Vallendusk
Heralds Of Strife

Necron
2021. május 23.
2
Pontszám
9

Manapság már nem lepődünk meg azon, hogy az észak jeges talajáról sarjadó fekete fémzene magjai egzotikus helyeken is gyökeret eresztettek, amik alapvetően nincsenek rajta az zenei arculat ismert, nemzetközi térképén. Az Indonézia, Jakarta városából származó Vallendusk esetében nem a melengető trópusi-varázs kényeztető érzésével, hanem sokkal inkább az anorák viseletével kell számolnunk. Ugyanis ezek a srácok a black metal őshazájának jeles képviselőit is megszégyenítő minőségben és lendületben tolják arcunkba az orkánként süvítő atmoszférikus fekete fémet.

A zenekar 2011-ben alakult és a banda nevét viselő kislemezzel indított, ami némi aktív saját promóciós tevékenység után a kínai Pest Productions gondozása alatt jelent meg. Erre a kiadványra mind a műfaj kedvelői, mind a kritikusok felkapták a fejüket. Egy évre rá meg is jelent a banda debütáló albuma a Black Clouds Gathering. A korong kapcsán a zenekar rengeteg pozitív visszajelzést kapott. Két évre a lemez megjelenése után leszerződtettek a neves Northern Silence-hez. Ennek a kiadónak az égisze alatt jelent meg 2015-ben a második nagylemez, a Homeward Path. A kiadvány továbbra is megtartotta a korábbi albumok szellemiségét, de azoktól eltérően komplexebb, dinamikusabb lett. A zenekar hitvallása, hogy albumról-albumra tovább lépjenek. A korábbi anyagokra egyfajta zenei evolúció részeként tekintenek, melyek remélhetőleg később további ötletekhez vezetnek. Ebből a zenei irányultságból fogant a 2018-ban megjelent harmadik nagylemez is a Fortress of Primal Grace. Ami ezidáig a zenekar történetének legerősebb, zeneileg legkiforrottabb lemeze lett. A csapat nem is hagyott magára sokat várni, mert idén ismét megörvendeztették a rajongói szíveket az immáron a negyedik, Heralds Of Strife címet viselő nagy lemezzel.

A zenekar jól beazonosítható védjegyévé vált az egymásba fonódó összetett, ragyogó dallamok útvesztője. Az előző lemezek kapcsán is egy részletgazdag produkciónak lehetünk részesei. Talán az új lemez esetében a szövevényes dallamképzést eggyel magasabb szintre emelték. Gyakran az az érzés fogott el, hogy egy barokk zenemű metalosított változatát hallom. Valendino Mithos (ex-Bloody Gore, ex-Funeral Inception), Danang Sugianto (ex-Valefor) gitárosok szélvészként tolják a riffeket. Észbe sem kapunk és beleállnak egy gyors témaváltásba, vagy jön a következő futam. A korábbi albumok kapcsán is felmerült bennem az az érzés, ami a „Heralds Of Strife” album hallgatása során is, hogy túl tömények a szerzemények. Néha azon kaptam magam, hogy elveszek az összefolyó tételek labirintusában. Az előző lemezekhez képest itt most talán több szándékot hallhatunk a kapaszkodók beiktatására a zenei koncepcióba. Gyakrabban engedik el a gyeplőt és szelídülnek a középtempóba. Amit gyorsan „korrigálnak” is és egyből egy dallamtornádó közepén találhatjuk magunkat. Személy szerint nagyon szívesen venném, ha egy kis sziesztát gyakorolnának a hallójáratainkra, és több lágyabb, pihentetőbb témával dolgoznának. Így átláthatóbbá lehetne tenni a dalokat, és jobban elkülönülnének egymástól a szerzemények.

A dalok megszokott 10 perc körüli játékidő körül mozognak. A számok nemigazán különülnek el egymástól, olyan érzésem volt, mintha egy teljes zenemű részei lennének. Mintha egy zenei festmény lenne, melyet teljes egészében csodálhatunk meg. Persze, apró részleteiben is szemet gyönyörködtető, de ha hátrébb lépünk, akkor ad ki egy teljes művet. Derrick Prawira (FromHell, Proceus) dobos tisztességesen aprít, de nincs túldobolva a lemez. Természetesen követi a húros hangszerek játékát. Rizky (ex-Valefor) érces károgása mellett a Ethereal Echoes Of Devotion című dalban ízelítőként feltűnik egy kis tiszta ének is. Nagyon frissítően hatott. Jó lett volna ebből még többet hallani, úgy ahogy az akusztikus gitárnak is több teret engedtem volna. Ahogy a zongorának is, amit a Immemorials In Eternal Slumber című dal végén is hallhatunk. Mondhatni klisés elemek, de mégis fontos részei a stílusnak

Tehát a friss korongon összetettebb a zenei koncepció és akad néhány kapaszkodó, de ezektől eltekintve én más, komolyabb előrelépést nem tapasztaltam a megelőző korongokhoz képest. Ez egy profi, alapos és szívből jövő munka. Érződik benne a profizmus, a zene szeretete és az egyediség igénye (amire nagyon nagy szükség van az iszonyat mennyiségű kínálat bőségében). A Vallendust az elmúlt négy lemez kapcsán kiérdemelt helyet szerzett a stílus nagyjai között. Fülbemászó, bonyolult futamaival kiemelkedik az átlagos epikus- melodikus black metal bandák közül. A Heralds Of Strife albumot szégyenérzet nélkül hallgatnám akár a legforróbb nyári napokon is, mert ragyogó dallamaival, dinamikájával egyáltalán nem idegenkedő a pozitív atmoszférától. Sajátos zenei szemszögből közelítik meg a black metalt. Ami végső soron fantasztikus, hogy mennyire szabad és szerteágazó, de mégis összetartó zenei irányzattá nőtte ki magát. Ahol már nem igazán számít a földrajzi fekvés, mintsem a zenei elkötelezettség, és minőségi produkció igénye, ahogy azt a Vallendusk is bebizonyította.

Vallendusk – Heralds of Strife (2021) (2 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Igazán jól megírt cikk. Már az elején sejtetett valamit a stílusról (szándékkal nem olvastam a kategória megjelöltést), de olyan ködszerű maradt az első szakaszban, hogy gyanakodtam… a FF-on annyi indonéz rettenetet hallottam mostanában, hogy erre a norvég-svéd hangulatra aztán végképp nem számítottam. Ám a cikk vezetett rá, hogy hallgassam. Valóban, nélhol barokkos ez a black metal, amit egyedi ízekkel tudtak feltölteni. Köszönöm!

    • Necron Necron szerint:

      Szia!

      Köszönöm a visszajelzést! Örülök ,hogy tetszett a cikk és az album is!

      üdv,
      Gábor

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.