Tag: Where’s My Bible

Where’s My Bible – az új EP összes dalához klipet csinálnak

A finn illetőségű deathcore/death ‘n’ roll csapat a Where’s My Bible úgy döntött, hogy a május 13-án, az Inverse Records-nál megjelenő új, Circle című EP-jük mind a négy dalához hivatalos klipet készítenek. Az első, Chapter I: Escape dalhoz már meg is nézhető és hallgatható.

Az EP mind a négy dala összefüggően a mentális betegségekről, elsősorban a depresszióról szól. Szeretek metaforákat használni a dalszövegekben, így a Circle véleményem szerint sokkalta hatásosabb, mint az első hallásra talán tűnni fog. Úgy gondolom, hogy többszöri hallgatás szükséges ahhoz, hogy újabb és újabb értéket adjon és teljes mértékben megnyíljon a hallgató számára. Érdekes lesz látni majd az emberek reakcióját az EP-re.” – nyilatkozta Jussi Matilainen énekes.

Az új anyagon érződik, hogy egy modernebb zenei irányba mentünk el, ám a saját hangzásvilágunk továbbra is egyből felismerhető. Ezen kívül komorabb, sötétebb és jóval keményebb zenére is számíthattok tőlünk, mint eddig bármikor.” – tette hozzá Pasi Löfgrén gitáros.

Toni Hinkkala gitáros gondolatai: „Az anyag elkészítésének menete nem ment zökkenőmentesen, de azt mondhatom, hogy teljes mértékben megérte. A sötétebb, komorabb oldal felé nyitás hozhat magával valami csodálatosat, szépet is…

Where’s My Bible – sokoldalú fémzene


A finn Where’s My Bible nevű metal banda Meatholder címmel mutatta be szeptember 21-én, M ‘N’ R címmel érkező debüt-albumának első videóját. A csapat 2014-ben alakult, zenéjük a rock és a punk határain keringőzik némi modern metalos, és death’n roll elemekkel tarkítva. 


Toni Hinkkala gitáros így beszél a dalról: „Büszkén mutatjuk be a Meatholder-et, amely összefoglalja a zenekar fő gondolatát és debütáló albumunk, az M’N’ R sokoldalú, és nem csak zenei műfajilag szellemes hangulatát. Ez a mi szerelmünk gyümölcse, a mi rock és nehéz fémzenéből jött létre.

A zenekar 2016-os The Beginning ’EP-je az alábbiakban érhető el.
 
The Beginning by Where's My Bible
Hexvessel Hexvessel
április 24.