Tribulation – Hour Of The Wolf – új videó

2021. január 29-én, Where The Gloom Becomes Sound címmel jelenik meg  a svéd dark rocker Tribulation ötödik albuma, amiről újabb elsőként Hour Of The Wolf videóját nézhetitek meg.

Ezúttal súlyosabb lett a zene, de ennek ahhoz van köze, ahogy a dalokat megírtuk. Ami a hangzást illeti, az még pazarabb lett. Csiszoltabb. Nagyobb. Kövérebb. Széles a skála is, már a dalok szintjén. Szóval, van némi változás, de reméljük, hogy mostanra már mindenki hozzászokott ahhoz, hogy a Tribulation változik. A horror-elemek azért továbbra is jelen vannak, ez mindig így is lesz.

A zenekar nemrég jelentette be a rossz hírt miszerint Jonathan Hultén gitáros 16 év után kiszállt a csapatból. Az utódja a Vojd frontembereként ismerhet Joseph Tholl lett. Jonathan természetesen nem hagyja abba a zenélést.

…Az idei év mindennél világosabbá tette, hogy az agyam helyett elsődlegesen a szívemre kell hallgatnom, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy magam mögött hagyok egy csomó mindent, amit szeretek csinálni, és amit az emberek szeretnek. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne a szívedet kövesd, bármerre is vezet. Nem tudom, mit hoz a jövő, azt viszont igen, hogy meg kell próbálnom úgy élnem, hogy az boldoggá tegyen…

Jó hír, hogy a tervek szerint jövő ősszel (2021. október 2-án) nálunk koncerteznek.

Hexvessel Hexvessel
április 24.