A belga White Heat egy veterán csapat azokból az időkből, amikor még jószerivel csak a szakma tett különbséget a hard rock és a heavy metal között. A banda története a ’70-es évek végére nyúlik vissza, amikor is Robby Walter és Dirk Cleyburgh gitárosok úgy döntöttek, hogy megalapítják saját zenekarukat. A ’80-as évek elején tomboló hard rock láz őket is elragadta és egy Brüsszeli fesztiválon Ted Nugent előzenekaraként léptek fel. Az akkor feltörekvő Lark Records nyomban lemezszerződést is kínált nekik, amelynek eredményeként 1982-ben megjelent a banda nevével fémjelzett első lemezük. A White Heat addigra már Belgium egyik legnagyobb belgiumi hard rock zenekar státuszát vívta ki magának. Számtalan koncert meghívást kaptak és közben elkezdtek dolgozni második nagylemezük, a Krakatoa anyagán, ami 1983-ban jelent meg az akkor még underground szinten mozgó amerikai 21 Records-nál. A banda harmadik albuma Runnin’ For Life címmel 1985-ben jelent meg John Tilly brit producer kezei alatt. Ez évben még kiadtak két single-dalt (True Love, C’mon), de a körülmények és a hatévnyi intenzív koncertezés a zenekar feloszlatta magát.
A rövid életmű ellenére a Karthago Recordsnak sikerült felkutatni a bandát, és július folyamán limitált példányszámos CD-n jelenték meg a zenekar debütáló albumát és a szóban forgó második lemezüket, a Krakatoa-t. Hozzám ez utóbbi anyag jutott el. A CD kívül és belül is egy kordokumentum található a ’80-as évek elejének metal vonaláról. Aki nagykanállal fogyasztja a mai, jobb híján retro heavy metalnak nevezett csapatok lemezeit, most egy újabb, valóban autentikus koronggal gazdagodhat.
A lemezt a laza AC/DC-s témákkal átjáratott Rolling indítja. Az pedig csak hab a tortán, hogy az énekes Tigo Fawzi, a maga nemében is egyfajta Bon Scott, Meat Loaf keverék énekhangot hoz. A riffek, a ritmusok és a leállós középrész pedig simán hozza az ausztrálok Powerage korszakát. Az ezt követő Anticipation egy árnyalatnyi Thin Lizzyt érzetet hoz, de zeneileg ez a dal is lehetne egy demós dal Malcolm Young-ék garázsából. A vokálok ezúttal egy szélesebb skálán mozognak, a nóta második felében talán még David Lee Roth hatása is tetten érhető. A boogie-s Mary és a másik két csajozósnóta, a Good-Bye Jody és a Go For Julie akár Rose Tattoo szerzeményei is lehetnének. A határozottan N.W.O.B.H.M. vonalas I’m In Love Again kétgitáros riffelése ismét 1978-ba teleportálja a hallgatót,de ezúttal a Judas Priest próbatermében találhatjuk magunkat, ahol a Downing–Tipton páros épp az Exciter végleges verzióját csiszolja. Éa ha már Judas Priest, a White Heat zenekarnév sem lehet a véletlen műve, gondolok itt a Stained Class lemez White Heat, Red Hot című dalára.
És ha már 1978-ban járunk, ugorjunk át a bemutatkozására készülő Whitesnake stúdiójába. A lemez ötödik dalaként hallható From New York To Chicago ugyanis leginkább a Trouble lemezre üt, persze a zenével ellentétben a két énekes hangterjedelme nehezen hozható párhuzamba. Az eredeti kilenc dal az idei újrakiadás alkalmából kapott négy bónusz felvételt, és valahol itt keresendő a Krakatoa ismételt megjelentetésének miértje, mivel az extrák mindegyike friss, 2021-es stúdiófelvétel. Igaz ezek nem friss szerzemények, hanem csak az album négy dalának újrajátszott változataik.
Jó hír, hogy a zenekar Robby Walter vezetésével 2021-ben újra rendezte sorait. Robby mellé a banda egykori basszusgitárosa Stan Verfaillie, Flype Lemmens (Twilight, Double Diamond Fireforce) énekes, Sam Lemmens (ex-Evil Invaders) gitáros, Steve Vanderperren (Ahrayeph) dobos csatlakozott.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
