Time Immemorial – Black metal és jazz, ahogyan még sosem hallottad

Hunyd be a szemed és képzeld el, hogy a black metal, mint zenei stílus, sosem történt meg. De a zenekarok, akik népszerűvé tették a stílust mind léteztek (vagy léteznek) és az összes legendás esemény mind megtörtént! Ezek a bandák ebben a furcsa dimenzióban a jazz irányába indultak és így lettek ismertek. A zene atmoszférája ugyanaz de a kivitelezés teljesen más.

A Time Immemorial egy jazz project, amit Poszmik Dénes alapított 2020 májusában a skóciai Glasgow-ban. Kezdeti stádiumában nem volt több mint egy kísérlet arra, hogy különféle, egymástól normál esetben idegen zenei stílust olvasszon egybe oly módon, hogy megőrizze azok eredeti mentalitását. Aztán ahogy az idő telt és egyre több dalon munkálkodott, Dénes tinédzserkorának szeretett bandáinak (Emperor, Satyricon, Cradle of Filth stb.) dalait kezdte átdolgozni az ‘50-es, ‘60-as évek klasszikus jazz stílusában: 2 zongora, basszus és dobok felállással. Ebből született meg a Do Not Adjust Your Mind – There is a Fault with Reality című albuma, ami május 14.-én látott napvilágot a Spotify-on, YouTube-on és az iTunes-on. Az anyag CD-n való megjelenése 2021 október-november tájára várható, ami egybeesik a projekt első skóciai koncertjével.

Ízelítőnek itt egy dal a Dimmu Borgir Progenies of the Great Apocalypse” klasszikusának átirata

Másik dala a MorbidMy Dark Subconscious” klasszikusának a jazz verziójának demó változata, ami az albumon nem lesz rajta.

Time Immemorial – Do Not Adjust Your Mind – There is a Fault with Reality

(Time Immemorial)

1. Progenies of the Great Apocalypse (Dimmu Borgir)

2. Alsvartr (The Oath) / Ye Entrancemperium (Emperor)

3. O Father O Satan O Sun (Behemoth)

4. Where Dead Angels Lie (Dissection)

5. Humana Inspired Nightmare / Heaven Torn Asunder (Cradle of Filth)

6. Mother North (Satyricon)

Time Immemorial – Black metal és jazz, ahogyan még sosem hallottad (3 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Érdekes kísérlet. Nem ennek a stílusnak vagyok a megrögzött rajongója, ám gyűjtök (pl. privát videók zenei aláfestéséhez) és szívesen hallgatom, pláne, ha olyan prarafrázis, amit magam is ismerek, kedvelek. Általában lenyűgöz a zongrajáték és nagyon szerettem Vika rock/metal zongorafeldolgozásait is. Az ilyen zenészeket pedig szívesen nézem éjjel a Dunán is. Az erdeti dalt nem ismerem, kikerültem a Dimmu-t. Szertinem, ahogy Armand írta, amolyan filmzenei aláfestés és egyet értek mike-kal, a black atmoszféra már nincs benne. Dalnak nekem unalmas, pedig technikás. A The Immortal már izgalmasabb volt. Sztem ez inkább ‘pusztán’ egyfajta jazz., komor dallamok, könnyed játékkal. Nem tudta megragadni, ha akarta, az eredetit.. Az említett Vika, igaz, koncertzongora-hagzással, s nem jazzben, jobban visszaadja az eredetit is, dinamikában, gondolatokban. Ha karcos, akkor karcos, ha lágy, vagy ha durva, akkor az. Itt minden homogén cigarettafüstösnek és lágynak hallik a számomra. Úgy tűnik, hogy léteznek stílushatárok, mit miben érdemes feldolgozni-átdolgozni, ha meg akarjuk tartani a mondandóját.

  • mike666 mike666 szerint:

    Jó ez, de az nagyon nem igaz, hogy az atmoszféra megmaradt. A black metalban az atmoszféra 80%-át a hangszerelés adja, nem a hangjegyek. Ezért aztán, ha az megváltozik, viszi el a hangulatot is egy teljesen más irányba.

    • Armand Armand szerint:

      Igazad van, a hangszerelés adja az atmoszférát… és itt meg is van az atmoszféra, amit a zongora jazzes dallamai hoznak. A zongorát a black metal is szereti. Én személy szerint szeretek elmerülni a zongorás film, jazz, stb hangulatú etűdökben.