Voivod – Synchro Anarchy – új videó az albumról

Február 11-én Synchro Anarchy címmel jelenik meg a kanadai sci-fi prog-thrash metalos Voivod új stúdióalbuma. A lemezre kilenc dal kerül fel, amiről Michel “Away” Langevin a zenekar dobosa – dalszerzője korábban így nyilatkozott.
“Új albumunk számtalan, dalszerzéssel, demózással, stúdiózással és keveréssel töltött óra eredménye. A banda és Francis Perron, a RadicArt Studio munkatársa megtett minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb dolgok szülessenek – ezért is lett a lemez címe Synchro Anarchy. Érzésünk szerint az album zenéje és hangzása 100%-ban Voïvod, és reméljük, Ti is épp annyira fogjátok majd élvezni ezt az anyagot, mint amennyire mi élveztük annak elkészítését. Azt pedig már epekedve várjuk, hogy előadhassuk élőben is ezeket a nótákat!“
A lemez újabb kedvcsinálójaként máris itt van címadó daluk hivatalos videója.