Tag: Xenon

Xenon – az idei Harley-Davidson Open Road Fest himnusza

Jubileumi, 20. évét ünnepli 2019-ben az évek alatt motoros- és rockzenei berkekben ikonikussá vált alsóörsi fesztivál. Éppen ezért nem meglepő, hogy az idei himnuszukat éppen egy nagy visszatérő, a Xenon zenekar írta.



A 30 éves csapat neve ennek ellenére nem meglepő, ha egyelőre még ismeretlenül cseng a hazai zenei érában, hiszen a hangulatos magyar hardrockot játszó együttes 1985 körüli alakulása után nagyjából 30 évre eltűnt. Legelső koncertjüket anno az akkor 10 esztendős Beatrice előzenekaraként adták, és hivatalos színpadi visszatérésüket is Nagy Feróék 30. jubileumát ünneplő arénás koncertjére időzítették 2018-ban. Ekkoriban adták ki múltidéző albumukat is Akkor és Most címmel. Majd, hogy megmutassák, mennyire komolyan is gondolták a visszatérést, gyorsan megírták az idei szezonban már két évtizedes múlttal rendelkező Harley-Davidson Open Road Fest himnuszát, a dal ütős klipváltozatához pedig több száz motoros búgatta meg a fémparipáját a belvárosi aszfalton. Ráadásul a fesztiválhimnusz szerzőiként június 5-én a Xenon csapata – immáron új felállásban – nyitja majd meg az idei bulit Alsóörsön, utánuk pedig olyan nagy nevek veszik birtokba a Balaton-parti színpadokat, mint az EDDA Művek, a Tankcsapda, vagy éppen a svéd legenda, a Europe.



Xenon – Akkor és most – 2017

Először is be kell valljam, kicsit nehezen vállaltam be ezt az ismertetőt. Na, nem azért, mintha bármi gondom lenne a hagyományos heavy metallal. Valljuk be őszintén, egy megkerülhetetlen stílusról van szó. Sőt mind a hazai, mind pedig a nemzetközi felhozatalból is van néhány kedvencem, de még azoktól sem vesz be mindent feltétel nélkül a gyomrom. […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.