A 2013-ban indult holland Wesenwille egy duóként működő black metal alakulat, mely a szokásos témavilágoktól eltérően a modern társadalom bűneit és téveszméit tűzte ki magának. Ehhez kapcsolódóan viszont már kevésbé számít egyedinek az elszigetelődés kérdése, a városban élő magányos polgárok esete, a szürkeség, amit a modernkori rabszolgaságként is felfogható életvitel eredményez. R. Schmidt gitáros-énekes (Verval, Tetelestai, Apotelesma, Iron Harvest) és D. Schermann dobos (Bodyfarm, Grafjammer, Nocturnal Depression, Weltschmerz, Iron Harvest) azonban még így is bőven talál mondanivalót a témával kapcsolatban, mivel elkészítették 2018-as I: Wesenwille című anyaguk egyenes ágú folytatását. Az új dalok központjában a fogyasztás utáni megállíthatatlan, sokszor teljes mértékben indokolatlan vágy áll, de találkozhatunk a folyamatosan romló megélhetési körülményekkel és kisemberek tehetetlenségével az egyértelműen hanyatlás jeleit mutató emberi civilizációt illetően.
Ha a dalszövegek és az urbanizmus a black metalt tekintve nem is újkeletű, én mindig szívesen fogyasztom az efféle törekvéseket (nagy kedvenc a Blutmond, az Odraza és a Netra is). Ezeket a zenekarokat gyakran jellemzi a depresszív hozzáállás, nem riadnak meg az indusztriális megoldások használatától és a post metalos hangulat sem ritkaság. Mindezek alapján tökéletesen lehet jellemezni a II: A Material God zenei világát is, úgyhogy az emlegetett zenekarok rajongói nem nagyon fognak új dolgokkal találkozni. Viszont ebben a szűk közegben igazán erős, megbízható anyagot tett le a duó.
A hollandok tagadhatatlanul modern formában játsszák a fekete fémet, de a hosszú tételek és az abban megbúvó sötét, monotónia azért köldökzsinórként köti össze őket a régmúlt hordáival is. A dalok többségének minősége mindig attól függ, hogy milyen kreatív módon sikerül kitölteniük a rendelkezésre álló játékidőt. Ugyan rossz szerzemény nem akad az albumon, de pont ez miatt némi hullámzást tapasztalhatunk a minőséget illetően. Vannak kifejezetten erős, azonnal ható dalok, mint például a hét perc fölé emelkedő The Descent és az Opulent Black Smog, melyek nemcsak tempójukkal, de rideg hangulatukkal is méltónak bizonyulnak a korong megnyitására. Mindkét tételben nagyszerűen használják az élesebb gitárhangokat a fémesség, gépiesség érzékeltetésére, a hangzás pedig mindennek kellő teret ad, legyen szó progresszívebb szaggatásokról, vagy a már tárgyalt hagyományőrzésről. R. Schmidt éneke is kifejezetten tetszett, hiszen érezhetően beleadja szívét-lelkét és minden sötétségét a vokálba, ami inkább a lengyeles morgásra, acsarkodásra hajaz, mintsem a szokványos károgásra és kántálásokra. A remek dalok mellett azonban akadnak kevésbé emlékezetesek is, mint a lemez közepén egy kicsit megakasztó Inertia, Ritual kettős. Előbbi épphogy átvariált verziója az előtte lévő Burial Ad Sanctosnak, utóbbiban pedig egy egyszerű riff mellé hallgathatunk különféle narrációkat, zörejeket és mire azt hinnénk, komplex tétellé alakul, egyszer csak véget is ér.
Nem véleltlenül választották címadónak azonban az A Material God című szerzeményt, hiszen az album zeneiségének és mondandójának is kifejezetten hatásos összefoglalásaként működik. Brutális, disszonanciát szemünk közé hányó nyitása ugyan rémisztő lehet, de a legtöbb fogós témát ebben sikerült elrejteni és a háttérben megjelenő dallamfonál is itt érvényesül leginkább. A dal lassú része ugyan nem a legizgalmasabb, de ezen kívül másba nem lehetne belekötni. Hasonló színvonalon mozog a Ruin is, ami az előző zárásának kimért tempóját tudhatja magáénak első perceiben. Nagyon érdekes volt hallgatni, ahogy egy már-már dallamos, sablonosabb, balladásabb anyagból fokozatosan elindulunk valami sokkal skizofrénebb, elborultabb irányba. Az album végére került még egy 7 perc feletti tétel, ami szerencsére nemcsak a tempót, de a kiadvány nyitó dalainak minőségét is visszahozza nekünk. A The Introversion Of Sacrifice remek tébolyda, ahol ismételten minden eddigi eszközt felsorakoztat a csapat.
Igazán jó kis projekt ez a Wesenville, ha kedveled az emlegetett bandákat, tegyetek vele egy próbát, viszont ahogy néhány más kiadvány esetében, itt akkora megfejtésekre ne számítsatok. A hollandok nagyon tudják, hogy milyen építőelemekre van szükségük a kívánt hangulatok elérésére, de majd minden tételbe bele is tolják ezeket, hogy különösebben ne kelljen meglepődnünk semmin.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
