Vile Disgust – nyakig a sz.rban

A Vile Disgust a Paediatrician mellett talán a másik olyan banda itthon, akik nemzetközi szinten is terjesztik hazánk jó hírét a goregrind undergoundban. A zenekar tavaly hozta ki a második teljes értékű nagylemezét a stílusban igen jó nevű cseh Bizarre Leprous Production színeiben. A zenekarral kapcsolatos kérdéseimre a gitáros, Stench válaszolt! 

Tavaly jelent meg a második nagylemezetek, amin az elsőhöz hasonlóan ismét egy éppen használatban lévő mellékhelyiség belső tere szerepel. Mondhatjuk, hogy ez lesz a banda kabalája?

Semmi szándékos volt nem volt abban, hogy mindkét borítón klotyó van. Hehe. Nekem fel sem tűnt a nagy munkálatokban, egy interjú írásakor esett le, hogy valóban mindkettőn az van. Szóval nem Te vagy az első, aki ezt kérdezi és azóta többen is kérdezték. Ennek hatására elgondolkodtam azon, hogy a következőn is legyen egy.

A borítónál maradva, miért éppen a hazánkban is legendává vált texasi olajmilliomos, Jockey Ewing került ebbe az intim pozícióba?

Szerintem természetes. Hehe. Amúgy úgy történt, hogy pár éve bekapcsoltam a TV-t és éppen a Dallas ment, aztán megnéztem azt a részt és még párat, majd kitaláltam, hogy fasza poén lenne, amit most már láthatsz a borítón. Kibaszott gusztustalanul nyomja, ahogy mi is. 2018. április 22-én jelent meg a lemez, ami napra pontosan a Dallas megjelenésének a 40 éves évfordulója.

Kicsit komolyabbra véve a beszélgetés fonalát, meg kell jegyezni, hogy a frontborítóitok alaposan kidolgozottak, nem csak összecsapott fércművek. Kinek köszönhetők a borítóképek?

Az elsőt, a Submissive Teen Slut-ot én csináltam. A Love All The Pigs kompletten Sallai Péter munkája, a Weirdo Dildo front képe pedig Havancsák Gyuláé az én elgondolásom alapján, a belső részt Csapi, a bőgősünk és én csináltam.

Áttérve a zenére, mennyi időt vesz igénybe egy-egy szerzemény készre csiszolása? Ki a fő dalszerző a bandában?

Én írom a számokat egyedül, a többek megkapják kompletten, énekkel felvéve, aztán ez alapján tanulják meg. Hogy mennyi ideig tart? Hát ez nagyon változó, van olyan szám, amit megírok egy fél óra alatt és van, amit akár 8 év után veszek elő, mert pl. akkor éppen nem volt ötletem befejezni.

Következzen egy, a progresszív metalban szokásos és bármikor elsüthető kérdés!  Honnan merítetek ihletet a dalszövegekhez, beszélhetünk-e egységes koncepcióról az új nagylemez szövegei kapcsán?

Én a csatornából merítek egy kanállal minden szám írásakor és a pornós oldalakról. Beszélhetünk, hahaha… valamennyire lesz változás a hangzásban, mert lehetséges, hogy máshogy fogjuk rögzíteni a dobot, mint eddig. A stílus ugyanaz marad. Ami a szövegeket illeti, abban biztos vagyok, hogy senki nem fog kihallani egy mondatot sem belőle, miközben hallgatja a lemezt. Hehe.

Ahogy a bevezetőben utaltam rá, az első nagylemezhez hasonlóan a stílus egyik legendás kiadója, a cseh Bizarre Leprous Production gondozta a 2018-as albumot is. Hogyan sikerült kapcsolatba kerülni a kiadóval, amely már több mint 25 éve stabil pont a grind színtéren?

Tök egyszerű volt, elküldtem nekik az anyagunkat és azonnal válaszoltak, hogy érdekelné őket. Aztán a Weirdo Dildo-val is ugyanez volt.

Csehországnál maradva a kiadó mellett a másik dolog, amit érdemes megemlíteni, a több évtizedes hagyományokra visszatekintő Obscene Extreme Fest, ami szintén a stílus gyűjtőhelye. Rajongóként, illetve fellépőként jártatok-e már a trutnovi rendezvényen? Milyen emlékeitek vannak a fesztiválról? Esetleg néhány érdekes sztori?

Fellépőként még nem voltunk ott, csak bulizni mentünk a haveri társasággal. Én voltam zsinórban 13 alkalommal, de 2019-ben nem mentem, mert már nem tetszik igazán. Nem olyan, mint régen. Bohócok fesztiválja lett belőle, tele egy szál faszban rohangáló és nőnek öltözött csávókkal meg a sátrakat fosztogató kibaszott csövesekkel. Kurvára nem hiányzik, amikor állsz a színpad előtt és azt veszed észre, hogy melletted áll egy csávó egy szál faszban, sörrel kezében és a seggéből egy cső főtt kukorica lóg ki. Na és az sem, amikor koncert közben, stagediving helyett a marha felmegy a színpadra és a seggét, meg a faszát mutogatja.

Itthon milyen gyakran tudtok koncertezni? Hol és mikor várhatók a következő élő fellépések?

Budapesten maximum évi két-három bulit vállalunk, vidéken szinte néhány évente egyet. Jövő év kivétel lesz, mert már van két vidéki koncert itthon. Szegeden fogunk játszani február 28-án és nyáron a Rockmaratonon. Inkább külföldön koncertezünk, amennyit csak lehet, ott több embert érdekel ez a fajta zene és mindenhol teltház van, ahol játszunk.

A külföldi bandák közül kikkel vagytok kapcsolatban? Mely zenekarokra érdemes manapság odafigyelni a gore színtéren?

Az Enema Shower-rel haveri kapcsolatban vagyunk, szervezünk közös bulikat, de természetesen minden bandával, akikkel játszunk jól kijövünk. Cserekoncertet nem nagyon tudunk összehozni, mert itthon kurvára nem jár senki koncertre, nagy tisztelet a kivételnek. Maximum 50 emberre alapozva nem lehet koncertet szervezni. Bukó lenne a buli, ahogy nagyon sokszor az, még ha ebben a stílusban nagy neveket is hoznak ide.

Fogalmam sincs kikre érdemes odafigyelni, mert én nem nagyon hallgatok gore zenét, inkább old school death metalt szoktam hallgatni.

Lassan esedékessé válik a következő lemez kiadása. Hogy álltok a dalokkal, mikorra várható az album? Továbbra is maradtok a Bizarre Leprous Production-nél?

Nagyon röviden… Sehogy sem állunk. Még egy számot sem írtam az új lemezre, mert nem volt időm rá. Jövő év elején tervezem, hogy nekilátok, de jön a nyár és ismét nem lesz időm rá. A kiadót még nem döntöttem el, majd meglátom, ha kész a lemez, nem biztos, hogy a Bizarre lesz.

Az interjút készítette: Andris