Weregoat
The Devil's Lust (EP) (2022)

Portland városa számos kiváló bandának a szülőhelyévé vált az utóbbi bő tíz évben. Ez különösen igaz az extrémebb műfajokra, azon belül is a death metal-ra. Ebbe a reneszánszba valamilyen szinten beletartozik a Weregoat is, de ők inkább már különcnek számítanak, leginkább stílusuknak és koncepciójuknak köszönhető mindez. 2009-ben alakultak és a black/death metal oltára előtt fogadtak esküt. Továbbá szerintem arra is esküt tettek, hogy a lehető leggroteszkebb albumborítókkal örvendeztessék meg a rajongókat. A Pestilential Rites of Infernal Fornication és a mostani írásom tárgya is önmagáért beszél. Borító ügyileg mindenképp, de a zene se fog kívánnivalót maga után, a Weregoat bestiális perverzitása a kottákban és a letartott hangokban is visszaköszön ránk. A farkaskecske itt se tagadja meg önmagát, a The Devil’s Lust ránk szabadítja Szodoma és Gomora minden fertőjét.

Extrém brutális álnevekre felkészülni: Nocturnal Hellfucker köszörüli a torkát 23 percen keresztül a The Devil’s Lust-on is. Ezen kívül hozzá tartozik a basszus is, Lecherous Agressor gitárjátékát hűen követi. Nem lenne teljes a Weregoat egy fasza dobos nélkül, itt is van nekünk Sadoseducer, aki kíméletlenül püföli a kecskebőrt. Ha már fentebb szóba hoztam a borítót, akkor azt is érdemes elmondanom, hogy a művész úr nem más mint Rok (Sadistik Exekution). Öt év hosszú idő, elő is vettem újra a Pestilential Rites of Infernal Fornication-t, és most is ugyanolyan volt, amilyennek annak idején elkönyveltem. Tisztességes, élvezhető black/death metal játszottak, és talán egy kicsit túlságosan is szerették az Archgoat-ot. Nem is rejtették ezt véka alá, konkrétan volt egy Archgoat nevű szám az albumon. A mostani lemezen egy sokkal szikárabb, szárazabb hangzást ígérnek, a zene pedig inkább egy Vulcano, korai Sepultura vonalon halad tovább.

Tehát itt már nem az Archgoat vagy a Black Witchery az inspiráció, hanem az a jó kis proto-black hangzás, ami a 80-as években a brazil bandákat jellemezte. Ígéretesnek tűnt az új irány, izgatottan indítottam el a Tempter! Abuser! Satan her Master!-t. Csörgedeznek a láncok, ütött az utolsó óránk, kecskék bégetése jelzi az eljövendő pusztulást. A torok köszörülést nem véletlenül említettem akkor, amikor Nocturnal Hellfucker vokálját mutattam be. Tényleg olyan mintha, egy különösen érces sátáni hang állandóan takarítaná ki a hörgőjét, miközben mindenféle perverzitás hagyja el a száját. A zene primitív, egyszerre feszesnek és szétmállónak tűnő black/death metal, ami tényleg hajaz a már említett brazil ősökre. Ennek ellenére azt kell mondanom, maradt az eredeti hangzásból is bőven. Erre nagyon jó példa a következő tétel, a Merciless Execution. Tűztornádóként megy végig rajtunk, 2 és fél perben összefoglalja a Weregoat lényegét.

Power chordok tömkelege, állandó támadás a dobhártyánk ellen, a melódia szótól meg rögtön elfogja őket a hányinger. Ennek ellenére fel lehet fedezni bennük egy kis visszafogottságot, irányított káoszról beszélhetünk az esetükben. Persze a pusztítás és halál jár át mindent amihez hozzányúlnak, a szólóknál különösen elszabadul a pokol, mégis van struktúrája a daloknak. Pont annyi tempóváltást visznek a felépítésükbe, szerkezetükbe, ami dinamikussá tudja tenni a tételeket. Más szóval élve a Weregoat rombol, de mindezt intelligenciával teszi. A Festering Womb of Uncreation az ő mércéjükkel mérve már szinte balladának mondható, pláne a közepében fellelhető lelassulós résznél. Ballada alatt itt nem kell semmi érzelgős csöpögésre gondolni, csupán lefékezik a borotvaéles láncfűrészeket, és lassabban vágják át vele a torkunkat.

A címadóként szolgáló The Devil’s Lust ügyesen építkezik az elejétől fogva, fenyegetően közelít felénk, hogy aztán teljesen a magáévá tegyen minket. Bejátszások és egy csipet perverzióval megküldött párbeszéd után indul a már jól ismert, kimért darálás. A Goat Perversion ismét egy nagyon rövid bejátszással kezdődik, ami után egy bestiális, velőtrázó szörnykiáltás jön. Ez visszatérő eleme a dalnak, szép csendben megbújva mindig beokádja a különféle blaszfémiákat. Egyszer csak megáll minden, és egy hatalmas orgia veszi kezdetét. Profánabb énem azt mondanám, hogy mindenki mindenkivel baszik ebben a kis kitérőben. Őszintén, szerintem ez egy kicsit meg is akasztotta a szám lendületét. Ha a Festering Womb of Uncreation-re azt mondtam, hogy szinte ballada, akkor ez a záró Burn Deep the Signs of Hell-re hatványozottan igaz. Szinte már backened death/doom-nak is lehetne nevezni, kis bestialitással vegyített perverzióval fűszerezve. Elomdható, hogy a Weregoat tényleg újat tudott mutatni a The Devil’s Lust-on.

Egy sokkal érdekesebb és változatosabb lemezzel álltak elő a Portlandiek, jót tett nekik ez a kis újradefiniálás. A Weregoat lendülete, energiája találkozott a brazil metal őserejével. Ehhez társult a frissebb dalírás is, de azért azt nem mondanám, hogy megcsinálták a tökéletes EP-t. Néhány bejátszás egy kicsit megakasztja a lemez lendületét, továbbá van egy-két olyan rész, ahol klisések a riffek. Ennek ellenére azt mondhatom a srácoknak, hogy csak így tovább. Augusztus 12-én fog megjelenni a The Devil’s Lust az Iron Bonehead kiadásában. Ugyanezen a napon fog megjelenni megosztott kiadványuk, a már általam is megénekelt Eggs of Gomorrh-val is.

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.