Tag: Zord

Perényi Dénes – Zordság helyett nehézfém Atomok

Perényi Deni v03

Mottó: „Megtanultam, minden lemez elkészítése máshogy nehéz!”Emellett megtudjuk, hogy a fémzene Mindenható… A kipróbált miskolci metal zenészekből 2000-ben alakult Zord erős indulással, a Nail-nél megjelent három lemezzel és egy-egy klippel tűnt fel a médiában, miközben a zenekar maga ennél aktívabbnak látszik. A közösségi médiás posztokkal olyan, mintha a banda készülne valamire, ahogy „kíváncsian várják, mit […]

Tovább »

Zord – klippremier



2018. novemberében látott napvilágot a miskolci Zord harmadik albuma, a Peripheria. A Nail Records gondozásában megjelent korongra 10 régi sulis thrash nóta került fel, és a H-Mob című tételre most elkészült egy mozi.


A zenekart legközelebb március 15-én, a miskolci Cornerben láthatjátok és hallhatjátok, az Old Remorse és a Czemende társaságában. Április közepén pedig egy három állomáson erdélyi turnéra indulnak a Went zenekar társaságában. Erről bővebb infók hamarosan a zenekar Facebook oldalán.
Peripheria rendelés a Metalshopon.

Zord – megjelent a Peripheria

Novemberben jelent meg a miskolci thrasher ZORD harmadik albuma, mely a Peripheria címet kapta. A Nail Records gondozásában érkező korongra 10 régi sulis thrash nóta került, és már megrendelhető a zenekar honlapján, a metalshop.hu-n, illetve az on-line streaming felületeken is (Spotify, Tidal, Google Play, Deezer, Amazon, stb.) meghallgatható és megvásárolható.


Fizikai formátumban szintén elérhető lesz december 22-én, a miskolci Cornerben, ahol a Lepillantóküllő, és az Atomic társaságában muzsikálnak majd. 

A Zord is feltűnik H-Mob című dalával a decemberi-januári HammerWorld magazin mellékleteként megjelent HAMMERED címre keresztelt dupla válogatáslemezen, melyen 38 magyar zenekar szerepel egy 2018-as évi dalával, többük exkluzív felvétellel.



Zord Peripheria rendelés metalshop.hu-n: 
www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=20813

1.Wry
2.Peripheria
3.Blue Hatred Cacophony
4.Villainy
5.Parasite Hatchery
6.H-Mob
7.Expulsion
8.Dread and Cruelty Thrive
9.Rarity Maker
10.Walls Grow Again

Zord – új koncert videó



Szeptember 9-én a debreceni Roncsbárban koncertezett a Zord. A koncert rögzítésre került, és a The Ghost című dalra készült mozit most meg is nézhetitek.
A zenekar harmadik nagylemeze, a Peripheria sajnos késésben van, de reméljük hamarosan már a megjelenés dátumáról számolhatunk be. Addig is csekkoljátok a videót.




Mikor minden FLOTtul halad…

Se a Flotsam And Jetsam , se az Izegrim nem valami gyakori vendégek kis hazánkban, úgyhogy annál nagobb volt az öröm, mikor bejelentették még múlt évben, hogy újra erre vetődnek. A veterán arizonai power/thrash fogat és az énekesnős holland death/thrash metal alakulat már első alkalommal is együtt jöttek (az azóta megszűnt Avalon Clubba), a történelem […]

Tovább »

Zord – júniusban új album jön

Júniusban, a Nail Records gondozásában érkezik a miskolci Zord következő albuma, a Peripheria. A korongra várhatóan 10 angol nyelvű dal kerül majd.
A 2000 októberében Miskolcon megalakult Zord esetében furcsán hathat, hogy a magyar zenekari név ellenére angol nyelven íródnak a szövegeik, de ezzel részben az a céljuk, hogy a hazai trendek ellenében saját útjukat járják, részben pedig az, hogy a hazai mellett bármely külföldi közönség számára is befogadhatóak legyenek. Stílusukat tekintve gitárcentrikus metalban utaznak, melyet helyenként páratlan ritmusok tesznek még színesebbé. Dalaikat elsősorban a nyers erő és lendület, húzós gitárokra épülő kemény ének és vokálok jellemzik.

A zenekar nem csak Magyarországon ért el sikereket, hiszen amerikai, görög, holland és olasz webzinektől is érkeztek nagyon pozitív visszajelzések a Zord munkásságával kapcsolatban.

A lemezmunkálatok már folynak, de emellett a koncertezés sem szorul háttérbe. A zenekart legközelebb április 7-én, Budapesten, a Showbarlangban lehet megnézni és meghallgatni.

Alább pedig a 2013-ban megjelent Thorns & Wounds album Lone Death c. dalához készült szöveges videót találjátok:



Zord – új album még idén


Hamarosan stúdióba vonul és elkészíti következő albumát a miskolci Zord.
Az idén 16 éves zenekar 2006-ban egy szerzői kiadással, 2007-ben és 2013-ban egy-egy, a Nail Records által kiadott és terjesztett kiadvánnyal örvendeztette meg a thrash muzsika szerelmeseit. 2008-ban egy amerikai válogatásalbumra is felkerültek és a három évvel ezelőtt megjelent Thorns & Wounds című albumuk a nemzetközi vizeken és komoly pozitív kritikákat zsebelt be.
Az új album várhatóan szintén a Nail Records gondozásában lát majd napvilágot. A zenekarral kapcsolatos infókért addig is keressétek a csapatot az alábbi linkeken.
http://www.zord.hu/
https://www.facebook.com/zordmetal/

Zord – A Grand Sounds Vol. 6 válogatásalbumon

Megjelent a Grand Sounds Vol. 6 válogatásalbum, amin a Zord zenekar a Thorns & Wounds című dallal szerepel. A CD-n huszonegy, az európai és az amerikai kontinensről származó metal banda egy-egy brutális szerzeménye kapott helyet.

A 2000-ben, Miskolcon alakult Zord igen mozgalmas 16 évet tudhat maga mögött. Egy szerzői kiadású kislemez (The Glory Rush -2006), két Nail Records kiadvány (Disasters Grind – 2007, Thorns & Wounds – 2013) és egy az Egyesült Államokban megjelent válogatáslemez (Kill City Twelve – 2008) szerepel a diszkográfiájukban. A zenekar nevéhez kötődik az immáron hagyománnyá vált Zord Rocktábor is, mely évről-évre a miskolci feltörekvő rockzenekaroknak ad lehetőséget a bemutatkozásra.
A készülő új albumról is hamarosan információval szolgál a csapat, addig is keressétek őket a Facebookon és hallgassátok a most megjelent válogatásalbumot a Youtube-on.



Az albumon szereplő zenekarok teljes listája:
_ELVALASZTO_

1.CIRCLE OF INDIFFERENCE (Swe) „Another Day in Paradise”
2.LOST ETERNITY (Ger) „Orion”
3.MATUBES (Bul) „Left Hand Path”
4.INLANDSYS (Fra) „March Of The Dead”
5.AGAROTH (Mex) „Distortion of Illusions”
6.THIRD ION (Can) „Zero Mass” (feat members of The Devin Townsend band and Into Eternity) (Glasstone Records)
7.RAPTURE (Gre) „Laboratories of Infection” (Witches Brew)
8.WITCHING HOUR (Ger) „Once Lost Souls Return”
9.ZORD (Hun) „Thorns & Wounds”
10.DARK LETTER (Pol) „Toy” (feat.Tomasz Wisniewski)
11.MIECZ (Pol) „Invisible War”
12.STATUE OF DEMUR (Can) „Nungunner”
13.THE SHIVA HYPOTHESIS (Nl) „Caduceus”
14.DISBOSKATOR (Ita) „Passive Suicide”
15.PHANTASMAL (USA) „The Reaper’s Forge”
16.ENSLAVER (Bra) „Stained by Blood”
17.STAAR (Fra) „Valkermord”
18.UNGOLIANTHA (Ukr) „Black Winds”
19.WARHAWK (Ita) „Flying Tygers”
20.STAAR (Fra) „Vers où nous sommes”
21.EMPHERIS (Pol) „Nihilistic Black Metal”

wp.livereviewer.com/grand-sounds-pr-sampler-volume-6/

Az alábbi portálokon és blogokon már írnak is a CD-ről, illetve a CD-sampler is meghallgatható:

http://grandsounds.net/vol6/

http://www.lordsofmetal.nl/nl/streams/view/id/351
http://dailymetal.com.ua/index.php/news/897-grand-sounds-pr-vol-6-online-stream
http://deadcenter666.com/antichrist/grand-sounds-vol-6-official-stream/
http://kvlt.pl/newsy/cyfrowy-sampler-od-grand-sounds-pr/
http://metaljacketmagazine.com/poslusajte-najnoviju-kompilaciju-rockmetal-bendova-pr-kuce-grand-sounds-promotion/
http://wp.livereviewer.com/grand-sounds-pr-sampler-volume-6/
http://timvv9.blogspot.nl/2016/03/album-stream-grand-sounds-pr-sampler.html
http://artemortificareviews.blogspot.com/2016/03/grand-sounds-pr-vol-6-now-streaming.html
https://www.sorroweternal.com/news/2016/3/4/grand-sounds-releases-new-sampler-premiere
http://www.gorger.org/english/2016/2016-03eng.htm#Gorger06
http://gloriametalus.blogspot.com/2016/03/stream-grand-sounds-pr-vol6.html
http://www.insidethecoffin.com/metal/streams/

Zord – hírek

A banda körüli aktualitásokat az alábbi hírlevélben foglalták össze:



„A legfontosabb hír a zenekarral kapcsolatban, hogy készül a következő lemez!
Az, hogy milyen formában és mikor kerül a rajongókhoz, azt még nem árulta el a csapat, de munkálatok már megkezdődtek.
A zenekar nemrégiben sikeresen szerepelt a Barba Negrában megrendezett Rock On! Festen és elkészült a hivatalos Youtube csatornájuk is.
Szintén a zenekarral kapcsolatos hír, hogy új Facebook oldal készült a Zord által minden évben megrendezésre kerülő és a róluk elnevezett Zord Rock Tábornak. Aki szereti a zenekart és érdekli, hogy 2016-ban, illetve a következő években milyen zenekarok fognak fellépni a táborban, egy tetszikkel támogassa az oldalt.

A Zord zenekart legközelebb október 17-én, a hajdúszoboszlói Rock Cafeban láthatjátok és hallhatjátok.”




Zord – hírlevél

Január 17-én a debreceni Roncsbárban játszik a miskolci Zord a Kalapács és a Csodatanker társaságában, és a tervek szerint 2015 nyarán felvételre kerül a Thorns & Wounds album folytatása. A harmadik Zord album megjelenése szeptemberre várható, a stúdiómunka pedig a szolnoki Denevér stúdióban zajlik majd.
Jelenleg is a Stahl Radio játszási listáján szerepel a Zord Thorns & Wounds” albuma, és 2014 végén hat héten át az internetes rádió honlapján a hallgatók szavazhattak is a miskolci thrasherek albumára, amelynek eredményeként öt alkalommal az első helyen végezett a csapat. Ez talán nem véletlen, hiszen a nemzetközi médiában igen kedvező fogadtatásban részesült a Zord második albuma, ebből némi ízelítő:

„Ez egy igazi rejtett thrash metal gyémánt!!!” (Rock Overdose; Görögország) 

„A Thorns & Wounds’ olyan, mint egy dögös koncert számlistája.” (Lords of Metal; Hollandia) 

„… Figyelmeztetek mindenkit, ha ezt meghalljátok a rádióban, akkor nagy őrület lesz, és baromira fel fogtok pörögni tőle. ALL HAIL Zord!!!! (Vendetta Metal Magazine; Finnország) 

„…Az eredmény, annak spontán esszenciájaként, igazán figyelemre méltó: adjatok egy esélyt ezeknek a kelet-európai metalhead-eknek, ugyanis teljes mértékben megérdemlik.” (Rock Hard Italy; Olaszország)



123