A napokban írtam, az általam a hazai stoner rock gurujának tekintett Aiwass Urania projektjének legutóbbi anyagáról, most pedig a vele párhuzamosan futó, hagyományosabb doom / stoner vonalú, experimental acid rock hatású Whorediezel projektjének 2016-os albumát veszem elő.
Mint, ahogyan azt az Urania kapcsán is írtam, Aiwass kísérletező zenei projektjeivel, s egyedülálló zenei irányvonalával, hangulatával, filozófiailag és stílusilag is egyedit alkot, mi több valamilyen szinten meg is reformálta a stoner/psychedelic rock műfaját. Ez tette szóban forgó lemezén is, aminek kilenc dalába egy igazi zenei kavalkádot kapunk.
Az albumnyitó Sunmajic Woman instrumentális hangvételű dalának riff kavalkádjai a tőle megszokott, vagy inkább a zeneiségét jól tükröző, több szálon futó, ciklikus hullámokként visszatérő pszichedelikus desert rock atmoszféráit hozzák, aminek kellő súlyossága mellet meg vannak a maga éteri rezonanciái is. Ezt egy kisebb ívű a dallamosabb inde-pop rock kanyarral a No Time To Loose követi, ami után a pszichedelikusan – doomosan vonaglós – sztrippelős Aaaouhh! kozmikus varázsától izzik az atmoszférát. Ezzel ellenben a könnyed karibi ˝pufin lekvár˝ hangulatba mártott Incompact füves reggae hangulata az album üde relax színfoltjának is mondható, ami rövidségének köszönhetően remek felvezetőjéül is szolgál azt ezután érkező amcsi autómosós Nightcrawler stoner/rap-jének. Erre a dalra simán el tudom képzelni, hogy egy lepukkant kabrióban ülve, kéz kilógatva hanyagul füstölöm a dekket, miközben a fanta buli-buborékoktól pukkadozó világbéréről elmélkedem. Kicsit olyan mintha a Korn-os Fieldy „Rock’n Roll Gangster” albuma (2002) találkozna Brant Bjork világával. Totál stoner disco feeling, amire még jobban ráerősítenek a Diezel szikla riffei és a közel 5 és fél percen át delejező psy/space vibrálásai. S ha már az előbbiekben a világbékéről esett szó, akkor azt teljes mellszélességben szívhatjuk magunkba, a Whore gangsta stoner hullámából, ami a női vokál mellé még némi jamaicai / afrikai folk hullámot is kap. Mindezek levezetéseként a trombita, a szaxofon, valamint zongora és egyéb kütyük koncepciójára felépített, a ’70-es és a ’80-as évek funky-pop zöld morzsáinak közjátékát hozó Cooked Green Make The Kitchen Smell Reality Funky tétele követi. Majd a Homeward desert-jazzes vibrálásai fogják kézen képzeletünket, hogy egy derengős sétát tegyünk horizont szélén remegő sivatag szárazságába.
Aiwass elkalandozva a megszokottól ismételten merészet alkotott. Albumán zseniálisan ötvözi egybe a rhythm ‘n’ blues, a funky, a folk és a pop, disco világát a sivatagos/ pszichedelikus rock alapjaival, aminek eredménye egy olyan, általam csak psychedelic stoner disco-nak nevezett stílus, ami a világélvonalban (sok más projektjével együtt) megállná a helyét. Ilyen az, amikor már nem a megszokottat, vagy épp unottat akarja a kéz, az elme, s az ember játszani.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.