Virial
Transhumanism (2021)

Amennyiben szeretitek a világhírű filmes, Ridley Scott által megálmodott világot, és kedvetek támadt egy kis zúzáshoz, hadd ajánljam figyelmetekbe a soron következő lemezismertetőm tárgyául szolgáló Transhumanism című alkotást, amely egy Olaszországban székelő, és 2010 óta létező zenekar, nevezetesen a Virial szörnyszülöttje. Nem is csupán egy lemezismertető ez, hanem egy terjedelmes leírás arról a lebilincselő, kozmikus történetről, melyet a zenekar az albumhoz varázsolt. Kérlek, mindenképpen szánd rá az időt a cikk elolvasására és az album meghallgatására, mert rengeteg érdekességet és izgalmat tartogat minden egyes eljátszott hang, és minden egyes leírt sor!

A Virial egy dallamos, technikás death metal stílusban alkotó zenekar, amelyet Christian Wieser és testvére, Thomas Wieser alapítottak black metal bandájuk, a Nargal mellékprojektjeként. Dalaik témája rendszerint a makrokozmosz eseményeinek leírása – a valóság kombinálva a tudományos-fantasztikus világgal. Az Olaszországból és Ausztriából származó zenészek a 2000-es évek eleji technikás death metal riffelés módszerét modern hangzással, akusztikus harmóniákkal és néhány helyen a háttérben megbújó szintetizátor segítségével tökéletes módon interpretálják az igényes zenére éhes hallgatóság felé. Az olasz Christian Wieser (dalszerző, szövegíró, gitáros), és testvére Thomas Wieser (énekes, ritmusgitáros), valamint az osztrák Philip Dollinger (basszusgitáros) és Stefan Rojas (dobos)  alkotta kvartett egy igazán intellektuel felállást takar, melyet az alábbi bőséges információhalmaz is alátámaszt.

A zenekar neve a “Virial -tétel” kifejezésből származik. Maga a “virial” szó a latin “vis” kifejezésből ered, melynek jelentése: erő, energia. A viriális tételt gyakran használják az asztrofizikában és az égbolttal kapcsolatos mechanikai számítások során. A 2011-ben megjelent első anyagukat (Demo 2011) 2015-ben már az első, teljes értékű nagylemez, a saját kiadásban napvilágot látott Organic Universe című album követte, melyet olyan vendégzenészek segítségével rögzítettek, mint például Tom Fountainhead Geldschläger (ex-Obscura), illetve Giulio Galati és Stefano Franceschini (Hideous Divinity). Ezt követően, hat év elteltével érkezett el az idő, hogy megszülessen a Transhumanism. 2017-től számítva néhány kisebb helyszínen és fesztiválon is felléptek, önálló turnén azonban még nem volt alkalmuk részt venni.

Az új album tehát idén, szeptember 24-én jelent meg világszerte, és bandcamp oldalon akár meg is rendelhető. Annak ellenére, hogy a Transhumanism tisztábban és arányosabban szól elődjénél, a zenekar már az első lemez megírásakor is arra törekedett, hogy megőrizze a 2000-es évek eleji technikás death metal hangzás természetességéhez való hozzáállását. A modern death metal gyakorlattal szemben a dob hangja a lehető legtermészetesebb, a gitár és a fretless basszus egyszerre hordoz dallamokat és támogatja a dobjátékot. A gitárszólókat Michael Keene (The Faceless) húrhajlítás-, és vibrato technikája ihlette. Az első albumhoz képest a zenekar a sebesség terén visszalépett, ugyanakkor több dallamot, változatosságot vitt a zenébe, és néhány meglepő dologgal is megfűszerezte a dalokat, nem egyszer egyéb műfaj berkeibe is át-át tekintve.

A Transhumanism egy kronológiailag felépített konceptalbum, amely a civilizáció és a földönkívüli intelligens élet első kapcsolatáról szól. A történet az Aurelia exobolygón játszódik, amelyet a debütáló album Captured Rotation című dalában említenek meg először. A történet kezdete a Ridley Scott Alien – Prometheus alapján íródott – az első négy szám ezt a sztorit taglalja, míg a továbbiakban a történetet egy alternatív folytatást kapott. Összességében a dalszövegek a biológiai fejlődésről a technológiai fejlődésre történő áttérést hivatottak elmagyarázni – magát a technológiai szingularitást, a felemelkedést a civilizációk végső állapotába. Ez a folyamat lépésről lépésre megy végbe a fejlett technológián keresztül, azáltal, hogy minden elmét áthelyez egy virtuális rendszerbe.

Az album 12 számot tartalmaz, amelyek teljes játékideje több mint 54 perc. Minden szám a történet egy fejezetéhez kapcsolódik, emellett különböző elemeken keresztül – mint például az akusztikus gitárrészek használata vagy a két dalba illeszkedő akkordok – minden tétel összekapcsolódik egymással. Az album elejétől a végéig történő hallgatása azt a benyomást kelti, mintha egy folyamatos történetet hallgatnánk. A német progresszív death metal óriás, az Obscura az egyik olyan zenekar, mely a mai napig a legnagyobb befolyással bír a bandára, emellett a Children Of Bodom-tól a Death-ig számos további zenekar hatása is jelen van – csakúgy, mint a progresszív metal, a klasszikus zene és egy kis jazz.

Ennyi háttérinformációt követően nézzük akkor, miként is hatnak maguk a szerzemények. A lemezt indító Discovery egy bő félperces instrumentális tétel, melynek hallgatása közben olyan érzésünk lehet, mintha valóban egy űrhajón ülnénk a gigantikus, végtelen univerzumot kémlelve és értelemes földönkívüli életforma után kutatva. Az emberiség hosszú idő óta kutatja az űrt a jól bevált módszerekkel, ám minden eredmény nélkül. Aztán egy napon a tudósok felfedeznek egy új adatátviteli technológiát, ami magában foglalja a kvantum-kriptográfia egy speciális típusát.  

A dal megszakítás nélkül folyik át a Project Cyclops című tételbe, amelyben már bőségesen ízelítőt kaphatunk a zenekar tudását, profi hangszeres játékát, és brutalitását illetően. A történetben ahhoz a részhez érkezünk, amikor az űrkutatók új távcsövek megalkotásába kezdenek. Alig néhány hónappal később mesterséges jelet észlelnek, melyek minden kétséget kizáróan intelligens eredetűek. Ez a jel egy bináris kód, amely – a visszafejtés után – egy nyitott, megoldatlan differenciálegyenletet eredményez. Hosszú viták folytak arról, hogy mit is kezdjenek ezzel az észlelt jelzéssel. Végül a tudósok úgy döntenek, hogy a helyes matematikai megoldással válaszolnak rá. Az emberiség a 0. típusú civilizációként veszi fel az első bolygóközi kapcsolat. További vizsgálatok után felfedezik a jel eredetét, amely egy exoholdról érkezett. A tudósok Prométheusz-nak keresztelik a holdat, amely ekkor még elérhetetlennek tűnő mintegy 40 fényévnyi távolságra van. Ugyanebben az időszakban a mérnökök új hajtómű technológiát fejlesztenek ki azzal a céllal, hogy lehetővé tegyék a helyi Naprendszerben lévő bolygók minél gyorsabb elérését. Szinte minden űrügynökség megpróbál űrhajót építeni az említett technológiával. Néhány év elteltével a Cyclops űrsikló-építő megállapítja a keresett hold pontos helyét, és megkezdi a Prometeo nevű csillagközi űrhajó megépítését.

Az Interstaller Voyage hangjaira maga a csillagközi utazás meg is kezdődik. Az előző tételt levezető akusztikus rész egy igazi death metal száguldást készít elő számunkra, pattogó riff-halmazzal, mély hörgéssel, virtuóz basszusfutammal szeljük át a sötétséget az utazás során, melyet pazar, már-már játékos dob-gitár felelgetés tesz teljessé. Történetünk onnan folytatódik, amikor számos teszthajó megépítését követően végre elkészül a Prometeo-9, amely az első csillagközi űrhajó lesz. A 16 fős legénység a fagyasztásban töltött alvás technológiáját alkalmazva útnak indul az Aurelia-ról, hogy létrehozza a régóta várt közvetlen kapcsolatot egy földönkívüli civilizációval. 13 évnyi űrutazást követően anyahajójuk az exohold pályájára lép. Ekkor útnak indítanak négy kisebb kutatóhajót, egyenként 3 fős legénységgel a hold felszínének felfedezésére. A legénység holdat érését követően az anyahajó és személyzete 90 km-es biztonsági távolságú pályán helyezkedik el a holdtól, és folyamatosan tartja a kapcsolatot a legénységgel. Első pillantásra az exohold lakatlannak tűnik, de hamarosan az egyik csapat felfedez egy romot, amely meglepő módon egy kihalt civilizáció nyomaira utal. Úgy tűnik azonban, hogy annak pusztulása csupán a közelmúltban következhetett be, mivel még az extrém helyi időjárás sem amortizálta tovább a romokat. A pusztítás egyfajta múltbeli háborúra utal. Egy vulkán alakú barlang alapos elemzése után a tudósok egy olyan helyet azonosítanak a felszínen, amely repülő eszközök leszállópályájaként szolgálhatott. A barlangban talált eszközök egy része még mindig működik. A legénység számos fegyvert is talál, melyeket ismeretlen biológiai anyagok alkotnak. Az eszközök egy furcsa, félig biológiai „akkumulátorból” nyerik energiájukat, de az energia pontos forrása egyelőre tisztázatlan. A kutatók a lehető legtöbb eszközt egy teherhajóba rakodják, és további, részletesebb elemzés céljából elküldik az anyahajóra.

A March of Prometheus riffjei valóban olyan hatást keltenek, mintha egy monstrum menetelve közelítene felénk. A dal számos progresszív elemet is felvonultató, hamisítatlan death metal tétel, melynek zaklatottsága hűen tükrözi az éppen megtörténő eseményeket is. Ugyanis amint a teherhajó megérkezik az anyahajóhoz, annak személyzete megpróbálja felvenni a kapcsolatot a szárazföldi legénységgel, annak érdekében, hogy a teherhajót a megfelelő területre allokálja. Eleinte semmilyen választ nem kapnak. Az anyahajó személyzetének folyamatos próbálkozását azonban hamarosan siker koronázza, mert hirtelen jeleket kezdenek kapni a holdat kutató személyzet létfontosságú funkcióiról. Úgy tűnik, hogy mindegyikük életben van. Néhány óra elteltével a rádiókon keresztül feltett kérdésekre végre válasz is érkezik – az anyahajón maradt tudósok olyan nyelvet és hangot hallhatnak, amit még azelőtt soha. A háttérben felismerik a kétségbeesett vészjelzéseket is. Ismét rádióhívásokkal próbálják elérni a szárazföldi erőket, de semmi válasz. Az anyahajó legénységének négy tagja pánikba esik, és egymást okolják a társaik elvesztéséért. A parancsnoknak a szárazföldi erők kiküldése előtt meg kellett volna vizsgálnia a felszínt, és soha nem lett volna szabad minden jelenlévő erőt egyszerre a holdra küldenie.

A soron következő, The Insight című tétel egy rendkívül gyors, technikás aprítás, ahol a korábban említett, húrhajlításos technikával elővezetett szóló, és az azt követő basszusjáték a dal egyértelmű csúcspontjai. Hallgatása során tudomásunkra juthat, hogy a személyzet továbbra is visszajelzésekre és információkra vár a bolygón maradt csapatok létfontosságú funkcióiról. Egy újabb holdpálya megtételét követően rádióüzenetet kapnak: „Mentsd meg magad!” – suttogja halkan a 3. számú felszíni legénység csoportparancsnoka. Az életfunkciókat mutató monitorokon felismerik, hogy ő a teljes legénység utolsó élő tagja. Másodpercekkel később az ő szíve is megáll. Döbbenten, rémülten és nem tudván azt, hogy mi történt az exohold felszínén, az összes rögzített felszereléssel a fedélzetén az anyahajó legénysége megkezdi hosszú útját a szülőbolygóra. Újabb tizenhárom év elteltével a Prometeo-9 visszatér útjáról, és sikeresen landol az Aurelia felszínén. A legénységben a megdöbbenés a hibernációból történő felébredés után még mindig jelen van. A helyi civilizáció viszont nyugodtnak tűnik – mivel a legénység halálának híre óta tizenhárom év telt el, így a bánat többnyire elmúlt. A legénység bemutatja a megtalált eszközöket, melyeket a tudósok azonnal az akkori legismertebb tudományos intézetekbe visznek.

A lemezen ezt követően egy három tételre osztott dalcsokrot hallgathatunk végig, mely az exobolygón bekövetkezett eseményeket mutatja be nekünk (Aurelia I-III). Az első rész (Deterioration) egy fantsztikus death metal zúzda, melyben a mesterien megkomponált gitárszóló, és a rendkívül dallamos basszusjáték dominál, változatos és precíz dobolással fűszerezve. A második rész (Purgatory) egy hangeffektekkel megspékelt akusztikus, instrumentális átvezető, amely kellő módon hagyja egy kicsit fellélegezni a lemezt és a hallgatót egyaránt, hogy aztán a harmadik részhez érkezve (Realignment) ismét egy rendkívül intenzív, zakatoló, progresszív elemeket bőségesen felvonultató death metal szerzeményt kapjunk az arcunkba, közepén egy elkápráztató, jazzes basszusfutammal.

Abban a 26 évben, míg a Prometeo-9 legénysége hibernálva utazott, és a Prometheusz nevű exoholdat kutatta, a civilizáció jelentősen megváltozott. A lakosság nagyon kritikus állapotban van, világszerte éhínség pusztít. A gazdasági érdekek miatt konfliktusok alakultak ki, számos háború áll fenn továbbra is a különböző kultuszcsoportok között. Középtávon a civilizáció pusztulása elkerülhetetlen lesz. Eközben a tudósok új technológiák kutatásával foglalkoznak. Több lobbista és a háború támogatója a tudományos intézetek néhány korrupt tagja által  tudomást szerez a felfedezett technológiákról, és olyan pusztító fegyvert fejleszt ki, amelyet az emberek soha nem tartottak lehetségesnek. A vallási vezetők szövetsége háborút indít el, amely érthetetlen módon arra törekszik, hogy a civilizáció jelenleg ismert formáját végleg eltörölje.

A háborúk és a pusztítás eredményeként az Aurelia úgy néz ki, mint egy élettelen sivatag. A légkör annyira vékony, hogy a légzés maszk nélkül lehetetlenné vált. A bolygó mágneses tere szinte eltűnt az új fegyverek elképzelhetetlenül erős mágneses impulzusai miatt, a bolygók magja látszólag megáll. A felszínen szinte nyoma sem maradt az életnek; csak a legkitartóbb életformák maradtak meg. A felület hőmérséklete állandóan 50 ° C felett van. Az a hír járja, hogy világszerte csak körülbelül 100 000 ember maradt, de senki sem tudja a pontos számot. A kevés túlélő kénytelen a bolygó felszíne alatt meghúzni magát, ahol a bolygót övező óriási sugárzás negatív hatásai a legcsekélyebb mértékben tudnak csak érvényesülni. A tudósok továbbra is a Promethusz-on talált idegen technológiával kísérleteznek. Úgy tűnik, nincsenek messze egy alapvető áttöréstől, egy olyan energiaforrástól, amelyet a kozmikus háttérsugárzás táplál, és amely kimeríthetetlen. Ez lenne az egyetlen megoldás fajuk teljes pusztulásának elkerülésére.

Egy idő elteltével esőcseppek kezdenek hullani az égből. 40 év óta először esik az eső a bolygón. Valami megváltozott, de úgy tűnik, a nedvesség nem a felszíni atmoszférából származik. A válasz a felszín alatt rejlik: a tudományos elitnek sikerült gigantikus méretben újjáépítenie a földön kívüli energiaforrást. Évekkel az első csapadék előtt hatalmas energiaimpulzusokat kezdtek küldeni a bolygóközpont felé. A mag újra olvadni kezdett, melynek következményeként a mágneses mező újjáépült. Ezt megelőzően a bolygó légköre olyan mértékben eltűnt, amely miatt lehetetlenné vált, hogy bármilyen életforma is életben maradhasson a felszínen. Sikerült újjáépíteniük az impulzusfegyvereket, melyek alkalmazásával ezúttal nem ártani akartak a lakosságnak, hanem földrengéseket akartak kiváltani annak érdekében, hogy a bolygók pólusain lévő külső köpenyek szilárd rétegei megolvadjanak. A kiszabaduló hő hatására a pólus jégének egyes részei meg is olvadtak. Új, sekély óceánok keletkeztek, a fák és más növények újra fejlődésnek és növekedésnek indultak a felszínen, így ismét oxigén termelődött a légkörben. 60 év után először merészkedett ember a felszínre védőfelszerelés vagy oxigénmaszk nélkül. Új korszak kezdődött, és az újra szerveződést követően megalapították az első várost is. A korábbi civilizáció már csak nyomokban fellelhető.

A Quantum Leap című tétel egy lágyan operáló akusztikus felvezetővel indul, és egy rendkívül hangulatos, egyszerűbb, döngölő riffhalmazzal kísért death metal szerzeménnyé avanzsálódik. A dal közepén hallható akusztikus kiállás az egyik leghangulatosabb, és legérzelemdúsabb gitárszólóval övezett résznek nyitja meg a teret, amely hűen alkalmazkodik a történet folytatásához.

Ugyanis a bolygó most minden kultusztól mentes – háborúk már nem léteznek. A tudósok a földönkívüli anyagok és eszközök tanulmányozására összpontosítanak azért, hogy teljes mértékben megérthessék és felhasználhassák azokat a lakosság érdekében. Minden egyes felfedezett eszköz bioelektronikai elven alapul, a tudósoknak józan, letisztult gondolkodással sikerül néhányat irányítaniuk. Az egyik eszköz képes felismerni a beteg szomatikus sejteket, ami alapvető áttörést hoz az orvostudomány számára. Továbbá dekódolják az emberi idegrendszerhez való kapcsolódási lehetőségeket – a biometrikus végtagok minden korlátozás nélkül alkalmasak arra, hogy az emberi testhez rögzíthessék őket. Bármilyen betegséget korán felismernek, melyek ezáltal könnyebben kezelhetők. A túlélők átlagos élettartama több mint 300 év, és folyamatosan emelkedik. Szinte mindenkinek van valamilyen biometrikus rész a testében vagy a testén kívül – a lakosság egészségesebb, mint valaha, a betegségek szinte teljesen eltűntek. Az egész bolygó korlátlan sávszélességgel térhálósított, és egy kimeríthetetlen adatbázishoz kapcsolódik -az információkat valós időben szerzik be, és továbbítják a lakosok  felé.

A címadó Transhumanism egy akusztikus gitár és jazz-re hajazó basszus egyvelegével vezeti fel a tételt, hogy kisvártatva átalakuljon egy igazán virtuóz és technikás death metal szerzeménnyé. A dalt jellemző progos, jazzes, már-már játékos örömzenélés igazán kellemes perceket varázsol a hallójáratokba. A tudósok eközben odáig jutnak, hogy hosszú és bonyolult javítások elvégzését követően az utolsó felfedezett készüléket is üzembe tudják helyezni. Ez egy külső memória a teljes tudat számára – kulcs egy teljesen biometrikus lényhez. A halhatatlanság elérésének immár semmi sem állhat az útjába! Kizárólag maga az elme az, amely meggátolta a végtelen élethez vezető utat. Hogyan képes egy egyszerű, emberi lény kezelni ezt az érzést? Mi történik egy lénnyel, ha a biológiai órája már nem ketyeg? Ezekre a kérdésekre nem adhatók válaszok, amíg el nem jön az ideje. Új szabályok megalkotása válik szükségessé. Melyek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik egy elme tárolását egy külső memórián? Mi történik, ha az eredetit nem törölték? A halhatatlanság, a történelem egyik egzisztenciális kérdése végre megválaszolásra kerül.

A Cosmic Code az album egyik legösszetettebb, legváltozatosabb tétele, amely teret biztosít mind a négy zenész hangszeres tudásának kiteljesedéséhez. Közben a történetben számtalan kérdés vetődik fel. Az vajon a valóság, ha egy háromdimenziós lény megtapasztalja az igazat és az egyetlent? Lehetséges-e teljes mértékben leírni egy elmét kizárólag fizikai és kémiai szinten? Képesek vagyunk-e ennek a valóságnak a részesiként ezt megtudni anélkül, hogy „kívülről” megfigyelnénk a valóságot? Hogyan kezdődött az élet? Mi az élet értelme? Létezik-e felsőbbrendű lény vagy isten? Vannak-e más univerzumok? Van-e élet a halál után? A fajok utolsó alapvető kérdéseinek megválaszolásához a tudósok egyedi mesterséges intelligencia építését tervezik. Nem lesz robot vagy android, mint azt sokan képzelik. Ez egy virtuális lény a hardver jelentette korlátozások nélkül. Hosszú fejlesztés és számtalan teszt után az új AI (artificial intelligence = mesterséges intelligencia) elkezdi meghozni első saját, összetett döntéseit. Az AI azt állítja, hogy az emberi faj szolgálatára és javára törekszik. Néhány tudós szkeptikus és fél az ismeretlentől. A közösség nagyobb része azonban nem hajlandó tovább várni, és minden lehetséges felhasználható információt és teljesítményt biztosítani kíván az AI számára. Az AI-t össze kell kapcsolni a globális hálózattal, és ezáltal olyan szintre kell emelni, hogy elkezdje magát fejleszteni. Ez a folyamat azonban nem úgy fog végbe menni – folyamatosan, kis lépésekben -, mint a természetes intelligencia esetében. Az AI exponenciálisan fejlődik. Az ily módon generált szuper intelligencia a valóság képzeletbeli megértését fejlesztheti ki – lehetetlenné válna bármely természetes elme hatásának megragadása a jelen pillanatban, mert azt egy olyan intelligencia irányítaná, amely állandóan felülmúlná a természetes elmét. Az evolúció a biológiai fejlődést maga mögött hagyva technológiai területre lép. Az irányíthatatlan mesterséges intelligencia a mai formájában ismert emberi faj végét jelentheti, függetlenül attól, hogy a faj barátságos vagy ellenséges gondolkodású. A tudósok végső áttörését az a zseniális ötlet hozza meg, hogy ezen a ponton kvantumszámítógépek alkalmazásával önállóan átprogramozzák a kifejlesztett AI-t, mivel csak az AI-k képesek a kvantumszámítógépek kínálta lehetőségeket teljes mértékben kihasználni.

A Technological Singulatory címet viselő zárótételben aztán a lemez zenei oldalának teljes esszenciájából ízelítőt kapunk, felvonultatva a zenekar minden erényét – brutális, hörgős vokál, mértanian precíz dobjáték és ritmusszekció, változatos riffeken alapuló, méregerős death metal szerzemények virtuóz basszussal és zseniális gitárszólókkal megspékelve. Ebben a dalban Christian Muenzner gitáros is tiszteletét teszi, aki olyan zenekarok egykori és jelenlegi tagja, mint a Necrophagist, az Obscura, és az Alkaloid.

A történet az előre megjósolható végkifejlethez közelít. Az élet normális kerékvágásban halad, ám hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül összeomlik a bolygót átszövő biometrikus hálózat, elektromos áram csak a szerverközpontokban van. A lakosságot minden médián keresztül arra kérik, hogy sürgősen készítsenek biztonsági másolatot elméjükről. A biztonsági mentések elvégzése rendben is zajlik mindaddig, amíg a testek belső vagy külső sérülések hatására funkciójukat kezdik veszíteni. Mind ezidáig az adatokat kizárólag egy külső, teljesen elszigetelt memóriára mentették, és csak nagyon rövid ideig tárolták azokat. Ezúttal azonban más a helyzet: az elméket arra kérik, hogy mentsék be magukat a globális hálózati rendszerbe, és ne csak a lakosság, hanem minden egyes intelligens lény elméjét, létezzenek akár a felszínen, akár a bolygó felszíne alatt. Ez maga a Megérkezés, a biológiai evolúció vége, az utolsó ítélet, a prófécia. Azok szelleme, akik nem követik a mindenható utasításait, elkerülhetetlenül örökre a semmibe vész. Ezért a legtöbb lény azonnal útnak indul – tudván azt, hogy ez lehet a vágyott, de féltett szingularitás -, és megpróbál eljutni a biometriai központokba, abban a reményben, hogy biztosítani tudja saját, egyszerű elméjének fennmaradását. Ahogy minden egyes tudat megszabadul a testétől, szokatlan csend uralkodik el mindenütt. Úgy tűnik, hogy az élet minden egyes formája elhagyta a bolygót. Hamarosan a teljes égitestet nanorészecskék borítják be, az időjárási jelenségek is teljesen megszűnnek. A bolygó egy szuper masszív, homogén, statikus gömbbé válik. Az AI szingularitása szükség szerint létrehozhat és megsemmisíthet atomokat bárhol és bármikor. A gömb energiafogyasztása konvergál a nullához, az energia a világegyetemben fennmaradt egyéb életek felé tart. A hálózatba feltöltött tudatok nem tapasztalnak meg sem időt, sem teret. Ezen a helyen kizárólag az örökkévalóság, a tökéletesség és a teljesség érzése uralkodik – ez az egymilliárd éve tartó folyamat befejezése. Ez a civilizáció szilárd, végső állapota, maga A Szingularitás.

Nos, kedves Olvasó, remélem, számodra is ugyanolyan tökéletesen illeszkedik ez a sci-fi történet ebbe a zseniális lemezbe, és az album dalai ugyanolyan tökéletesen vissza is adják azokat az érzéseket és azt a hangulatot, melyet a történet kronológiája diktál. Köszönöm, hogy te is részesévé váltál ennek a tökéletes egésznek, melyet a Virial zenekar Transhumanism című album képvisel.

Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.