatacombs666@gmail.com

Vitriol – bemutatkozó demo

A Vitriol nevű német death metal duó január 27-én jelentette meg simán a csapat nevét viselő bemutatkozó anyagát a Hellthrasher Productions gondozásában. A csapatot nagyjából a Swallowed, a Beherit és a Teitanblood közé lehet belőni zeneileg. 
Az eredetileg tavaly júliusban kiadott demóból, melyen 25 percnyi, szövegeiben a misztikumot, az ismeretlent és a ember által ismert világegyetem külső régióit boncolgató kriptaszagú death metal hallható már az utángyártott mennyiség is gazdára talált.

<a href=”http://hellthrasherproductions.bandcamp.com/album/vitriol”>Vitriol by VITRIOL</a>