Tag: Warning

Litany – végre megérkezik a lemez

 Személy szerint a hosszú idő után ismét aktív, görög Litany zenekar új lemezét várom legjobban ebben az esztendőben, mivel a 2000-ben alakult, 2008-ban bemutatkozó banda Aphesis: The Sapience of Dying című albuma régi nagy kedvencem. A lassan csordogáló hírek, az évek óta tartó dalírás azonban most végre kézzel fogható eredményt ígér december 16-án, méghozzá egy új kiadvány képében, ami Pyres Of Lamentation néven jelenik majd meg. A zenekar hónapokkal ezelőtt bejelentett új dala miatt szinte naponta lestem az oldalaikat, ma azonban véget ért a búvárkodás, mert ízelítőt kaphatunk Bellerophon’s Doom címmel, valamint szoktathatjuk a szemünk az új borítóhoz is. 

Weird Light – jobb későn, mint soha

Rendesen rá kell gyúrniuk a franciáknak, hogy számon tartsák őket a klasszikus vagy épp az epikus doom színtéren, mivel ehhez eddig nem túl sokan járultak hozzá. Egyik ilyen próbálkozás volt a 2004-2008 között létező Weird Light nevű formáció, akiknek egyetlen, Doomicvs Vobiscvm című demóját bizony sokszor hallgattam már. Most a Shadow Kingdom azonban két eddig kiadatlan dallal toldotta meg a kiadványt és némi polírozás, portalanítás után kiadták posztumusz debütálásként. A Warning, Reverend Bizarre, Candlemass lassulásokat kedvelőknek feltétlen ajánlott, mert egy ígéretes zenekar volt az, amiből végül nem lett semmi…

<a href=”http://shadowkingdomrecords.bandcamp.com/album/doomicvs-vobiscvm”>Doomicvs Vobiscvm by WEIRD LIGHT</a>

Cross Vault – itt csak a zene lassú

 A német Cross Vault zenekar Warning dalok prezentálásával kezdte pályafutását és ez a mai napig érződik saját dalaikon is. Bemutatkozó albumukról meg is emlékeztünk egy cikkben, a tavalyi folytatásáról még nem. De még ki sem hűlt a The All-Consuming néven futó lemezük, már bejelentették a folytatást, amit egy EP előz meg. Egyenlőre ennyi információt bocsájtottak rendelkezésünkre azon kívül, hogy a naptárban a november 18-át kell bekarikázni. Azonban a várakozást megkönnyítendő, meghallgathatunk egy új dalt az új borító festmény készítését végignézve…

Slow Worm – csiga lassú lemez

 Meghallgatható az angol Slow Worm zenekar első teljes kiadványa, ami The Inverse Ascent néven jelent meg. A 2011-ben alapított, Prophets Of Saturn tagokat is magába foglaló banda vonszolós, pszichedeliától sem mentes tradícionális doomban utazik, zenéjüket leginkább az egykori Warninghoz lehetne hasonlítani. A lemez a korábbi demókkal egyetemben elérhető bandcamp oldalukon. 

Cross Vault – Spectres Of Revocable Loss – 2014

    Szereted az angol Warningot? Lázba hozott annak idején az új lemezhez lassacskán készülődő 40 Watt Sun? Esetleg csak egyszerűen lebegnél egyet a szellemvilág gyámoltalan lelkeivel? Bármelyikre igen a válasz, a Cross Vault bemutatkozó lemezével nem lőhetsz mellé. A 2013-ban indult német duó, becsületes nevükön N. és M. rongyosra hallgatta a 15 év alatt […]

Tovább »

Májusban bemutatkozik a Cross Vault

 Az Eyes Like Snow gondozásában érkezik a német Cross Vault bemutatkozó lemeze, a Spectres of Revocable Loss. A zenekar érdekessége, hogy kezdetben a világ egyetlen Warning tribute zenekaraként kezdtek el zenélni és mivel a nagy példaképük azóta sem rezegteti szárnyait, maguk vették gondozásba az angolok hangulatát. Hogy milyen sikerrel teszik mindezt, azt érdemes meghallgatni első nyilvánossá tett dalukban.

http://www.youtube.com/watch?v=NaMAikZzJYg&

Gyorsan jön a második Cardinals Folly

 A Cardinals Folly nevű finn doom formáció 2004-ben kezdett munkálkodni The Coven néven, leginkább a klasszikus Warning albumok hatása alatt. A névváltásra 2007-ben került sor, mely folyamán a zenekar is átalakult kicsit. Ez a felállás jelentette meg a debütáló Such Power Is Dangerous! lemezt a tavalyi évben, ami annak idelyén a korábbi demókhoz képest méla unalommal volt átitatva véleményem szerint. Most új dalokat írnak, új gitárossal (Eisenschwarz Rautio a My Shamefulban betöltött szerepére hivatkozva távozott, utódja a fiatal Juho Kilpelä) és ígéretük szerint változatosabb, színesebb kiadásban. Várhatóan tavasszal vonulnak stúdióba és még 2013 nyarán beszerezhető lesz az új lemez. A zenekar továbbra is az okkult, horrorisztikus témákat részesíti majd előnyben. Egy kis ízelítő a demókból:

http://www.youtube.com/watch?v=7ptIdYY9hTU&

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.