Az idei év egyik legjobban várt koncertjei között ott volt az Ultima Radio Fest. A két főzenekar nagy kedvenc nálam, az előzenekarokra pedig kíváncsi voltam.

A Harakiry For The Sky-al már volt szerencsé(tlensége)m találkozni egyszer. Akkor hatalmas csalódással távoztam a koncertről, pedig a zenei anyagok miatt még felvarrót is vettem a buli előtt (a holland Dool előtt léptek színpadra az A38-on, azt hiszem). 5 év telt el azóta (gondoltam kikupálódott a frontember), de sajnos ez a buli nálam végleg eldöntötte, hogy nem vagyok kíváncsi erre a bandára, hacsak nem kerül ki az énekes a képből. A Dool-os koncerten nyújtott anti-teljesítmény sem volt semmi az énekes részéről, de amit most előadott, az számomra mindent vitt, negatív értelemben. Értve ezalatt az összes koncertet, amit eddigi életemben láttam az elmúlt több mint 20 évben.

A folyamatos háttal-éneklés (mintha nem is koncerten lett volna), az interakció nélküli működés, a folyamatos “hajbuzerálás” (ha valakit ennyire zavar a haja, akkor le kell vágatni, vagy össze kell fogni), illetve a művi szenvedés, hempergés a színpadon amit leművelt. Hol volt ez, mondjuk egy My Dying Bride-hoz képest, ha már átéléses szenvedés. Sajnos én csak egy zavarodott, felnőtt testben lévő bizonytalan egyént láttam, aki nem találta a helyét a színpadon, ezért felvett-betanult dolgokkal kompenzált, hogy nagyon mélynek tűnjön a dolog. Nem is folytatom, mert kár. Jóindulatú fafülű vagyok és mindent megbocsátok, akkor, ha valamit őszintének érzek. De ezt egyáltalán nem éreztem annak (A frontember részéről, a többi tag teljesítményével semmi bajom nem volt). Sajnálom, hogy elpocsékoltam ezt az időt az életemből.

Bár az Omnium Gatherium-ot ismertem névről, sosem hallgattam őket. Ennek ellenére a HFTS szenvedése után olyan üdítően hatott a produkció, hogy azt elmondani nem lehet. Életteli zenészek, élettel teli színpad. Őszinte (!!!) előadásmód.  Nem is kellett több a boldogsághoz számomra akkor. Bár otthon továbbra sem fogom hallgatni őket, élőben bármikor megnézem őket szívesen a jövőben is.

A Primordialt többször is sikerült már elcsípnem élőben, sőt Alan-t még a Twillight Of The Gods-al is láttam a megboldogult Metalfesten. Nem kertelek. Azt gondolom, hogy a Primordial a mai metal színtér egyik legtündöklőbb csillaga. Élőben látni őket mindig ünnep (csak úgy, mint lemezen hallgatni). Alan (Nemtheanga) hihetetlen impulzív előadásmódja hihetetlen élményt jelent. A frontember számomra mindig hiteles maradt minden tekintetben.

A csapatot a a The Gathering Wilderness-el ismertem meg annó, és soesem felejtem, mekkora élményt jelentett, amikor először meghallgattam (The Coffin Ships!!!). A következő lemez aztán még tovább emelte a nívót, és úgy gondolom, megszületett a tökéletes Primordial album, a To the Nameless Dead képében. Bár a következő lemezek nem hatottak (nem is hathattak) rám olyan elementáris erővel, mint ez a kettő, a azokat is rendszeresen hallgatom és imádom is őket. Az idei évben aztán új lemezzel jelentkezett a csapat. Így közel egy hónap távlatából bátran kimerem jelenteni, hogy ez az a lemez, ami a legközelebb áll hozzám az említett To the Nameless Dead óta. Rendkívül változatos és zenei produktum, mely úgy marad Primordial, hogy jóval szellősebb, mint a korábbi lemezek. Zseniális alkotásnak tartom, mely évek elteltével is kiemelt helyen lesz nálam.

A dupla főzenekaros estére való tekintettel gondoltam, hogy valamivel rövidebb set-et kapunk, mintha nem co-headliner turnéról lenne szó. Ez így is lett, azonban ok így sem lehetett panaszra. A koncert az As Rome Burns-el kezdődött. A nyitónótát az új album kezdő tétele, a How It Ends követte, mely az egyik kedvencem az új lemezről. Élőben is csoda volt hallani.

Majd következett az Exile Amongst the Ruins legjobbja, a To Hell or the Hangman. Micsoda nóta! Aztán pedig a varázslatos The Coffins Ship következett (nem tudom hányszor hallottam ezt a nótát életemben, de a mai napig libabőrös vagyok tőle). Ezek után újra az új albumra evezett a csapat. A Victory Has 1000 Fathers, Defeat Is an Orphan nálam már most a klasszikus Primordial dalok között van. A finálé pedig – Lain With the Wolf, Empire Falls (a legjobb Primordial nóta, amit valaha a csapat kiadott a kezei közül) – semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a csapat útja töretlen. Nincs megtorpanás, nincs kompromisszum. A csapat zászlaja magasan lobog!

A Paradise Lost-ot még csupán egyszer sikerült elcsípnem, anno a Zöld Pardon-ban (2008). Bár sok emlékem nincs a koncertről, az rémlik, hogy én elégedetten távoztam. Mivel szívesen hallgatom a csapat teljes életművét, nagyon vártam az újabb találkozást. Volt bennem félsz is, mert több helyen olvastam, hogy azért a banda tud kimondottan rossz koncertet is adni, és Nick Holmes-t sem lehetetlen rossz passzban találni a színpadon.

Ezen az estén viszont nem az élő teljesítménnyel volt gond. Úgy vélem, mindenki kitett magáért, nem volt hiányérzetem. Ellenben a hangzás valami gyötrelem volt. A Primordial sem szólt olyan acélosan (mint említettem engem a hangzás nem nagyon szokott zavarni), de Lost valami katasztrofális volt. Pedig a setlist-el alapvetően nem volt semmi gond. Több kedvencem is elhangzott (One Second, Hallowed Land), és a csapat jól válogatta össze a szinte minden érát megidéző dallistát.

A ZP-s buli sokan azon viccelődtek, hogy a rövidített program a 200 Ft-os jegy miatt volt (nem elírás, valóban ennyibe került a belépő, pedig akkoriban is már több ezer forint volt egy koncertjegy). Gondoltam majd most. Sajnos ebből nem lett semmi, mivel itt sem kaptunk sokkal többet, és amit kaptunk azt is rossz körülmények között. Sokan sok helyen leírták már, de ez a buli tényleg nagyon rövidnek tűnt.

Mindent összegezve azonban cseppet sem bánom, hogy ott voltam. Várom a jövő évi felhozatalt!

Fényképek: VARESZ.Fotó