Tag: Witchery

Witchery – I Am Legion – klippremier



I Am Legion
címmel november 10-én jelenik meg a svéd black/death metalos Witchery hetedik albuma, amelyről máris itt van True North című daluk videója.


A True North némiképp eltér a Witchery-től megszokott dalok vonalától. Talán ezért is lett a nyitónóta az új albumon? Akárhogy is, ez egy olyan dal, amit mindannyian nagyon szeretünk, és ami minden bizonnyal a koncertprogramunk szerves részévé válik a jövőben.
 

Witchery – In His Infernal Majesty’s Service – 2016

    Az emberi intelligencia az egyik legtúlbecsültebb tulajdonságunk véleményem szerint, mivel nagyrészt még mindig a mélyben meghúzódó ösztönök irányítanak minket. Megfordulunk egy formásan ringó domborulat láttán és vadul gyűjtögetjük földi javainkat, amiből aztán bőséggel adhatunk kötelezően elhintett magunknak. Divat lebecsülni azonban az állatot, a vadságot, pedig sokszor egy-egy élőlény intelligensebb formában idomul földi létéhez, […]

Witchery – Oath Breaker – új videó


Mint ahogy azt már korábban is írtuk 6 év után új albummal tér vissza a svéd blackened thrash/speed metalos Witchery.

November 25-én, In His Infernal Majesty’s Service címmel megjelenő új lemezük Nosferatu dalpremiere után most itt az első hivatalos videó, az Oath Breaker.
 


Witchery – Nosferatu – dalpremier



Korábban már írtunk a svéd blackened thrash/speed metalos Witchery visszatérő albumáról, ami november 25-én In His Infernal Majesty’s Service címmel jelenik meg a Century Media Records kiadásában.

A banda utoljára hat évvel ezelőtt volt aktív, amikor is a 2010-es Witchkrieg albumukkal felléptek néhány fesztiválon, és egy kisebb japán turnét is lebonyolítottak, a Vader, valamint a Watain társaságában. Ezután azonban a tagok külön útra tértek. Patrik Jensen (The Haunted) a banda alapító-gitárosának csak mostanra sikerült egy új felállást összeverbuválnia.

A hamarosan érkező albumról első dalpremierként, a Nosferatu szöveges videóját láthatjátok.
 


Witchery – új albummal térnek vissza



Hat évvel legutóbbi Witchkrieg lemeze után új albummal tér vissza a svéd blackened thrash/speed metalos Witchery.

Az idén 20 éves csapat visszatérő albumuk, az In His Infernal Majesty’s Service november 25-én, a Century Media Records jóvoltából jelenik meg.

A banda hat évvel ezelőtt volt utoljára aktív. A 2010-es Witchkrieg albumukkal felléptek néhány fesztiválon, és egy kisebb japán turnét is lebonyolítottak, a Vader és a Watain társaságában. Ezután azonban a tagok külön útra tértek. Emperor Magus Caligula (ex-Hypocrisy) énekes a Dark Funeral-lal turnézott, mint session-zenész, Martin Axenrot-ot pedig más zenekarai (Opeth, Bloodbath) foglalták le. A Witchery alapítója- gitárosa, Patrik Jensen csak mostanra tudott összeállítani egy új felállást, amiben két új tag is feltűnik.

A Witchery felállása jelenleg így néz ki: Patrik Jensen (The Haunted) gitáros, Rikard Rimfält (Seance) gitáros, Sharlee D’Angelo (Arch Enemy, Spiritual Beggars, Mercyful Fate) basszusgitáros, és a két új tag: Chris Barkensjö (Lik, ex-Kaamos, ex-Carnal Forge) dobos, valamint Angus Norder (Nekrokraft) énekes.

„Sajnos meg kellett válnunk két tagtól az In His Infernal Majesty’s Service felvételei előtt. Az egyik Martin Axenrot dobos, a másik pedig Emperor Magus Caligula énekes volt.” – nyilatkozta Jensen. „Martin esetében egyszerűen annyi a helyzet, hogy túlságosan is elfoglalt a saját bandái. Caligula pedig a hallását érintő egészségügyi problémái miatt kényszerült távozni. Kettejük kiválása természetesen komoly veszteség volt számunkra, de nem tudunk mit tenni. A legjobbakat kívánjuk a srácoknak. Szerencsére még így is sikerül két tökéletesen megfelelő tagot találnunk a helyükre. Az egyik Chris Barkensjö dobos, a másik pedig Angus Norder énekes. Mindketten friss vérrel és friss ötletekkel látják el a bandát. Ez olyannyira így van, hogy szinte ki lehet hallani az új dalokból, hogy nekünk, régi tagoknak is komoly kihívást jelentett hozni az ő tempójukat.”

Az új lemez dalaiban a bandától megszokott thrash, speed, black, death, heavy metal elegyet kapjuk, természetesen a lehető legmagasabb szintű dalszerzői és zenészihozzáállásokkal. Annak érdekében, hogy a lehető legkiválóbb legyen az új nóták hangzása, Daniel Bergstrand-ot (Behemoth, In Flames, Meshuggah) kérték fel producernek és mixernek.

„Zenei szempontból eleve nyersebbnek szántuk ezt az albumot a korábbiakhoz képest. Talán olyan nyersre sikerült ez az anyag, mint az első lemezünk. Nem szerettem volna túlzásba vinni a dolgokat. Nnem akartam, hogy túl komplex legyen az album, lévén én magam is azt a zenét élvezem, amit érzésből és lelkesedésből játszanak.” – nyilatkozta az új dalok kapcsán Jensen.



In His Infernal Majesty’s Service borítóját Andreas Diaz Pettersson tervezte. Petterson több alkalommal is együttműködött a Witchery zenekarral. Ő illusztrálta a 2010-es Witchkrieg albumot is.

„Andreas-nak egyedülálló tehetsége van ahhoz, hogy olyan művet alkosson, ami elüt a színtér jelenlegi munkáitól. Teszi mindezt anélkül, hogy minőségi kompromisszumokat kötne. Mondanunk sem kell, hogy ezúttal is teljes mértékig elégedettek vagyunk a végeredménnyel!”
– mondta a borítóról Jensen.

Hamarosan jönnek a friss infók, és klippremierek. Addig is itt van előző albumuk pár dala.
 



Witchery – énekes csere

Legion (ex-Marduk, Devian) énekes távozott a Witcheryből. A zenekar gitárosa, Patrik Jensen (The Haunted) így nyilatkozott: “Szomorúan jelentjük be Legion távozását. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy külön utakat járunk, ami az  együttműködésünket lehetetlenné tette. Hálásak vagyunk Legionnak és a legjobbakat kívánjuk neki.”

A Witchery továbbra is működik az ex-Dark Funeralos Emperor Magus Caligula vezetésével. A rajongók hamarosan tanúi lehetnek az új felállásnak Németországban, Finnországban és Norvégiában. 

Witchery – friss klip

Pár hónapja híreztünk már a Witchery-ről, akkor annak az apropóján, hogy a Slayer-es Kerry King nem csak vendégzenészként működött közre a svéd csapat friss lemezén, de egy videóklipjükben is szerepelt. Az új klip alapja egy göteborgi koncertfelvétel, ami azért is különleges, mert 7-8 év után ez volt a zenekar első fellépése. A Conqueror’s Return itt tekinthető meg, az operatőr és a vágó Anders Björler volt.
A friss lemezről és a többi vendégzenészről részletesebben a kapcsolódó hírekben olvashattok.

VA – Century Media June – 2010

“A Century Media Records egy független lemezkiadó, amely kilenc országban rendelkezik saját képviselettel. A lemezkiadót 1988-ban alapította Robert Kampf a Despair nevű német crossover thrash metal együttes énekese Dortmundban, Németországban. A Century Media a Nuclear Blasttal együtt a világ legnagyobb független metal kiadója.” /http://hu.wikipedia.org/wiki/Century_Media_Records/ Nem szokás írni a kiadók által kidobott válogatás promókról, most mégis […]

Witchery – a halálból a még rosszabb felé

Június 21-én adja ki a Witchery új albumát a Century Media, a svéd thrash/speed metal csapat az új anyagnak a Witchkrieg nevet adta. Egy stóc vendégzenész is közreműködik, a From Death to Worse dalban a King Diamond-os Andy LaRoque tol egy gitárszólót, a többiben pedig felbukkan az Exodus-os Gary Holt és Lee Altus, a Mercyful Fate-s Hank Shermann, a Dark Angel-ös Jim Durkin és maga Kerry King is.
Az állandó tagság is igazi sztárparádé: Patrik Jensen (The Haunted) gitár, Sharlee D’Angelo (Arch Enemy, Spiritual Beggars) basszusgitár, Rickard Rimfält (Séance) gitár, Martin Axe (Opeth, Bloodbath) dob és az új énekes pedig nem más, mint Legion (ex-Marduk). További érdekesség, hogy az előbbi zenészek már azelőtt a Witchery-ben játszottak, mielőtt a híresebb bandákba beléptek volna.

október 18.,
október 19.,
október 21.,