Trhä
Vat gëlénva​!​!​!

(zenekar • 2022)
boymester
2022. szeptember 22.
0
Pontszám
10

Visszatérő témák, viták és abszurditások közé tartozik az Amerikából érkező fekete fém története is, ami szerintem épp olyan értelmetlen, mint a tyúk és a tojás esete. Attól, hogy nem volt olyan hangos az Atlanti-óceán másik felén, ott is bekövetkezett az a bizonyos robbanás, ami szétszórta a sötétséget az underground zenei életben, ráadásul bőséggel termelt ki magának a kontinens klasszikusokat is (még Euronymous is tartotta a kapcsolatot számtalan ottani bandával, bár inkább a latin-amerikai csapatokkal). De felesleges lenne köröket elvesztegetni a múltra, bár ez a latino kapcsolat most is egyértelmű, hiszen manapság is születnek irgalmatlan szerzemények és bújnak elő a föld alól olyan figurák, mint például Damián Antón Ojeda, aki 25 éves kora ellenére olyan szinten gyártja a kiadványait, mintha azokat egy láthatatlan Morze készülékkel küldenék neki a nap 24 órájában egyenesen a pokolból. Számtalan demót, EP-t magába sűrítő életművéből két projekt, a 2014 óta futó Sadness és a jóval frissebb, Trhä tudott igazán kiemelkedni és bőséges rajongót szerezni magának annak ellenére, hogy Damián tényleg rögzít bármit bármikor, ami neki megtetszik. Míg a Sadness egy tipikus házi depresszív black gyűjtemény, addig a Trhä már jóval változatosabb világot tár a hallgatóság elé.

Persze amiről szó van, az a végtelenül szikár, kegyelem mentes atmoszférikus black annak legrégibb gyökereiből eredeztetve, amit időnként ambient, dungeon synth elemek is tarkítanak. A raw jelzőt nem használnám vele kapcsolatban, mert ugyan egyszerű, élő hangzása van, mégsem a zene torz mivoltára, kásásságára támaszkodik, inkább azt a szépséget prezentálja, amit egy hervadt virág roppanós szirma tud leginkább elénk tárni. Itt-ott ráadásul még avant-garde erényeket is megcsillogtat: ritkán ugyan, de néha az ezredfordulós Thy Catafalque hangulatát is felfedeztem az anyagban (Microcosmos, Tűnő idő tárlat). Ha ez még nem elég érdekfeszítő, akkor induljunk ki abból, hogy az egész lemez egy Damián által kitalált (nyelvtannal és létező szókinccsel rendelkező) idegen nyelven szólal meg. Bemutat egy felfedezetlen dimenziót, ahol mindenek felett áll a varázslat, a mágia, ahol a napfelkeltének úgy örülnek minden nap, mint a csodának, páratlan szépségnek. Innen ered maga az elnevezés is: a Trhä egy kulcs, ami a legtisztább, legerősebb varázslatok birodalmába enged betekintést.

Látnivaló pedig bizonyosan akad, hiszen a Vat gëlénva​!​!​! ebben az évben a harmadik album ebből a különleges műhelyből és még korántsem biztos, hogy az utolsó. Alapvetően ráadásul az előző, Mã Héshiva õn dahh Khata trhândlha vand ëfd datnen Aghen Ecíës drhãtdlhan savd címmel ellátott, egyetlen dalos csodáról akartam írni (tényleg bravúr az a 48 perc), de mire feleszméltem a kiadvány nyújtotta örömökből, már meg is érkezett a friss korong, amit azonnal emészthetőbbnek találtam és alkalmasabbnak arra, hogy megpróbáljam bemutatni nektek…
Ezen a lemezen már nem egy, hanem öt tétel szerepel, persze azért csodát ne várjunk: több, mint egy órás játékidővel és jellemzően 12-14 perces szerzeményekkel. Elsőnek itt van mindjárt a beszédes című Ljúshtaeshrhendlhë jecan glézma, ami rövid, halk suttogás után azonnal kipattintja nem evilági bicskáját és a torkunknak szegezi. Brutalitás és őrült tempó lesz a jussa a bátor hallgatónak, de kapunk némi billentyűjátékot is, ami kifejezetten feldobja az összképet. Mondjuk mire az megjelenik, addigra minden fekete fémre érzékeny embert az ujja köré fog csavarni a tremolo vihar a jobbnál jobb témákkal. Akadnak zúzósak, epikusak, folkosak, ridegek és könnyed dallamokat szállító gitárhangok, egyesek gördülékenyek, mások az idegszálainkat pengetik a húrok helyett, de az közös bennük, hogy egyik fogósabb és hangulatosabb, mint a másik.

Ehhez társul Damián (a projektben használt művésznevén As Thét Älëf, detna hacëntara Trha Nönvéhhklëth, Jôdhrhä dës Khatës, Dlhâvênkléth fëhlätharan ôdlhënamsaran Ebnan, amit nem szeretnék tovább használni becézés híján) énekhangja sem épp az emberbarát vonalat képviseli, de kevésbé mondható őrültnek és kísérletezőnek. Klasszikus, magas hangon előadott, távolinak tűnő agresszív károgást, mondhatni szófosásokat kapunk tőle az adott nyelven. Ez időnként hisztérikus, megszállott hatást kelt, máskor pedig mélyebbre veszi a figurát és néhány hörgés szerű hangot is produkál. A nyitó tételt meghallgatva az is rögtön nyilvánalóvá válik, hogy zenészünk nem kedveli a túlzottan ismétlődő struktúrákat, így igazán kellemes dalszerkezetekre kell számítanunk. Itt például a tétel háromnegyedénél kvázi újraindulunk, szimfonikus kísérettel a háttérben… A folytatásban érkező, a lemez leghosszabb tételeként szereplő Grã sôhhlen bem rhôn trhãthàs lett a favoritom a dalcsokorról, hiszen valami iszonyatos atmoszférával operál első pillanattól az utolsóig. A 90-es évek már beszerezhetetlen, rajongók által kultikusnak tartott, valódi undergroundjára emlékeztet minden pillanata, melyek még kézről kézre, kazettáról kazettára másolva mélyítették tovább a hangzás gyönyörűségét és a nihilt.
A korábbi anyagokhoz mérten kevesebb a dungeon synth, ambient rész az anyagon, viszont ahol akad, ott nagyon ütős tud lenni. Ennek köszönhetően robban az arcunkba a kiadvány legbetegebb tétele, az Ödënthändelä vòn la gönmëtwa, majd válik igazán kellemes andalgássá a Sëtrharhanlha. A záró Jadështahhdlha nudahhhana dëvét minden korábbi eszközt bevet, amit eddig hallhattunk, valamint egy teljesen újat is: itt kapja a legjobb hallhatóságot a basszusgitár. Tudatos zárása ugyanakkor ez a lemeznek, hiszen a hiszti, a dac, a méreg és téboly megjelenése után biztosak lehetünk abban, hogy Damián beleragadt a dolgok sűrűjébe és addig ott is marad, amíg el nem tűnik a mágia, a varázslat. Ehhez sok idő kell majd, hiszen mindez körülöttünk van a születés, a halál és az élet körforgásában.