A prágai The Corona Lantern egy újabb szereplő a sötét zenék alvilági színpadán. A zenekar 2014-ben lépett be az árnyékvilágba. Az ötös jelenlegi személyi összetétele szorosan kapcsolódik a death metalos Diligence tagságához. Az énekért felelős Daniela, a dobos Simon, illetve az egyik gitáros, Igor mindkét formációt erősítik. A két csapat lényegében párhuzamosan működik, de még a Diligence a hagyományosabb felfogású death metal mellett köteleződött el, addig a The Corona Lantern terepe lényegileg a doom és a sludge, egy adag depresszív black metallal nyakon öntve. A zenekar felállása a Nocturnal Pestilence énekeseként is feltűnt Tonda (Seabeast) gitárossal és a négyhúrosért felelős Dimával teljes. A zenéhez ráadásul domináns képi világ is társul, a halálra vált arcú alakulat a látványos promo fotón akasztáshoz előkészítve, hurkok között, megkötözve, szemfedővel mutatkozik. A Certa Omnibus Hora – avagy Mindenkinek megvan a maga órája – a csehek második nagylemeze, melyet megelőzően egy EP-vel jelentkeztek, illetve készült egy single is. A debütáló Consuming the Tempest-et pedig szinte napra pontosan öt év elteltével követte a november végén megjelent korong a prágai MetalGate színeiben.
A kiadó a cseh színtér elkötelezett mecánása, náluk jelentek meg többek között a Purnama és az Arch of Hell legutóbbi sorlemezei, illetve a Root főnök Big Boss is a MetalGate-nél hozta ki utolsó szólólemezét. A promo fotó és a borítókép alapján a gyanútlan hallgató előtt is nyilvánvalónak kell lennie, hogy a The Corona Lantern éjfekete zenét celebrál. Az ötöstől nem állnak távol az elnyújtott szerzemények, a lemezen szereplő hat tételből csak kettő megy hét perc alá, két dal pedig meghaladja a tíz percet is. A zenekarban a kreatív energiákat az összes szövegért felelős Daniela, valamint a kizárólagos zeneszerző, Igor mozgatják.
A Certa Omnibus Hora-n a ritkán beszüremkedő fény szerepe csak annyi, hogy látassa a koromfekete entitások kontúrjait. A nyitó Eyes Wide Open egy zongora hangjaival kezdődő vánszorgás, Daniela váratlanul ránk rontó tébolyult hörgése az Asphyx vezér Martin Van Drunen torokkínzását idézi, illetve hasonlóan adta elő magát Nick Holmes is a Paradise Lost legkorábbi időszakában. Az extrém színtéren manapság már nem szokatlan a női énekesek jelenléte, de Daniela hangja ezek tükrében is szélsőséges. A tempó pedig a mázsás riffek ellenére sem gyorsul a debütáló Cathedral korongon felállított sebességhatár fölé. A Through This Swamp of Oblivion címe helyettem is mindent elmond erről a szerzeményről. Az album leghosszabb tétele megfontoltan, valahol a depresszív black metal és a sludge mezsgyéjén menetel. Simon a monotonitást változatos dobalapokkal ellenpontozza, a gitárok pedig harangokként kondulnak. Az Up the Last Hill talán egy fokkal könnyebben befogadható tétel a szennyes riffjei ellenére is. A dal közepén hallható black metalos énektémák nem tudom kitől eredtek, de nem tartom kizártnak, hogy Daniela felelt ezekért is. A szerzemény utolsó harmadában felbukkanó riff feltehetően a lemez legkönnyebben memorizálható momentuma. A Hours Between Heartbeats úgy kezdődik, mint valami elborult Pantera téma a Trendkill lemez idejéből, a középrésze viszont hagyományosabb doom is lehetne, ha az ének nem lenne ennyire szélsőséges. A Make Me Forget a nyitó tételhez hasonlóan indul, melyet a későbbiekben a lágy, egyszerű dallam és a hörgés kettőse határoznak meg. A záró The Truth and Its Will sem hoz feloldozást a mogorva riffekkel és a szélsőséges vokállal, a levezetőben pörölyként lesújtó dobok hangjai szűrődnek elénk.
A The Corona Lantern világa egy felfedezni való terep annak, aki szenvedélyesen kutatja az underground újabbnál újabb hajtásait, melyek a sludge, a doom és a black metal törzseiből összefonódva tekeregnek. A Certa Omnibus Hour egy nehéz, mély lemez, de nem lehetetlen befogadni.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
