Kedves Olvasó, ha ezt a cikket nyitottad volna meg először, akkor arra kérlek, előtte olvasd el az 1.napra vonatkozó élménybeszámolóm, hogy teljes legyen a kép a fesztivál hangulatáról. Na de kezdődjék a második nap!

Péntek reggel azt éreztem, hogy számomra kész kampó. Se az alvás, se a zuhany, se a powerrade, se a sör nem segített. Fájt a torkom is, azt hiszem nem kellett volna úgy üvölteni, mint a fába szorult féreg. Nem is tudom, hibáztassam ezért az állapotért a fröccsöt, vagy magamat, amiért ennyire elszabadultam?! Jó kérdés. A délutánt focimeccs nézéssel töltöttem, pont addigra sikerült oda érnem, mire Don Gattoék játszották a mérkőzésüket. Majdnem nagyobb showműsor volt ezeken a játszmákon, mint egy kis falusi focimeccsen, ahová az összes kisöreg kivonul anyázni a bírónak.

Ezután próbáltam még életet lehelni magamba egy jó kis lángossal, miközben a kajás soron elcsíptük a Don Gattos srácokat, Acélos Balázst és Budavári Zolit egy interjúra. Nagyon izgalmas volt, rendkívül közvetlenek, barátságosak voltak. Az interjút egy külön cikkben tesszük majd közzé, érdemes lesz elolvasni.

Szóval az első koncert, amit megnéztünk a Lopunk volt. Elkapott a mosolygás, amikor megláttam az öltönyös bácsit a színpadon. Éppen az „Ülni fogsz” című számnál értünk oda, utána pedig nyilván a nevükből adódóan feldolgozásokat játszottak, olyanokat, mint a Ramones, Sex Pistols stb. Hammer Ferenc óriási figura a színpadon, de az igazi meglepetés csak a koncert után ért, amikor szembesültem vele, hogy egy neves budapesti egyetem egyik tanszékének adjunktusa. Imádtam volna, ha nekem is lett volna egy olyan oktatóm az egyetemen, aki szabadidejében punk zenekarban játszik.

A hazai metál zenekarok közül nálam az elsők között szerepel a Stubborn. Akárhol van rá lehetőségem mindig megnézem a fellépésüket. Legutóbb a Budapest Parkban volt szerencsém, a The Southern Oracle és a Lazarvs társaságában látni őket, szóval velük viszonylag friss volt az élményem, azonban a színvonalat mindig magasan teljesítik, nem volt ez másképp most sem. Nagyon jó úton járnak ahhoz, hogy a legkiemelkedőbb hazai zenekar legyen ebben a műfajban, úgyhogy innen is hajrá nekik!

Don Gatto, F*ck the System Stage. Szerintem már elmondható, hogy a Don Gatto rajongói tábora egy egész külön közösséget alkot. Megsaccolni sem tudom, hogy hány emberen volt Don Gattos sapka, zokni, póló, pulcsi. Örömmel tölt el azt látni, hogy ezek a szekszárdi srácok mit értek el a zenéjükkel és a közvetlenségükkel. A nézőtér fullon volt, a rajongók megőrültek. Ennyi színpadról leugrálást, bodysurfot egyik másik koncerten sem láttam a fesztiválon, a szövegeket meg persze mindenki kívülről fújja. Nagyon szeretem, hogy a dalaikat valaki számára megcímzik, illetve hogy a bátyámat is mindig felköszöntik, aki van olyan szerencsés hogy a születésnapja minden évben rockmaratonra vagy most éppen toxicra esik. Igazán szívmelengető volt olvasni a Don Gatto facebook bejegyzését, miszerint a toxicos volt életük egyik legjobb bulija. Nem is meglepő, tényleg fenomenális hangulat volt. „For the riendship, for the fun”!

Peter and the Test Tube Babies. Ahogy álltam a koncertjükön az jutott csak eszembe, hogy én eddig őket miért nem hallgattam?! Hol a p*csában voltam eddig? No de jobb később, mint soha. Végülis, ezért jó fesztiválon lenni és arra fókuszálni, hogy új bandákat nézzünk meg. Nagyon jó pörgős, dallamos punk zenét hallhattunk tőlük, remek közönséggel. Illetve a színpad oldalán észrevettük Ganxsta Zoleet, habár nem lepődtem meg, hogy ott van, mivel egy videóban előre tudatta velünk, hogy ő is lent lesz. Viszont a végére szép kis együttműködés volt, hogy a Döglégy ült be a dobok mögé. Vicces, hogy két héttel ezelőtt egy kis falunapon láttam őt fellépni, most meg ott dobol egy ekkora zenekarnak. Az egyszer biztos, hogy emlékezetes bulit kaptunk ettől ettől a bandától is.

Agnostic Front következett, a péntek este várva várt fő fellépője, a hardcore punk egyik legnagyobb képviselője, egyenes New Yorkból. Szerintem a fesztivál előtti napokban őket hallgattam leggyakrabban hangolódás gyanánt. Itt az erőm már véges volt a csütörtök esti veszedelem miatt, úgyhogy picit hátrébb megálltam nyugdíjasba’, de legalább nagyszerű rálátásom volt a zenekarra. Nem szerepelt az aznap esti ambícióim között, hogy színpadra másszak, egészen addig, amíg az énekes arra nem szólította a hölgyeket, hogy tessék felmenni a színpadra. Több se kellett nekem. Utána pedig már tele volt a színpad fiúkkal lányokkal. Sajnos ennek meg van a maga „hátránya”, ugyanis gondok lettek a hangosítással, valami biztos kihúzódhatott a helyéről, amíg zajlott az őrület, viszont a srácok nem hagyták rá a zenélést, nyomták tovább, de hálás köszönet a staffnak, hogy gyorsan orvosolták a problémát, a buli folytatódott tovább.

Záró gondolatként meg szeretném köszönni a szervezőknek és az ott dolgozóknak, hogy megvalósították nekünk ezt a csodás fesztivált, a zenekaroknak, hogy megtiszteltek minket a fellépésükkel, és a sok embernek, aki eljött és együtt buliztunk. Szívből remélem, hogy jövőre is találkozunk, legyen az Toxic Weekend, Rockmaraton, vagy MetalFactory.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikkemet!

/MayaBee/