The Dead Sea

Hypernatremia (2019)

Nem túl gyakran kapunk keményebb zenei anyagokat a közel keleti régióból, épp ezért örültem meg a jordániai The Dead Sea bemutatkozó lemezének. Ezek a produkciók gyakran tartalmaznak olyan elemeket, amelyek egzotikussá teszik a végeredményt egy törzsgyökeres európai számára. Épp ezért lepődtem meg azon, hogy az egyszemélyes zenegyárosként tevékenykedő Lord Azmo projektjében a klasszikus melodikus death/doom metalon kívül mást nem igazán találtam. A The Dead Sea érkezhetett volna öreg kontinensünk bármely országából, ahol máig megtalálható az Anathema, Paradise Lost,  Saturnus rajongói bázis. A kezdeti csalódottság után viszont rájöttem, hogy emberünk neve nem véletlenül tűnik nekem nagyon ismerősnek, mivel korábban a Chalice Of Doom nevű death/doom formációt vezette és ők annak idején megajándékozták a műfaj rajongóit két bivalyerős lemezzel, mielőtt eltűntek a világ szeme elől (Immemorial Nightfall, Into Hypnagogia). Mindemellett Azmo még extrémebb, szintén saját maga által üzemeltetett projektjeit sem szabad szem elől téveszteni: kifejezetten erős depresszív black metalos duója Now Everything Fades névvel, a hagyományosabb fekete fémzenére összpontosító Tholomat és Xathrites

Tetemes mennyiség ez egyetlen ember részére, ráadásul a az elmúlt években minden név alatt jelent meg egy-egy lemez. Viszont most koncentráljunk az “újdonságra”, mert rögtön arra voltam kíváncsi, hogy felveszi-e a versenyt a korábbi anyagokkal a The Dead Sea

A válasz sajnos nem egyértelmű, mivel a Chalice Of Doom magasra helyezte az elvárásaimat, aminek a Hypernatremia nem tudott száz százalékosan megfelelni. Az album mögött koncepció húzódik és érezhetően odaadással készült, de a kópia gondolata mindvégig ott lebegett felette és többszöri hallgatás után sem tűnt el véglegesen. Ennek köszönhetően egy olyan kiadvány született, amit a műfaj rajongói biztosan kedvelni fognak, de nem önmagáért, hanem mert itt-ott emlékezteti őket egy régi kedvencre.

Kezdjük az erősségekkel: a melódiák nagyon hatásosak. A tengerfenéken ragadt holtak mélabúja tapinthatóvá válik a hullámzó témáknak köszönhetően, amihez Azmo egyaránt használja a gitár és a billentyűk adta lehetőségeket is. Mély hörgése meggyőző, azonban a tiszta ének minősége változóra sikerült. A nyitó Mummified Beauty esetében például nagyon szép dallamokat kapunk, beindul a könnyfakasztó mechanizmus is, de később ezt már ritkán sikerül megugrani. Valahogy háttérbe is lett szorítva az énekhang, ami vagy szándékos, vagy esetleg valami technikai probléma miatt következett be. A hangzást illetően amúgy is érződik időnként, hogy több energiát lehetett volna fektetni rá. Nagyon jó választás volt a borító is, melyet könnyen párosíthatunk a hanganyaggal: szépség, elegancia és a bizarr, kivédhetetlen elmúlás pillanatainak lehetünk tanúi.

Bíztató album a Hypernatremia, ami egy újabb Chalice Of Doom klasszikus születését képes előre vetíteni, ugyanakkor egy, a műfajt jobban ismerő, gyakrabban fogyasztó ember számára csak megbízható, korrekt anyagnak minősül az 53 percnyi búslakodás. Ehhez a borongós, fagyos időjáráshoz minden esetre nagyon jól passzolt, hogy később előkerül-e még, az viszont kérdéses.

február 26.,
február 27.,