Thanateros. Nem, nem ütöttem félre a billentyűket, és nem a veterán holland thrash/death Thanatos nevét akartam írni, bár bevallom, első ránézésére azt hittem, hogy Stephan Gebédiék logót cseréltek és a tavalyi visszatérésüket követően gyors egymásutánban leszállították a következő stúdiólemezt. A Thanateros esetében jobb el is felejteni a hollandokat, a két zenekarnak névválasztáson túl semmi köze egymáshoz! A berlini csapat ugyanis azon a gótikus metal vonalon mozog, mely a németeknél közel húsz éve volt népszerűsége csúcsán. A 2000-ben alakult ötös 2009-ig négy nagylemezt készített, majd tíz évvel később egy átmenetinek bizonyult feloszlást követően jelent meg az Insomnia című albumuk. Az ötös alapembere az énekes, Ben Richter, aki különféle helyi szinten ismert dark rock formációk mellett az EverEve frontembere is (volt?). A hangszeresek valamennyien a Thanateros újraindulása után csatlakoztak Benhez. Az első ízben 2019 őszén megjelent Insomnia pedig az idei év elején a német Fastball Music színeiben kapott újrakiadást.
Az Insomnia azt a fajta darkos/folkos/gótikus, avagy germános rock-metalt nyújtja, amihez könnyű kapcsolódni. Dallamcentrikus, könnyen memorizálható, nem a lelki mélységeket boncolgatja, az önmarcangolás helyett inkább szórakoztatni akar. A bő ötven perces lemezen jelen van az ezredforduló környéki finn love metal vonal, a HIM, Entwine, To/Die/For, For My Pain és társaik hatása, a folkos jelleget erősítendő pedig Christof Uhlmann személyében külön hegedűst állítottak csatasorba, akinek a jelenléte alapjaiban határozza meg a dalok karakterét, struktúráját. A vonós hangszer játékát hallgatva néha felsejlett előttem az angol Skyclad muzsikája is.
A szerzemények jelentős részében a fő dallamokért a vonós hangszer a felelős, Chris Lang gitárja pedig többnyire ennek alárendelt szerepet játszik. A Marcus Hotz és Chris Ryll alkotta ritmusszekció hozza a kötelezőt, azokat a biztos alapokat, amiket a stílus megkíván. Ez nem az a fajta muzsika, ahol hangszeres bemutatót kellene tartaniuk. Ben hangja kellően mély, darkos orgánum, a The Lost King-ben például extrémebb hangszínekkel is kísérletezik. A Thanateros lemezén dominánsak a középtempós szerzemények, de a Black Tide, illetve a Shine képében egy-egy merengősebb darab is lemezre került. Aki nosztalgiát érez a fentebb említett zenekarok neveivel körülírható darkos metal vonulat iránt, megbízható társra lelhet a berlini ötös lemezével.
A műfaj keretei régóta adottak, egyesek a gépies irányba, mások a folkos hatások felé próbálták tágítani a horizontot. A Thanateros tehát az utóbbi irányba terjeszkedik, lemezük azonban már nem reformálhatja meg a műfajt, de ezt szerintem manapság nem is várhatja tőlük senki.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
