Vermineux - 1337

Vermineux
1337

Winci
2021. február 4.
0
Pontszám
9

A kaliforniai Sacramentoból származó Spectre (polgári nevén Bret Tardiff) 2014-ben elindított Vermineux nevű projektjével 2021. januárjában jelentette meg második albumát, CD-n és kazettán. Az albumot a Purity Through Fire kiadó gondozza. Az alkotás több rétegben is kigondolt, részletes. Egy igazi koncept-album. Spectre itt a másik, nem-egyszemélyes zenekarának a Minenwerfernek a koncepcióját követi, ám most nem az I. világháború, hanem a már a kora középkorban is önsorsrontó világ témáinak dalokba öntésére vállalkozott. Az 1337 c. album a XIV.századi Európa egyik történelmi témáját, a százéves háború időszakát dolgozza fel. A korongon (szalagon) hallható zene lovagkori dallamokból, a skandináv sagás black metal zenék, majd a későbbi melodikus death metal stíluselemeiből, illetve hangulatfestő (ambient) zene tónusaiból épül.

A dalok lassú hömpölygéssel szólnak 50 percen át. A károgó ének jól illik a zenéhez és a témához, még ha lehetne ugyan némiképp változatosabb, kifejezőbb is. A korong gyengéje mindössze ez lehet. A nyolc dal eseményekkel teli témája kívánja a történetmesélést, amit így csak a zene teljesít maradéktalanul.

A lemez témája a sok folyamatos európai pusztítás egyik legkitartóbbikát, a százévesnek nevezet francia-angol, illetve saját népeik ellen is vívott háborúk sorozatát (1337-1453) az események kronológiai sorrendjében dolgozza fel. A zene a teret lassan betöltő introval indul, a francia Capeting-dinasztia kihalásával. A vérvonalak miatti francia és angol trónköveteléssel folytatódik, a két nemzet sok nemzetiségének összecsapásai alatt a saját hátországukban vívott újabb és újabb nemesi csatákkal, a kiéheztetettek, a rombolás ellen lázadók küzdelmeivel, a pestis pusztításán, nemzeti felszabadító küzdelmeken (Jeanne d’Arc), a rózsák háborúján át, világi és vallási hatalmi érdekek ütköztetéséig.  Ebből a témakörből könnyen lehetne fércművet is alkotni, de a Vermineux, úgy érzem, inkább a mélyére ásott a témának és igyekezett azt a dark ambient/black metal stílusának keretein belül zeneileg változatosan bemutatni.

Az első dal, a Valois, a csata előtti várakozást festi le. Azt, amire mondják, hogy a vihar előtti csendet halljuk. A Bloodlines zenéjében is harcos, a skandináv black metal hangulatának megfelelően. A vaslemezeket kongató aláfestés feletti őrült gitározás és a mindent beterítő cin az ember-ember elleni összecsapás csatazaját tárja a hallgató elé. A lemez erős kezdését jellemzi, hogy a dal folyamatosan épül, a kiállások céltudatosan adnak újabb helyet egy másik dallamnak. Nekem különösen tetszik, amikor egy motívum feltűnik és változatos ismétlése során lassan elúszik, miközben újabbak követik. Még inkább szeretem, ha egy dal végére is jut valami újabb zenei ötlet. A dalban ezekből nincs hiány. A Bloodlines a lemez egyik kiemelkedően erős nótája. Az európai sötét és zord zenék hangulata után a hetedik, Chevalerie c. tételben tagadhatatlanul feltűnik a korai amerikai thrash zenék hatása is, itt például a Ktulu hívásának foszlányaival. Izzón ugrálunk a stílusok között a dal lendületessé váló pörgésével. Nem kell azonban attól tartanunk, hogy a korong bárminek is a kópiája lenne, inkább jellegzetes stíluselemeket mutat fel amikor újra a korai Bathoryéhoz hasonló (pl. a For All Those Who Died-ban hallható), letaglózó őrjöngést halljuk.

A lemezen a történetbe ágyazva helyet kapott a terjedelmes diszkográfiával bíró angol Sol Invictus neofolk, gótikus rock, post-indusztriális banda dalának, A Ship Is Burning-nek a feldolgozása is. A Spectre-féle változat ügyesen tartotta meg az eredeti zene reneszánsz hangzását, de jól igazította az 1337 sötétségéhez.

A lemezborító egy önálló (ismeretlen szerzőtől származó) műalkotás 1415-ből, habár annak idején, csak illusztrációnak szánhatták a Nagy Francia Krónika (Grandes Chroniques de France) elnevezésű kódexben. A gazdagon illusztrált kéziratokat a Saint-Denis-i szerzetesek kezdték el írni és három királyi dinasztán át vezették, éppen a lemez témájának időszakáig. Az 1346-os Crécy-csata döntő pillanatát láttató képen tényleg megelevenedik a küzdelem az ötödik (Crécy c.) dalban. A borító kiváló, aprólékos kép a hasonlóan részletesen megénekelt-elzenélt kegyetlen témákhoz.

A keverés meglehetősen jellegzetes: dallamokkal teli, mégis kicsit visszhangos, hideg. Tudom sokaknak tetszik az emiatt zajosabb megszólalás, nekem minden hasonló lemez hallgatásakor szoknom kell. Különösen érdekes, hogy keverésnek köszönhetően a más stílusokban dörgő erőteljes gitár-basszus–dob bármilyen meghatározó is, alkalmanként mégis sokkal tisztábban és hangosabban hallatszik a csembaló hangzású, szellős gitárbetét, ezzel szokatlan dinamikát kölcsönözve a dalnak. A lemez sejtelmes zúgással-zengéssel kezdődött és így is ér véget. Azt az illúziót kelti, mintha a szászéves háború akkor tényleg végetért volna. Feszültséget hagy maga után.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.