A görög, vagy ha menő akarok lenni: hellén black metal ott volt a második hullám születésénél. Egy merőben más hangulatú és hozzáállású zenei megközelítés jellemzi mint skandináv társait. Erősen okkultista atmoszféra, szinte már szertartásokra emlékeztető felépítésű dalszerkezetek, diadalittas, büszke riffek. Talán ezekkel a jelzőkkel nem állok túl távol az igazságtól, amikor ennek a rendkívül gazdag történelmű és kultúrájú ország fekete féméről beszélek. A Wampyrinacht 1995-ben alakult, ha a bölcsőt nem is ringatta, de azért az óvodába már elkísérhette black metal babánkat. Nem volt könnyű a kezdet, sőt extrémen nyögvenyelősen indult a karrierjük. Egy demo és egy EP után 2002-ben rögzítették debütáló albumukat, ez azonban csak 2017-ben jött a napvilágra. A kezdeti black speed metal-ra hajazó stílust felváltotta egy, a tipikusabb görög elemekre jellemző album. Nagyon görög és igencsak élvezetes lemezről van szó, aminek velős, tömör címe a következő: We Will Be Watching: Les Cultes De Satan Et Les Mystéres De La Mort. Na és hát a borító…NDK-s nudistastrandokat megszégyenítő a pucér seggek száma. A Wampyrinacht 5 év után újból jelentkezik és elhozta a szerencsémre rövidebb névvel megáldott Night Of The Desecration-t. Kezdődjék a második rituálé.
Egy duót köszönthetünk a Wampyrinacht személyében: Acherontas VP Sorcerer érces, savas vokálját élvezhetjük, míg minden másra ott az Auctumnus. Itt tényleg mindenre kell gondolni, a dalokat, dalszövegeket is ő szerezte, ahogy minden hangszer is az ő kezében kell életre. A Wampyrinacht nem forgóajtó banda, a kezdetektől fogva működik a kémia a két úriember között ami már önmagban egy jó jel. Az album témái között nagy szerepet kapnak, a banda nevében is kitüntetett szerepet kapó vérszívó barátaink. Egy tudatosan felépített, külön szekciókra bontott albummal van dolgunk a Night Of The Desecration személyében. Az intro-ként szolgáló The Fountain of All Sorrows and Wrath női kórusa után azonnal ismerős gitártémák veszik át a főszerepet. A Thorns for My Damnation szinte már hagyománytisztelően görög, elő is jöttek sorban az ismerős, klasszikus nevek: korai Rotting Christ, Varathron, Thou Art Lord. A dalok felépítése, a stílus, a háttérben felcsendülő kórusok mind-mind olyan fülledten sötét hangulatot árasztanak, amit egyszerűen nem lehet eltéveszteni.
Külön felhívnám a figyelmet a szólókra, egy klasszikus heavy metal lemezen is csont nélkül megállnák a helyüket. Acherontas VP Sorcerer kifejezetten változatosan vezeti a fekete liturgiát. Salétromos hangszíne nagyszerűen illik a zenei összképbe. Végig tartja a Thorns for My Damnation a középtempót, enyhén galoppozós gitártémák jelentik a fő motívumot benne. A görög black metal-ra amúgy is jellemző, hogy számos inspirációt merítenek a tradicionális heavy metal-ból. Fagyra és zord tremolo stílusú pengetésre itt ne számítson a kedves hallgató, teljesen más behatások érik az itteni zenészeket. Más a sötétséggel való viszonyuk, más az életstílus, a klíma, a zenéhez való hozzáállás. Számos olyan dolog van hatással ezekre az emberekre, amikre elsőre talán legyint az ember, pedig ha például meghallgat egy svéd és egy görög alkotást, akkor még talán egy laikusnak is világos, hogy itt két különböző világnézettel rendelkező zenész muzsikáját hallja. Kicsit sikerült elkalandozni…vissza a műsorunkhoz. A Night of the Desecration beszéddel, majd kifejezetten melankolikus gitárokkal és lassú dobbal vezet be minket a végzet templomába. Ugyanis az utána következő gitártémák kifejezetten olyan érzetet keltettek bennem, mintha egy abszurd szekta titkos templomába haladnék felfelé, egy soha véget nem érő lépcsőn. A Wampyrinacht akárcsak az előző lemezen, most is tudja, hogy kell hangulatot teremteni, egyre másra jelennek meg a sötét képek az elmémbe. Egy dolog ami nem tetszett, az a folyton visszatérő narrátor, számomra ez már egy kicsit túl teátrális.
Ezt leszámítva, egy depresszív és jól felépített dalról van szó, több mint 10 perces hossza ellenére sem engedte, hogy unatkozzak. Hogy is tehettem volna, csak hallgassuk meg azt az eszméletlenül atom szólót a középtájon. Szinte épphogy csak cincog a gitár és a dob a háttérben, embereink tisztában voltak vele, hogy itt most ő a főszereplő. A lemez hangzása egyébként egyáltalán nem lo-fi, mindent tisztán hallani, de nem is fogunk elcsúszni a padlón. Így akik viszolyognak a túlságosan nyers hangzástól, azok se bátortalanodjanak el, tessék Wampyrinacht-ot hallgatni. Ennél a számnál is meg kell említenem, az utolsó harmadban hallható galoppozó részt. Szinte már az orromban érzem a füstölők illatát. A My Angel egy érzelmekkel teli, 1 perces akusztikus gitár átvezető, aminek a végén megérkezünk a The Church of Thorns-hoz. Most először használ a Wampyrnacht blast beateket és dupla lábdobot, mondhatom ez az oldaluk is tetszetős, különösen az a sunyi kis melódia ami a háttérben meghúzódik. Auctumnus profi módjára bánik a hangszerekkel, amatőr hibáknak nyoma sincsen. A The Church of Thorns kifejezetten élvezetes és emlékezetes dal, tetszetős kiállásokkal, stop and start részekkel.
Keresem a hibákat, de eddig nem igazán találok fogást a Wampyrinacht-on. Tisztában vagyok vele, hogy sok újdonságot nem tartalmaz az album. A fanyalgók visszatérő panasza szokott lenni, hogy ezt már hallottuk 30 évvel ezelőtt. Igen, a Wampyrinacht egy olyan stílust képvisel, amit már feltaláltak előttük, még a szülőhazájukban se ők voltak a legelsők akik ezt játszották. Na de, ez még nem jelenti azt, hogy nem alkothatnának ők is minőségi és igényes zenét. Egy olyan stílus képviselői ők, amit egy bizonyos régió kifejezetten a saját képére tudott formálni. Időtállóságához az én szememben nincs kétség, még mindig frissnek hatnak ezek a hellén gyászmisék. Lehet ezt is borzalmasan giccsesen és ciki módon előadni, bőven akad ilyenekre is példa, de én nem azért vagyok itt, hogy ezekről beszéljek. Azért vagyok itt, hogy többek között a Hammer of the Angels kicsit szürkébb, de továbbra is hangulattal teli dallamairól szóljak pár szót. A dallamosságot itt persze nem a Dissection-i értelemben kell venni, ezek párás és forró érzelmekkel teli dallamok, amiket ugyanúgy eltakar a fekete gyászlepel, mint ahogy azt skandináv kollégáiknál tapasztaljuk. A …Towards the Glimmering Star lassan, ravaszan tépi ki a testünkből a lelkünket és viszi magával a komorság végtelen kútjának a mélyére. Instrumentális tételről van szó, de nagyon hatásosan lohol előre az album végéhez, amit egy női kórus zár be. Így leírtunk egy egész kört.
A Wampyrinacht-ra büszkék lehetnek a nagy elődök. Nem azt mondom, hogy Acherontas VP Sorcerer és Auctumnus az Olümposz tetejére katapultálta magát a Night Of The Desecration-nel, de egy nagyon minőségi albumot alkottak. Aki tényleg szereti ezt a mediterrán forrósággal és kecskekoponyákkal teli fekete szertartást, amit görög black metal-nak nevezünk, azok zabálni fogják minden percét. A végére egy kicsit elfárad a csapat, hallani egy-két olyan témát és megoldást, amit már hallottam máshol, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megismerkedtem a Wampyrinacht-al. A Night Of The Desecration május 20-án jelent meg az Iron Bonehead Productions kiadásában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
