Wintarnaht
Hriuwa

(Talheim Records • 2020)
boymester
2021. január 26.
0
Pontszám
8.5

Már ötödik éve sínylődik, éhezik a világ a következő Moonsorrow lemez után, amiről egyelőre még hírek sem nagyon érkeznek. Megmondom őszintén, az ezredforduló után gyakorlatilag kimaxolt folk/pagan black metal érából rajtuk és a sajnos gyengülő Falkenbach lemezeken kívül már nem igazán tud egyetlen zenekar sem lázba hozni, annyira ellőtték az összes puskaport ezt a vonalat illetően. Sokan átlovagoltak a sörözős vonalra, mások a népies elemeket tolták túl a fekete fém rovására, vagy éppen fordítva. Pont ezért ért ritka nagy meglepetés, amikor a Talheim Records cuccai közt kutatva ráleltem egy jelentéktelen küllemű, számomra ismeretlen projekt legutóbbi lemezére, ami visszaadta a reményt és újra elvarázsolt. Rég hallottam ilyen kimért és finom egyensúlyt sötétség, játékosság és viking hangulat között, mint amit a Hriuwa tudott bemutatni bő egy órás játékidejében.

De ne rohanjunk ennyire előre, hátha nem csak nekem ismeretlen a Wintarnaht, ami egyébként Winternight névvel látta meg a napvilágot, komplett zenekarként. A név voltaképp a dalszövegekhez és a témavilághoz lett igazítva: 7-9. századi ónémet nyelvre lett fordítva, mivel a projekt leginkább ebből táplálkozik. Az 1997-ben indult történet azonban sok ellentéttel folytatódhatott, mert jó ideje már csak Grimwald (Dauþuz, Isgalder, Morial, Todgeweiht) énekes-gitáros, mindenes rendelkezik a projekt felett, a Hriuwa (szintén ónémet, leginkább „bánat”-ként fordíthatnánk) pedig teljes egészében az ő akaratának zenei lenyomata. Érdekes módon mindezt senki nem mondaná meg a dalokat hallva, hiszen minden teljesen a helyén van és a változatosságra sem lehet panaszunk egy pillanatra sem. Stílusát illetően tehát pogány fekete fém várható a korongon, amit Grimwald archaikus black metalként határoz meg, utalva arra, hogy fő inspirációja az ősi szellemek megidézésében rejlik. Persze hasonlítgattam én itt a cikk elején más zenekarokhoz, de konkrét másolatról semmiképp sem beszélhetünk a koronggal kapcsolatban.

Ez annak köszönhető, hogy meglehetősen széles spektrumon mozog a Hriuwa és sokan megtalálhatják benne a nekik tetsző elemeket. Nemcsak a szerzemények közt, de dalok tekintetében is akadnak jelentős különbségek, hiszen az epikusabb, tiszta énekkel ellátott szerzeménytől egészen a sikolyokkal tarkított régi iskolás black metalig kanyargunk a játékidő alatt.

Nagyszerű példa erre a kezdő, címadó tétel, ami 11 perces idejével felvonultatja előttünk a lemez szinte teljes kelléktárát. Dallamos vokál, ősi károgás, mély hörgés és narráció, jellemző középtempó kisebb-nagyobb robbanásokkal tarkíva, melyek a stílus szokásos harmóniáit hozzák, mégis működőképesek. A hangzás nyers, mégis elég teret ad minden elképzelésnek, semmi sem tűnik el a káosz máglyája alatt. Ettől lesz igazán meggyőző a lemez, ami rég hallott misztikumot, varázslatot képes újra életre hívni.

Kifejezetten üdítő, szórakoztató anyagot kapunk tehát, melyet érdemes minden viking lelkületű embernek próbára tennie. Ugyan az órás játékidő és a néhol laposabb történet nem teszi a Valhalla egyeduralkodójává az albumot, de a helye mindenképp biztosított a jól sikerült produktumok csarnokában. Amit mindenképp tudok ajánlani, az a címadó dal, a slágeres, doomos Urlagfrôwa és a régi sulis Îr In Flamma!

A lemezt meghallgathatod az előadó bandcamp oldalán is.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.