Throne Of Iron
Adventure One

(No Remorse Records • 2020)
boymester
2020. február 22.
0
Pontszám
6.5

Gyakran szolgáltat táptalajt a metal rajongóknak és a zenészeknek a fantasy világ, ha kedvenc műfajukról van szó: gondoljunk csak bele, hányan dolgozták már fel Tolkien örök érvényű műveit a fémzenében, de számtalan példát találhatunk egyéb ismert és ismeretlenebb regény vagy akár képregény formájában. Az irodalmi háttér legalább olyan széles, mint a zenei formátumok: a sötét, baljós black metaltól az epikus power metal mesékig kell keresnünk az itt rejlő lehetőségeket. Egyes zenekarok ezt képesek véresen komolyan venni, mások pedig pusztán a szórakoztatási lehetőségek miatt használják ki. A 2018-ban alakult és sebesen munkához látó Throne Of Iron egyértelműen a szórakoztató vonalhoz tartozik, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy szövegvilágukat és témáikat a műfajteremtő szerepjátkékból, a Dungeons And Dragonsból merítik. A mai napig népszerű játék szabályrendszere egyéni kalandok átélését biztosítja egy olyan fantáziavilágban, ahol a sárkányoktól a démonokig mindenféle jellemző lénnyel összefuthatunk kalandjaink során. A zenekar az egykori, szintén fantasy világ ihletettségű stoner/doom metal banda, a Thorr-Axe utódja, azonban füstölgés és málházás helyett itt jóval többet kapunk a hagyományos heavy metal menetelésekből. Példaképeknek egyértelműen olyan zenekarok számíthatnak náluk, mint a Manilla Road, Manowar és természetesen a Cirith Ungol, az újabb titánok közül pedig a szintén amerikai Visigoth és Eternal Champion.

Megalakulásuk után sorban adták ki a demókat és single kiadványokat, aminek köszönhetően már élőben is bizonyíthatott a felállás, de a nagylemez ideje csak most fog elérkezni (hivatalosan február 21.). Az előzetes ismeretszerzést követően igencsak kíváncsi lettem a banda produkciójára, valamint a borítójuk is hívogatónak tűnt, viszont néhány hallgatás után már kevésbé tudok lelkes lenni a végeredményt illetően. A zenekar alapvetően nagyon szimpatikusan és hitelesen játssza a fantasy világból táplálkozó heavy metalt, zenei szempontból pedig nem sok kivetnivalót tudnék felróni nekik, de képtelen vagyok szemet hunyni Tucker Thomasson sokszor egyetlen dallamra felfűzött vokálja felett, amit minden dalban képes ugyanúgy elsütni. Szinte megkövetelné a műfaj és a zene a határozott, együtt énekelhető témákat, kiemelkedő pillanatokat, mégsem kaptam ezekből annyit, hogy szemrebbenés nélkül tudjam ajánlani a csapat bemutatkozását. A kissé bömbölős, mélabús ének teljesen ellentétes képet mutat a jópofa videóval és az aláfestéssel, ami önmagában is csak egy jó minőségű, de nem kiemelkedő heavy metal menetelés.

Ha kezdő zenekarként tekintek a Throne Of Iron teljesítményére, akkor megsüvegelendő, tisztességes kiadványról beszélhetünk az esetükben, ha viszont azt nézem, hogy több tag már évek óta zenél együtt, akkor csak átlagosnak minősíthetjük. Az emlegetett példaképek és zenekarok rajongóinak okozhatnak kellemes perceket, főként az egész hangulatos gitárszólók és akusztikus betétek, de ha egy fantasy játék alapján készült lemezt kellene hallgatnom, akkor inkább előveszem a kedvenc játékomhoz készült SoulmassThe Weakness Of Virtue című korongot, bár az egy teljesen más történet…

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.