Töretlen hit és lendület

New Model Army (A38, 2019.10.19)

A Bradfordban alakult New Model Army nem zenekar, hanem intézmény Számomra a The Cult-al illetve a Fields of the Nephilim-el van egy körben minőséget és zeniségét tekintve.

Justin Sullivan bandája 1980-tól töretlen hittel és lendülettel tolja az egyedi, minden ízében különleges társadalomkritikus muzsika szekerét. Teszik ezt olyan elánnal, hogy nem csak a rajongók adóznak irányukban tisztelettel, hanem azok is akik alapvetően nem hallgatják a zenekart.

Az elmúlt közel negyven évben sok mindent történt, de a zenekar aktuálisabb, mint valaha (mi sem bizonyította ezt jobban, mint a teltházas buli). A banda idén új lemezzel jelentkezett, mely kiváló alkalmat szolgáltatott egy újabb magyar koncertre, amelyre én személy szerint több, mint tíz éve várok (igen voltak itt azóta, de sajnos akkor nem voltam jelen).

Mivel alapvetően bármelyik nótájuk ugyan annyira aktuális, mint a megjelenésekor, szóval nagyon nem lehetett félrelőni a dalválasztással. A koncert kimondottan jó volt, azonban volt pár zavaró tényező, amely számomra sokat elvett az élményből.

Kezdem a negatív tapasztalatokkal, aztán jöjjenek a jó élmények. Az egy dolog, hogy egy buli telt-házas, de ez azért ne azt jelentse, hogy a ruhatár elé is adunk el jegyet, mert az inkorrekt (a merch így is a tetőteraszon volt, a nagy érdeklődésre való tekintettel). Ugyan ez a telt-ház a négyzeten okozta azt, hogy amikor a közönség megmozdult, akkor az amúgy is hering party még elviselhetetlenebb körülményeket teremtett. Emellé társult néhány illuminált személy „szórakozása”, ami viszont többek élményét rontotta (pl. A bemindenezett lány, aki a színpadnak háttal álldogált az emberek előtt, kb. 5 cm-re az arcuktól. Ha valaki jelezte neki a problémát, akkor fel volt háborodva.) Értem én, hogy ő is kifizette a jegyet, de ezért joga van másik tíz-húsz jegyvásárlónak a buliját elrontani? Szerintem nincs. Ezennel a sírás rívást be is fejeztem.

A setlist hosszú és minden korszakot megidéző volt. Érdekes volt hallani, hogy mennyit változott a zenekar zeneisége a kezdeti időktől napjainkig. Az újabb korszak – amúgy kiváló – nótái kimondottan „öregesnek hatottak”, a régebbi szerzemények „vadulásai” mellett.

Egy dolgon viszont semmit nem változott, az pedig Justin Sullivan kiváló frontembersége. Az általam eddig élőben látott frontemberek közül csak Primordial dalnok Nemtheanga bír hasonlóan erős karizmával. Hihetetlen volt látni, hogy nem csak elénekli a dalokat, de mindent sort meg is él a szavak kimondásának pillanatában.

A zenekar kiváló érzékel válogatott az életműből, így véleményem szerint egyetlen korszak hívei sem távozhattak elégedetlenül. Mivel én az újabb éra nótáival csatlakoztam be a zenekar pályafutásába, számomra a legnagyobb élményt ezek a szerzemények jelentették (pl. Winter, End Of Days, Never Arriving). Ennek ellenére az olyan pörgősebb darabok is jólestek, mint a 51st state, a Angry Planet vagy éppen a ráadások egyikében elhangzott 125 mph.

A zenekar láthatóan nagyon hálás volt a hazai rajongók fogadtatásáért, mivel az alap program után kétszer is visszatértek megtisztelni a nagyérdeműt. Bár az említett negatívumok sokat rontottak az élményemen, csalódottan azért nem távoztam. Soha rosszabb koncertet.

Fotók: A38, New Model Army official, Jochen Melchior

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.