The Answer Lies in the Black Void
Forlorn (2021)

A metal zenei világ manapság kifejezetten ki van éhezve az újdonságokra, a friss ötletekre és kísérletekre. Ugyanakkor nem hajlandó teljes mértékben lemondani a befogadhatóságról és a szórakoztató jellegről sem. A kettősség miatt nem is egyszerű igazán erős anyagot készíteni. Véleményem szerint (és ez jellemzően az év végi listázásomat is rendesen befolyásolni szokta) évente alig kapunk kiemelkedő, valóban 10 pontot érő korongokat, miközben megbízható, erős alkotásból rengeteg érkezik. Így hatalmas meglepetésként ért a The Answer Lies In The Black Void megjelenése, ami egyszerre támaszkodik a ’90-es évek death/doom, atmoszférikus doom vonalára és közben képes meglepetéseket okozni dalról dalra.

Különösebb utánajárás, ismeretszerzés nélkül kerültem szembe a Forlorn-nal, így azzal sem voltam tisztában, hogy magyar vonatkozása is bőven akad. Már most mondom, hogy a befogadásához nem árt az olyan zenekarok szeretete, mint például a Trees Of Eternity, Flowing Tears & Withered Flowers, The Third And The Mortal, Madder Mortem. Ha pedig közvetlen kapcsolatot keresünk a 20. századdal, akkor a gótikus ízekkel sem spóroló Celestial Season, aminek fő dalszerzőjével, a holland Jason Köhnennel itt is találkozhatunk. A sokoldalú zenész a hagyományos fémzene mellett rengeteg kísérleti projektből is kivette már a részét, így nem áll tőle távol az elektronikus zene sem (The Kilimanjaro Darkjazz Ensamble munkáit ajánlom figyelmetekbe, kellő nyitottsággal…). A hazai vonatkozást a vele dolgozó Horváth Martina énekesnő jelenti, akinek az utóbbi években alaposan megtanulhattuk a nevét, leginkább a Thy Catafalque kapcsán, mivel kifejezetten kedvelem a kevésbé “forgács kompatibilis” a magyar folk egyéni értelmezéseit, így már a legendás Ghymesben is volt szerencsém hallani. A népzenei gyökerek és a metal találkozása nagyon sok jóval kecsegtet, mégis jellemzően kevés kiváló előadót/zenészt tudnék felsorolni ebből a közegből. A The Answer Lies In The Black Void esetében Martina a szívemnek szintén fontos doom vonalra tesz kitérőt, az eredmény pedig már papírforma szerint is nagyszerű kell, hogy legyen. Az lett.

Nemcsak az atmoszférikus doom nyert egy új zenekart, de az egész szcéna gazdagodott egy kísérletektől sem mentes, mindvégig mélyen szántó és bensőséges kiadvánnyal. Már a lemezt nyitó Mina kiteregeti nekünk a kártyákat azt illetően, hogy mit is várhatunk. Egy halk sóhaj után ránk zúdul a súlyos, ősidőkből származó riff, a háttérből pedig előbújik az álmodozó, magyarságát azonnal egyértelműsítő énekdallam. Ahogy írtam, előtte nem volt ismeretem a tagokról, így annyi fogant meg bennem, hogy ez nagyon ismerősnek tűnik. Mindig is hadilábon álltam a női énekesekkel a doom metalt tekintve, itt viszont egy pillanatra sem fogant meg a gondolat, hogy férfi énekre lenne szükségem. A több szólamban hallható refrén gyönyörű, a post-metalos akusztikus andalgások pedig hidegrázósak.

Nem különb minőségben és érdekességben a Barren sem, ahol a klasszikus, epikusabb doom kap hangsúlyt. A monumentális méreteket öltő gitártémákba a szintén Celestial Season-t erősítő Olly Smit segít be vendégként, valamint néhány billentyűhang is színesíti a szellemekkel való eszmecserét. A dal tekintetében egyetlen problémám azért akadt: kevésnek tartottam a valamivel öt perc alatti játékidőt. Szerencsére a még lassabb, még melankólikusabb Rubicon már nem fogta vissza magát és még egy magyar nyelvű részbe is belekóstolhattunk a dal közepén. A Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem számtalanszor feldolgozott dal, de még mindig gyönyörű és igazi hazai csemege. A végeredmény andalító, nyugtató, mégis a magányt helyezi előtérbe. Na, itt már kezdtem sejteni hallgatás közben, hogy valamiről nagyon lemaradtam a hírek kapcsán…

Érdemes megemlíteni, hogy később is találkozhatunk vendégekkel az anyag előrehaladásával: ilyen például Kátai Tamás, aki az “űrszinti” hangulatát adja kölcsön a For Nevermore című dalnak, Drótos Gábor (Gutted) pedig akusztikus gitáron és hegedűn segíti az albumot. A Become Undone során újra a rövid, de fifikásabb dalok sorába lépünk vissza, ráadásul megkapjuk a lemez legkeményebb pillanatait is. Transzba ejtő utazást szolgáltat az Okkultas, majd a White Dove is, végül pedig a Curse zárja a dalcsokrot, ami a kedvenemmé vált pillanatok alatt.

Egyedi, nagyon változatos korong lett a Forlorn, amit feltétlenül ajánlok a hangulatfüggőknek. Nem könnyű hallgatni, de igazából a maga 41 percével különösebben hosszúnak sem mondhatjuk.

The Answer Lies In The Black Void – Forlorn (2021): 1 komment

  • BlackZone szerint:

    Még volt szerencsém élőben látni a The Kilimanjaro Darkjazz Ensamble-t. Örömteli, hogy ilyen remek módon reinkarnálódott a szellemisége annak a csapatnak. Ajánlom mindenki figyelmébe a Mansur csodás világát is, ha már itt tartunk!
    Köszi szépen az ajánlást! 😉

Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.