Nehéz úgy a The Slumbering projekt, ez ugyanis nem kezdőknek való vidék, de nagyon nem. Clint Listing floridai noise művész mindenkit meginvitál egy utazásra, egy olyan helyre és egy olyan időbe, ahová gyenge, törékeny lelki világgal rendelkező hallgatók semmi szín alatt nem teszik be a lábukat. A magamfajtáknak ez viszont egy olyan meghívó, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani. Clint saját elmondása szerint egy saját stílust alkotott, amelynek a neve doom nosie. Viszonylag új névről van szó a noise szcénán belül. A 2021-es Looking for sorrow in one’s fear a projekt bemutatkozó anyaga, mégis olyan érzetet keltett bennem, hogy egy jól bejáratott, régi motoros zajcsinálóval van dolgom. A lemez felépítése, a hangulatteremtés és a különféle dermesztően kies kakofóniák kombinációja egyszerűen olyan mesterien van megkomponálva, hogy nekem nagy a gyanúm, hogy ez nem Clint első randevúja ezzel a stílussal. Ha mégis az lenne, hát akkor minden tiszteletem az övé egy életen át. Átkozott egy lemezt készített, amely behatol a lelkünkbe, kifacsarja belőle az összes pozitív érzést és mielőtt még visszaszolgáltatná azt gyönge testünkbe…még rá is tapos egy kegyetlenül nagyot. Látjátok azt az arcot odalent? Nektek is ilyen ábrázatotok lesz, ha bemerészkedtek a The Slumbering ajtaján.
St. Cloud, Florida állam, ez lenne a tett színhelye, itt található főhősünk lakhelye. Ha nem találnánk a házát, akkor csak annyi teendőnk van, hogy koromfekete fellegeket keressünk a háza felett. Pusztító mennydörgés és piócaeső a további ismertetőjegyek. Florida hírhedtté vált az USA-n belül arról, hogy rengeteg különc lakja, akiknél út közben egy-két csavar meglazult. Hát…Clint nem az a fazon lesz, aki megdönti ezt a szeterotípiát, annyi biztos. A Daddy Doesn’t love you right? elektromossággal és sistergéssel fogad minket, meglehetősen monoton módon kezdődik a Looking for sorrow in one’s fear, mely egyre inkább kinyílik előttünk és azt kívánják majd a mimózalelkűek, hogy bár ne tette volna. Borús, nyugtalanító és végtelenül sötét hangok gyülekeznek, egyre sűrűbbé és fojtogatóbbá téve a légkört. A lemez minden lapját a hangulatra tette fel, ami kockázatos manőver, de jelentem sikerrel járt Clint. Előhív minden olyan negativitást, szorongást, ami bennünk lakozik és szembesít minket vele. Az összes félelem, az összes élősködő gondolat, ami felemészti személyünket ebbe a kis lemezben lelt szerető otthonra és alig várják, hogy hatványozott erővel újra tanyát verjenek bennünk. És ez még csak a kezdet…a III tovább emeli a tétet.
A fő motívumként megjelenő egyenletesen bizsergető, zsibbasztó és ultra mélyre hangolt frekvenciák a búsan szálló suttogással megspékelve végleg belöknek minket a legmélyebb verembe. Minden nyomor, minden borzalom alfája és omegája mi vagyunk, mi teremtjük meg ezt az atmoszférát magunk körül. A doom noise stílusmegjelölés azért is talál nyitott fülekre nálam, mert tényleg úgy érzem magamat, hogy most elérkezett a vég számomra és ezek az utolsó borzalmas gondolatok, amik a fejemben lakoznak végre szabadjára lettek engedve és a The Slumbering korongjába ették magukat, Ezek a negatív gondolatok végig bennünk voltak, a lemez csak közelebb enged hozzájuk, engedi, hogy megízleljünk minden egyes elfojtott szót, érzést, valamint bánatot. Mindent amit jó lett volna kimondani, esetleg utólag megbántunk…ez a lemez tud róla és szembesít vele. A Journey to the cyclops cantia új textúrájú hangokat enged a fülünkhöz, ahol minden idegen, szinte már földöntúli. A gyorsan kavargó, vibrálóan elektronikus hullámhosszok, amik mintegy soha véget nem érő gömbvillámként manifesztálják magukat összezavarnak minket és klausztrofóbiához hasonló érzetet kelt. Rövid és velős tétel, ami csak még inkább felkavarja az agyvizünket. A receptoraink túltengésének a Suffocation March Phase 1 vet véget, ahol először hallhatunk elektromos gitárt és dobot a lemez során. Horrorhangulat lesz úrrá rajtunk, a lassan menetelő dobok, az elborult kísértetház dallamok és a háttérben hallható csilingelések tökéletes hangulatot teremtenek egy éjszakai temetői sétához. Black metalra hajazó, fémesen hideg gitárok sistergése a hangkép részévé válik.
Kár is mondanom, hogy nem hétköznapi fémarcoknak való a The Slumbering bemutatkozása. Noha megjelennek a hagyományos hangszerek, de közel sem ők kapják a legnagyobb reflektorfényt. A power elektronika, szintetizátorok és egyéb samplerek adják meg azt a rémesen dermesztő érzetet, ami számomra megunhatatlan. Szeretnék hibát találni benne, de nem tudok és ha mélyen magamba nézek nem is nagyon akarok benne találni. A Looking for sorrow in one’s fear olyan húrokat penget nálam, amit én egyszerűen zabálok. Minden egyes alkalommal, amikor betettem a lejátszóba más képek jelentek meg előttem, állandóan váltakoznak a zajelemek, állandó mozgásban vannak és nincs két egyforma tétel a lemezen. Azon borzalmasan ritka noise albumok egyike, ahol akár egy kiválasztott tételt is meghallgathatunk és teljesen megállja a helyét önmagában is. Mint minden ilyen albumnál, itt is egyben meghallgatva lehet igazán megérteni a The Slumberinget, de nem lövünk nagyon mellé, ha csak kiválasztunk egyet és az megy a lejátszóban. A legnagyobb erőssége pedig az, hogy képes személyiséget adni a különböző hullámhosszoknak, hangoknak. Ez egy olyasvalami, ami csak a legjobbaknak megy ebben a zsánerben és ő ezt maradéktalanul megteszi. Érzelmet csempész a mesterségesen kreált frekvenciákba, ezért se tudok vitatkozni a stílusmegjelöléssel sem. Minden egyes foszlány a végünk hírét hordozza. Az idén megjelent End of Mortal Will se lett piskóta, noise rajongóknak mind a két lemez kötelező.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
