Tag: Wake

Wake – Itt az új album

Hatodik albumával jelentkezett a kanadai progresszív grindcore / crust banda, a WakeThought Form Descent címet viselő albumuk július 22-én jelent meg és 8 vadonatúj nóta kap rajta helyet, amelyen kettőben a Gorguts gitárosa, Kevin Hufnagel vendégszerepel. Elmondásuk szerint az  eddigi legdinamikusabb, legváltozatosabb és legtöbb érzelmet felvonultató anyagukra lehet tőlük számítani.

Érzésünk szerint ez a lemez arra hivatott, hogy az emberek átgondolják, mit is jelent valójában az “extrém” kifejezés. A “brutális”, “pusztító”, “súlyos” szavak rengetegszer hangzanak el az extrém metal zene berkein belül, ezért nekünk az volt a célunk, hogy a hallgatókat konfrontáljuk ezeknek a valódi jelentésével. A “brutális” vagy “extrém” kifejezések nem pusztán blast-beatekről és dühös riffekről szólnak. Eezekben a szavakban annál jóval több is lehet.

Wake – Swallow The Light – lemezelőzetes videó

Június 22-én a Metal Blade Records kiadásában érkezik a kanadai progresszív grindcore / crust banda, a Wake hatodik nagylemeze. Thought Form Descent címet viselő albumukon 8 vadonatúj nóta kap helyet, amelyen kettőben a Gorguts gitárosa, Kevin Hufnagel vendégszerepel. Elmondásuk szerint az  eddigi legdinamikusabb, legváltozatosabb és legtöbb érzelmet felvonultató anyagukra lehet tőlük számítani.

Érzésünk szerint ez a lemez arra hivatott, hogy az emberek átgondolják, mit is jelent valójában az „extrém” kifejezés. A „brutális”, „pusztító”, „súlyos” szavak rengetegszer hangzanak el az extrém metal zene berkein belül, ezért nekünk az volt a célunk, hogy a hallgatókat konfrontáljuk ezeknek a valódi jelentésével. A „brutális” vagy „extrém” kifejezések nem pusztán blast-beatekről és dühös riffekről szólnak. Eezekben a szavakban annál jóval több is lehet.

A lemezről elsőként Swallow The Light daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

Wake – Thought Form Descent

(Metal Blade Records)

1. Infinite Inward
2. Swallow The Light
3. Mourning Dirge (Repose Of The Dead)
4. Pareidolia (feat. Kevin Hufnagel / Gorguts)
5. Venerate (The Undoing Of All)
6. Observer To Master (feat. Kevin Hufnagel / Gorguts)
7. Bleeding Eyes Of The Watcher
8. The Translation Of Deaths

WAKE – Vast and Infinite – új dal

A kanadai progresszív, harsh, post-metalos WAKE a Deciben Magazin Flexi sorozatán jelentette meg új dalát. Vast and Infinite címet viselő szerzeményük tökéletes aláfestője annak a szorongató és kétségbeesett érzéshez, amit ez évben megismerhettünk, és amint más a napokban megjelent három számos Confluence EP-jükkel is elénk vetítettek.

Wake – Misery Rites – 2018

     Akárhogy nézegettem képeket a kanadai Wake zenekar tagságát illetőleg, mindig úgy éreztem, hogy az orromnál fogva vezetnek. Itt van rögtön ez a bandafotó, ahol a politikai korrektség jegyében megjelenik fekete és fehér (póló), valamint a minőségi vörösbort kortyolgató finoman kivarrt motoros az előtérben, mellette a tipikus fürdőnacis jóbarát, akivel jókat lehet sörözgetni az […]

Tovább »

Wake – újabb death-grind terror


A kanadai grindcore/crust metalos Wake február 23-án, Misery Rites címmel jelentei meg negyedik stúdióalbumát. A csapat zenekar ezúttal „kilenc death-grind terror szerzeményt” alkotott meg, melynek nyomasztó album előzetese az alábbiakban nézhető meg.


Kyle Ball énekes az albumról így nyilatkozott: „A Misery Rites koncepciója a saját, személyes küzdelmeim: depresszió, függőség, elszigeteltség köré épül. Néhány új dal eltér ettől a témától, azok leginkább az emberi arrogancia különféle megnyilvánulását írják le. A címadó dal konkrétan az első nóta, ami felvezeti a teljes album narrációját. Itt kezdődnek a fentebb említett problémakörök, tehát már ebből is kiderül, hogy durván visszaeső vagyok.