Turbo – Már a kezdetektől mozgott bennünk egy magyar nyelvű lemez

A fővárosi Turbo lassan másfél évtizede résztvevője a hazai undergroundnak. A zenekar egy hosszabb szünetet követően, tavaly ősszel jelentkezett új lemezzel, az immár magyar nyelvű dalokat tartalmazó Csillagból emberré című kiadvány képében. Beszélgetőtársam a csapat énekese, Tanka Balázs volt.

Szia! Üdvözöllek! Hosszú, majd négy éves szünetet követően, október 15-én debütált a bandcamp-en az ötödik Turbo album. Mi volt az oka a szerencsére csak átmeneti feloszlásnak, illetve honnan kaptatok lendületet az újrainduláshoz?

Helló! Igazából nem oszlottunk fel, csak bejegeltük a projectet. Megbeszéltük egymással, hogy ha már nem érezzük azt az energiát, amivel elkezdtük, akkor szünetet tartunk. Így is lett. Amikor újra úgy éreztük, hogy van bennünk egy lemez, újra összejöttünk.

Változatlan felállással tértetek vissza. Mindenki azonnal benne volt a folytatásban, vagy volt olyan, aki győzködésre szorult?

Mindenki benne volt.

A visszatérést azzal fejeltétek meg, hogy az ötödik album kizárólag magyar nyelvű dalokat tartalmaz. Mi indokolta a váltást? Könnyebb volt magyarul papírra vetni a gondolatokat?

Régi vágyunk volt egy magyar lemez. Már a kezdetektől mozgatott minket a kérdés, hogy magyarul vagy angolul. Végül az összes anyagunk (kivétel egy dalt) angolul szaladt ki belőlünk. Most úgy éreztük, érdekes lehet magyarul, hiszen jó rég nem alkottunk új dalokat és ez egy teljesen új terep. Nem volt mögötte marketing koncepció, egyszerűen csak így éreztük. Amiben kicsit más, hogy a magyar szövegekben több teret kaptak az én ötleteim, így egy kicsit a munkának ez a része megfordult most.

A nyelvváltás kapcsán mik az eddigi tapasztalataid? A magyar nyelvű szövegeknek köszönhetően nyíltak-e meg új kapuk itthon a banda számára?

Egyenlőre nagyon pozitívak. Kicsit féltem tőle, hogy sokan elpártolnak tőlünk, de ez egy pozitív csalódás volt. Szerintem több embernek bejön, mint akinek nem. Érdekes élmény amúgy az anyanyelveden alkotni, én például úgy érzem, most szaladnék neki egy új anyagnak, mert ez az első amolyan kísérleti lemez let, mármint a szövegek terén.

Mindenképpen pozitív hozadék az egyik országos rádióban történő szereplésed. Kérlek mesélj erről! 

Nem tudom pontosan mire gondolsz, de ha Boros Csaba műsorára (Petőfi Rádió), akkor igen. Jól esett, hogy behívott minket a műsorba, már csak azért is, mert, ahogy Ő fogalmazott, nem nagyon volt képben a zenekarral és most már nagyon szereti. Jó fej volt, felkészült, utánanézett a bandának és a munkásságunknak. Az interjú után még ott ragadtam fél órára, pont azt beszéltük, hogy kb. át tudnánk beszélni egy egész estét a „rock sztorikkal”.

Visszatérve még a nyelvváltásra. Ezzel véget ért az angol nyelvű Turbo, vagy a jelenlegi magyar szövegek csak egyszeri kísérlet eredményei voltak?

Magam részéről még kísérleteznék a magyar szövegekkel, de természetesen nem vetjük el az angolt sem. Ahogyan könnyedén kigördül, nem fogunk az útjába állni.

Talán a legaktuálisabb téma jelenleg a zenekar kapcsán az Iránytű videoklip forgatása, illetve közelgő megjelenése. Mit lehet tudni a videóról, mikorra várhatjuk a közzétételét?

Ez a zenekar első igazán (ha lehet így fogalmazni) imidzs-klipje. Magyarország egyik legszebb helyén, a pápai tavaknál vettük fel, egy teljesen elvarázsolt helyen, a Playa Lunában. Polonyi András barátunk volt az operatőr és kb. minden egyben. Imádtuk a forgatást. Nagyon kellemes két nap volt és szerintem ez a végeredményen is látszik.

Rajongói részről visszatérő kérdés, hogy az új lemez megjelenik-e majd fizikai formában is? Mit árulhatsz el ezzel kapcsolatban? Többen kérik az LP kiadást is, van esetleg ilyen irányú tervetek?

Sajnos ez régen nem lett volna kérdés. Ma már teljesen megváltozott a helyzet. Én is a régi dolog híve vagyok, a kocsimban is CD-t hallgatok még mindig. Nézegetem a borítót stb. A világ viszont felgyorsult, az emberek a telefonjaikon hallgatnak zenét kb. még otthon is. Szóval egyelőre csak digitálisan elérhető a cucc. Ha lesz rá erő, kapacitás, pénz, akkor természetesen kiadjuk ezt is fizikai formában. Én nagyon szeretném.

Mik a zenekar idei tervei? Országos lemezbemutató várható idén, vagy inkább az alkalmi koncertezést, illetve a fesztiválfellépéseket részesítitek majd előnyben?

Inkább az utóbbi. Kicsit a zenei piac is változott az elmúlt néhány évben. A turnékat majdnem egy, de inkább két évre előre leszervezik, nehéz bekerülni a véráramba. Arról nem is beszélve, hogy egy nem épp aktív bandának ez lutri is lehet. Szóval inkább a ritkább, de jó opcióval bíró bulikat választjuk és természetesen ha van felkérés, akkor azokat teljesítjük, ahogy bírjuk energiával.

A végére egy-két személyesebb kérdés; 2014-ben énekesként közreműködtél a Korog: Maybe Airlines című albumán, ami a zenekar történetében egy igazán éles váltás volt, Csihar Attila, illetve Molnár Kolos után. Hogy érezted magad a bandában? Továbbra is tag vagy a csapatban, tovább menve; egyáltalán létezik még az a banda?

Ha-ha-ha… ez egy nagyon-nagyon kedves emlék! Imádom a srácokat, és ha nem születik épp akkor gyermekem, szerintem a mai napig együtt maradunk. Nagyon sokat nevettünk és dumáltunk, néha még a próbák rovására is.  Csináltunk egy lemezt, de én közben elköltöztem Budapestről jó messzire, így a kapcsolat megszakadt. Azt szeretem bennük, hogy ugyanaz a zenéhez való hozzáállásuk, mint a Turbonak. Nem szűklátókörű, okoskodó, megmondó emberek, hanem nyitottak és bármi hülyeségre kapható lókötők. Egyik lemezük sem egyforma. Teljesen át tudnak alakulni és magasról tesznek arra, hogy kinek tetszik vagy kinek nem. Pont ezért minden anyaguk szuper és nem egy unalmas önismétlő, túlgondolt szar.

A másik zenekarod, a Kaldera kapcsán van valami aktualitás?

Nyáron játszunk Csongrádon, a Tisza Presszóban! Egyelőre ennyi.

Jelenleg a Turbo mellett közreműködsz még valamilyen zenekarban?

Nemrég ráénekeltem az Orient Fall zenekar Resonate című számára.

A végén pedig emlékezzünk meg a “legkomolyabb” zenekarodról, a 2015-ben egy kiadványt megélt Total Reflux-ról, ahol grindcore-t nyomtatok az ex-Blind Myself-es Édes Gergő közreműködésével. Honnan jött az ötlet ehhez a stílushoz, ami végképp nem passzolt a zenei múltadhoz?

Ha-ha-ha… miket tudsz! Nagyon is közel áll hozzám! Gergő épp valamin dolgozott otthon, én pedig a munkahelyemen voltam, kb. két délután alatt összehoztuk távmelóban az anyagot. Gondolkoztunk is, hogy kéne csinálni egy karácsnyi verziót is. Ki tudja, talán idén télen!

Van esetleg valami olyan aktuális téma, amire nem tértünk ki, de fontosnak tartod megemlíteni?

Nincs! 

Köszönöm a válaszokat, várom a CD verziót az új lemezből!

Az interjút készítette: Andris

április 27.,
április 30.,
május 04.,