Tryglav – A pestisdoktor visszatért

The Ritual címmel február 17-én jelent meg a Boris Behara által működtetett egyszemélyes epikus, dallamos hangvételű horvát black metal banda, a Tryglav második albuma. A megjelenés mellé az album címadó tétel friss videót is kapott.
A dal története a 17. században játszódik, amit Tryglav így magyarázott:
„Egy sötét, viharos éjszakán egy haldokló ember sóhajtotta utolsó leheletét. Szerettei semmit sem tehettek az irányba, hogy megmentsék az életét. Hívták Pestisdoktort. Ők megjelentek, és magukkal vitték a holttestet. A család tudta, hogy soha többé nem látják. Ám azt nem tudták, hogy vissza fog jönni, egy elképzelhetetlen módon…„
„Ez az album sok nehézség árán, három hosszú év után végre megjelent. Sok-sok újrakomponálás és átrendezés, valamint a világméretű Covid járvány miatti sok hátráltatással, megszakítások és személyes egészségi állapotom – két nyitott szívműtéttel együtt, a The Ritual most megérkezik. A képlet nem sokat változott az első albumom, a Night of Whispering Souls-hoz képest. A dallamok továbbra is központi részt foglalnak el benne, amiket sok tempóváltással, rengeteg riffel és az extrém zenei hangulattal tettem színesebbé. Remélem, élvezni fogjátok!„