Wolftooth
Blood & Iron

(Napalm Records • 2021)
King
2022. június 25.
0
Pontszám
8

Amikor először megpillantottam ennek az albumnak a borítóját, egyből elkezdett érdekelni, hogy milyen zenét is rejthet ez a kiadvány. A lemez meghallgatása után azt kell mondjam, nem feltétlenül ilyenre számítottam. Az amerikai Wolftooth harmadik lemeze ez már, akik a tradicionális, epikus, old school doom metalt vegyítik a heavy metallal, le sem tagadhatva bizonyos alapbandák stílusjegyeit mindkét stíluson belül (például Black Sabbath, Grand Magus vagy akár Judas Priest), nagyon jól megfogva és használva azokat. Az első két lemezük vagy saját kiadásban, vagy kisebb kiadó(k)nál jött ki, ám ezen album már a Napalm Records égisze alatt jelent meg.

A dalok véleményem szerint nagyobb mértékben tartalmaznak doom zenei részeket, elég csak Chris Sullivan énekes/gitáros hangjára gondolni, ami a dalok egy részében olyan, mintha egy az egyben Ozzy-t hallanánk. Nagyon jól illik a vokál az elsődlegesen középtempósabb/lassabb dalokhoz és a kimértebb tempójú zenéhez. Már az első, Ahab című dalban tudatosul ez bennünk, amit én egyáltalán nem is bánok, mivel ezen stílus alapvető jegyeinek elengedhetetlen része. A második dal egy gyorsabb (részeket is tartalmazó) tétel, ami szintén nagyon jó. Szinte az összes dal hasonlóan építkezik az első kettőhöz, van, amelyik a középtempós, lassabb vonalat erősíti és néhányban a gyorsabb és lassabb részek váltakoznak, nagyon jó dallamokkal operálva. Mint ahogy a címadó vagy a két klipes Broken Sword és a The Voyage is, melyek talán a lemez legjobb dalai. Mindenképp érdemes még kiemelni a nagyon szép, lírai Winter White-ot. Az ének mellett nagyon jó, a zenéhez illő gitárszólókat is kapunk.

A lemez hangzása lehetne kicsit erőteljesebb itt-ott, kicsit koszos, ami viszont számomra egyáltalán nem volt zavaró. A borító gyönyörű, nagyon szépen kidolgozott, a dalszövegek pedig a koncepcióhoz hűen érintik a Viking- és egyéb mitológiai témákat, harcokat, hősöket, varázslatot, stb.

Annak ellenére, hogy a fentebb írt dolgok, és a viszonylag hosszabb dalok miatt sokan unalmasnak találhatják a lemezt, számomra nem vált azzá többedik meghallgatás után sem ez a majdnem 50 perces játékidő. Aki alapból nem szereti az ilyen jellegű, inkább magas fekvésű hanggal támogatott, nagyobbrészt középtempós doom metalt, az is tegyen a bandával egy próbát, főleg, ha szereti például a Grand Magus-t. Szerintem mindenképp érdemes.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.