Thoth

From The Abyss Of Dungeons Of Darkness (2008)

Könnyű dolog papolni az előítéletességről és annak kerülendő mivoltáról, de az az igazság, hogy mindenkiben jelen van ez a tulajdonság, még bennem is. Ennek legkézenfekvőbb jele, hogy időnként egy-egy lemezt csupán a megjelenése miatt tologatok, halogatok, mivel valahogy nem várok tőle semmit. Pont ezért tud meglepetést okozni és hatalmasat ütni egy jól hangzó demó, vagy egy olyan korong, ami egy mára már nem létező zenekart próbál bemutatni nekem nyomtatott borítójával és nem túl bizalomgerjesztő CD-jével. Ilyen sorsra jutott a lengyel Thoth nevű formáció From The Abyss Of Dungeons Of Darkness című 2008-as bemutatkozó lemeze, aminek egyetlen folytatása készült 2010-ben, mielőtt a csapat szépen eltűnt a homályba, ahonnan érkezett. Az erkölcsösség egyiptomi istenségéről elnevezett csapat pont ezért érdemli meg, hogy méltóképp megemlékezzünk róla, valamint az sem egy utolsó tényező, hogy igazán nagyszerű zenét játszott költségvetési hiányosságai ellenére. Utólag nézve veszített a világ az eltűnésükkel, hiszen a trióként működő csapatban igazi hétpróbás underground arcok áldoztak a depresszív black metal sokszor hálátlan világának. A basszusért, gitárokért és dobért felelős Raborym például megfordult a Dark Fury, Poprava, Wolfspirit háza táján, de találkozhattunk a nevével az ismertebb Thor’s Hammerben is. A billentyűket a Graveland, Lord Wind, Darken, Infernum zenekarokat erősítő Rob Darken kezelte, míg a túlvilági énekért Necro volt a felelős (Hateful, Ohtar, Selbstmord).

Mi az, ami megfogott az önsajnálattal, belső sötétséggel foglalkozó bandában? Nos, ez igazán egyszerű: a tucatszámra érkező depresszív hordák minden eszközét bevetve hoztak össze egy szokásosnál sokkalta zeneibb, változatosabb anyagot. A Thoth annak ellenére, hogy a tipikusnak nevezhető sikítós, szenvedős vokált részesítette előnyben, jóval összetettebb ötleteket produkál a háttérben, mint nagyon sok hasonlóval próbálkozó banda. A hangzáson ugyan hallani a hiányosságokat és a karcosságot is inkább a rögzítés gyengeségének tulajdonítanám, mint a kifejezett tudatosságnak, mégis dalról dalra kapunk olyan momentumokat, amelyek továbblendítenek és kíváncsivá tesznek a folytatásra. Ilyen erősség például a gitárjáték, ami a közepes és lassú tempóra hangolt lemez lüktetését, megállíthatatlanságát okozza. Baljós, erősen doomos témák ezek, melyek hol könnyen körülhatárolható riffek képében, hol harmóniákban állnak csatarendbe, hogy alapot biztosítsanak egy csuklót nyiszáló pengének. Mindehhez demós bájjal pendül meg a basszusgitár, ami szeret külön utakon járni, de játékosság helyett ténylegesen a súlyt adagolja hozzá a lemez dalaihoz. Már az első, Waiting For You esetében együtt dúdoltam a csapattal epikus méretűre növekedett bánatukat, amire még egy lapáttal rá is tudtak erősíteni a templomi haranggal felvértezett ...To Kill… esetében. A viszonylag rövid dal azt is jól szimbolizálja, hogy nem feltétlenül szükséges időmilliomosnak lenni ahhoz, hogy minden elférjen egy helyen. Az átlagosan 4-5 perc környékén mozgó tételek egységes lemezt alkotnak hangulatban, mégis külön-külön világot alkotnak a rengeteg fülbemászó témának köszönhetően. A negyedikként érkező címadó tételt sem árt kiemelni a sorból, hiszen csipetnyi Burzum hatása mellett megidézte a szintén lengyel Plaga zenekar Magia gwiezdnej entropii című 2013-as lemezét, amit azóta is gyakran előveszek és hallgatok. Közös pont a varázslat, a misztikum megjelenése, ami jelen esetben a túlvilágra összpontosul. Hasonlóan zenei formában nyúlt ezekhez a témakörökhöz a svéd Silencer is egyetlen lemezén 2001-ben, így előfordulhat, hogy az ő anyaguk is sokat pörgött a zenekari próbák alatt Varsóban. Talán hozzájuk köthető a lezárás is, hiszen akárcsak a Death – Pierce Me anyag, úgy a From The Abyss Of Dungeons Of Darkness is ízlésesen csúszik át egy záró akusztikus, instrumentális tételbe…

Gyengébb megszólalása ellenére mindenképp kíváncsivá tett a lemez a folytatásra, amit azonban nem sikerült beszereznem. Bízom benne, hogy az is a most tárgyalt anyag sorsára jut és kapni fog egy valamire való újrakiadást, ahol már nem a fénymásoló és a CD író játssza majd a zenészek után a főszerepet. A kiadvány mellesleg azt is bizonyítja, hogy az utóbbi évek lengyel produkciói sem a semmiből érkeztek, hiszen ennek a csapatnak a gyökerei is régre nyúlnak. Ritkaságok kedvelőinek már ez is egy ígéretes kiindulási pont lehet, mielőtt nekilátnak saját Thoth lemezükre vadászni…

május 28.,
június 30.,
augusztus 04.,
augusztus 12.,