A Whitesnake rendhagyó lemez trilógiájának a befejező fejezetéhez érkezett. A Red, White és végül Blue(s) neveken emlegetett lemezek egy sajátos koncepció mentén szemezgetnek a tekintélyes diszkográfiából. A még tavaly indított sorozat első két darabja 2020 folyamán boltokba is került, a záró fejezet azonban átcsúszott az idei év első negyedévébe. A lemezhármas esetében a koreográfia úgy épült fel, hogy elsőként vörös tónusú borítóval érkezett a Love Songs, melyet a fehérbe burkolt The Rock Album követett. A trikolor záró fejezete pedig a kék lemez, vagyis a The Blues Album. Az örökifjú David Coverdale tehát sajátos karrier összegzést végzett. Balladák, majd rock dalok, végül pedig a zenekar munkásságának alapja, a blues. Coverdale korábban a Deep Purple éveket idézte meg, ennek jegyében 2015-ben megjelent a The Purple Album, rá három évvel pedig megérkezett annak élő verziója is.
A The Blues Album-mal tehát bezárult a kör, a közel ötven éves pálya kivonatolása befejeződött. A brit csapat a blues rockból nőtte ki magát és vált a 80-as évek végére az 1987 és a Slip Of The Tongue lemezekkel az amerikai stadionrock csapatok egyik prototípusává. A blues mindig is Coverdale szívügye volt, jelen válogatás nem kizárólag a Fehér kígyó emblémája alatt megjelent lemezekről, hanem a kicsit mostoha sorsú Into The Light szólólemezéről is szemezgetett. A blues kategória a Whitesnake esetében persze nem a műfaj klasszikus értelmében kezelendő, a felsorakoztatott szerzemények alapvetően dögös hard rock nóták, melyeknek csak a gyökerei vezethetők vissza a klasszikus blues-hoz. A bookletben Coverdale bőséges kommentárt fűzött a kiadványhoz, mellékelték a dalszövegeket, illetve a háttérinformációkat és az egyes dalokért felelős felállások tagjai is mind szerepelnek a szerzemények mögött, függetlenül attól, hogy egyes gitárosokkal a mai napig sem felhőtlen az énekes viszonya. A vaskos füzetben a teljesség jegyében az emblematikus felállások egy-egy csoportképet is kaptak. A kiadvány maximális odafigyelés mellett, Coverdale bevonásával/irányítása alatt készült, nem egy újabb, összecsapott kiadói válogatásról van tehát szó. A YouTube-on elérhető, az utóbbi években trenddé vált ún. unboxing video-ban maga a főnök bontogatja lelkesen az LP és CD verziókat.
Ha felsorolnám a dalokban hallható összes muzsikust, hellyel-közzel ki is meríteném a rendelkezésemre álló karakterek számát. A sokszínű, időben is hosszú éveket átölelő keltezésű dalok a remasternek és a remixeknek köszönhetően egységes hangzásképet kaptak. Az egész lemez gyönyörűen szól, az a fajta vastag, basszusgazdag hangzás köszön vissza, ami a Slip Of The Tongue időszakban volt jellemző a csapatra. A legnagyobb slágerek közül persze itt van a Crying In The Rain, a Looking For Love és a Give Me All Your Love. Az igazán korai időszak, a valóban blues-os Trouble és a Lovehunter lemezek ugyan kimaradtak, így például a hiányzók között van a Walking In The Shadow Of Blues is, ennek ellenére korrekt képet kapunk az 1984-es Slide It In-től a Forevermore lemezig terjedő korszakról. A már említett D.C. szólólemez, az Into The Light és a kvázi szólóalbum, a Restless Heart dalainak felbukkanása valóban kellemes meglepetés. A nosztalgia-faktort ellensúlyozandó pedig itt van például a Good To Be Bad is, több Aldrich-korszakos dal társaságában. A Purple albumot is számítva négy részesre hizlalt összegzés után kíváncsian várom a lassan esedékes új sorlemezt, addig is a The Blues Album – és társai – révén lehet emlékezni a régi-új dalokra, de a csapattal ismerkedőknek is jó belépő lehet a gyűjtemény.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
