Trolldom
I Natens Sken (Genom Hemligheternas Dunkel) (2022)

Egyedül bolyongunk egy sötét erdő közepén, fényszennyezésnek nyoma sincs, egyetlen támpontunk a csillagos égbolt. Valahányszor feltekintünk feleszmélhetünk arra, hogy mennyire molekulányik vagyunk az univerzumban. A bolygó ahol élünk egy alig látható porszem egy félreeső csillagrendszer félreeső pontján. Ha tényleg belegondol egy kicsit az egyszerű ember, hogy mennyire nem számít, átértékelheti fontossági sorrendjét. Minden probléma amivel nap mint nap szembesülünk, minden igazságtalanság, megélhetési probléma vagy csalódás amit átélünk az a végtelen kozmosz számára semmi jelentőséggel sem bír. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak Swartadauþuz fejében, aki a Trolldom fő agytrösztje, amikor 2004 és 2008 között megírta dupla bemutatkozó albumának kottáit. Nem volt ez egy könnyű szülés, 2016-os demo-ja után 2 évvel sikerült felvenni ezeket a szerzeményeket, maszterelésig és keverésig meg csak tavaly jutott el de most végre kiszabadulhat sötét barlangjából. Az I Nattens Sken az egyike ennek a gonoszsággal teli ikerpárnak. Elhozza nekünk rideg, misztikummal teli világát ahol a klasszikus black metal világa találkozik az atmoszférikus és szimfonikus elemekkel. Még mielőtt az x-re húzná bárki is a kurzort meg kell említenem, hogy itt a klasszikus értelemben vett billentyűkről van szó ami 1996-97 fele élte virágkorát. Két részes bemutatkozó albumról lévén szó, két részes a lemezismertetőm is. Nem is pazarlom tovább a szót, merüljünk el az I Nattens Sken világában.

Swartadauþuz egy igazi magányos farkas, minden hangszeren ő játszik, azonban emberünk egyáltalán nem számít kezdőnek. Azelisassath, Bekëth Nexëhmü, Muvitium, Greve, Musmahhu, Digerdöden, Gnipahålan, Mystik, Summum, Daudadagr…ezek mind az ő nevéhez köthetők ilyen-olyan módon. Mizantróp, jéghideg, a modern kort minden szinten megvető projektek és bandák ezek, valami hasonlóra számítottam a Trolldom kapcsán is. Az Under Vinternattens Dystra Fullmane-ben manifesztálódik az első csapás. Amint elindítottam a számot rögtön úgy éreztem magam, mintha a számnak a kellős közepén lennék. Blast beat hegyek, fagyos billentyűk, fagyos tremolo riffek és fekete vért felkárogó vokálok köszöntenek. A 90-es évek köszöni szépen nagyon jól érzi magát ebben a számban, az Emperor világa egyáltalán nem áll messze a Trolldom-tól, ez már most világos. Svéd létére nagyon érzi a norvég stílusú fekete fémet. A harmadik perc után kapunk egy kiállást ami hoz egy kis változatosságot a dal felépítésében, egyébként végig jeges haramiaként vágtatunk lovunkon a hófödte hegycsúcsoknak a legtetejére. Swartadauþuz mindegyik hangszeren kiválóan teljesít, nem éreztem azt, hogy szóló projektről van szó. A riffek ülnek, a dobolás feszes, a billentyű ízléses és nem utolsó sorban a vokál is olyan mintha benyelt volna egy marék borotvapengét.

A stílus amit hallhatunk az I Nattens Sken-en az 30 évvel ezelőtt sem lógott volna kis a sorból. Ennyi idő elteltével még a fanyalgóknak is el kell fogadniuk, hogy ez a stílus kortalan és örök. Szavatossági ideje egyáltalán nem járt le, nincs az az érzése az embernek, hogy ez a stílus már egyszerűen kínos és idejétmúlt. Szekunder szégyenérzetnek halvány nyoma sincs, fiatalabb stílusoknál ez hatványozottan jelentkezni szokott. Az Ondskans Svarta Broderskap már nem akarja egyből elvágni a torkunkat, pár másodpercet azért vár vele. Utána megérkeznek az ismerős stílusjegyek, az első perc utáni megállás és újraindulás ismét csak az Emperor-t juttatta eszembe. Ennyi hibát tudok felhozni eddig, picit túl sokszor jutott eszembe a norvég legendák neve. Az Obtained Enslavement, Old Man’s Child, Covenant, Gehenna és a nagyon korai Dimmu Borgir is ott lapul valahol a háttérben. Nem vicceltek amikor a fő inspirációként a 90-es évek közepét jelölték meg a kiadónál. A dal felépítése itt jóval változatosabbra sikerült, kántálás és tempóváltás tarkítja az Ondskans Svarta Broderskap-ot. Majd hét perces hossza ellenére sem válik unalmassá.

A Nattens furste lidérces riffjei támadják meg a nem is annyira gyanútlan hallgatót, Swartadauþuz éktelen haraggal teli kiáltásai itt különösen vérszomjasak. Néha még a halálhörgéseit is megcsodálhatjuk ebben a számban, kifejezetten jól állt neki. A hangulat olyan fagyos és hideg, hogy az rögtön megállítaná a sarki jégsapkák olvadását. Rövid és velős dal a maga 4 és fél percével. Az Inom nattens eviga rit megint kikacsintgat a norvég elődökre de itt már tanúi lehetünk némi sajátos íznek is. Az első melodikusabb részek is itt ütik fel elsőként a fejüket, elvarázsolván a hallgatót messzi tájakra ahová nem tette be a lábát ez az úgynevezett “civilizált világ”. Egy mindent elsöprő hóviharrá alakul az Inom nattens eviga rit, olyan pusztítás megy végbe, hogy az mér tényleg szinte hátborzongató. Mostani bandák közül a Vargrav és a Gardsghastr voltak az abszolút favoritjaim amikor az ilyen stílusú Cassio billentyűs black metal-ról volt szó. Úgy gondolom, hogy simán egy polcra tehetem a Trolldom-ot is. A Nattmörkrets svarta skugga személyében kapjuk az ötödik késszúrást a szívünkbe. Hömpölyögve telíti be a tüdőnket a kátrányos levegő, szemünkből a fény tovaszáll helyét átveszi az üres, végtelen sötétség. Mégiscsak a halálé az utolsó szó, odaát nem vár ránk senki és semmi csak az örök feketeség. Élettelen testünk eggyé válik a sokszor kegyetlen természettel, a kozmosz meg észre se vette, hogy mi valaha is léteztünk-e.

A Vid hans tron mörkret vilar-tól sem menthet már meg semmi, egy embertelen szörny hangja ordítja le az arcunkról a bőrt. A riffek itt is olyan hidegek mint egy hullaház, középtempóval haladunk a temető felé. Szétrohadt holttestünkre hullik a fekete föld, férgek eszik ki az egykor még reménnyel és élni akarással csillogó szemgolyónkat. Szívünk helyén csak az űr ami olyan magányos mint a bevezetőben leírt végtelen kozmosz. Mondanom sem kell, egy remek szerzeménnyel van itt is dolgunk, konstans és egyenletes album az I Nattens Sken. Vérfagyasztó témákkal dönti ránk a sírboltot a Dräparen av livets veke, aki eddig a pontig maradt az már itt sem fog hazamenni. Koporsónk párnája is csak a hideget és a könnyek áztatta keserűséget fogja árasztani, ez a szerzemény sincs túl távol ettől a világtól. A föld alatt gyertyát gyújtani senki sem fog értünk, csak a testnyílásainkat elárasztó anyaföld feketesége marad nekünk. Orgona hangja töri meg a csendet az utolsó számban ami a Till ruinens svarta rike névre hallgat. Fináléhoz méltó befejezése ez ennek az albumnak, bombasztikus előadásmód és erőteljes hangulat jellemzi. A Trolldom itt talán egy kicsit a szentimentálisabb énjét mutatja meg nekünk, vágyakozással és nosztalgiával teli riffek a jellemzők. A billentyűk is ezt a hangulatot árasztják, egy olyan kor után való áhítozás ami talán sosem létezett.

Swartadauþuz-nak sikerült megfognia a Trolldom-mal az atmoszférikus és szimfónikus black metal lényegét. Olyan album lett az I Natens Sken ami kellő tisztelettel és alázattal hajt fejet az ősök előtt. Ez a fejhajtás egyes esetekben talán egy kicsit túl mélyre is sikerül. Aki hallotta már a kötelező tananyagokat a 90-es évekből, vagyis a fentebb inspirációként említett bandákat azok tudják milyen muzsika lapul a borító mögött. Azonban ahogy elő van adva, a hitelesség és a dalszerzés az nagyon rendben van. Akik imádják a 25 évvel ezelőtti ízlésesen megoldott billentyűs black metal-t azok aligha fognak idén ennél jobb anyaggal találkozni. Az I Natens Sken május 27-én fog megjelenni az Iron Bonehead Productions gondozásában. Ám ezzel még nincs vége…

Piratefest Budapest
július 03.