Women of Doom

Various Artists (2020)

Women of Doom címmel a Blues Funeral Recordings és a Desert Records közös kiadásában jelent meg az a 10 tételes válogatáslemez, amin női-frontos tradicionális, stoner és okkult doom zenekarok egy-egy dala szerepel. A válogatás lényege, hogy megmutassák a nők előnyös, művészi és misztikus szerepét ebben a zenei érában, amihez erősen kötődik a boszorkányság, a szexualitás és maga a női principátum. A lemezen többek között olyan zenekarok és előadóik hallhatóak, mint a The OtolithFrayleNighthawk and Heavy TempleYear of the CobraDoomstress Alexis, Deathbell, Frayle, The Keening, Mlny Parsonz és a Besvärjelsen. Vagyis egy meglehetősen átfogó képet kapunk jelen korunk női doom uralmáról.

De hagyjuk is a taglalást, és lássuk mit is rejt a már borítójában misztikus album, amit a Nighthawk and  Heavy Temple misztikus riffekkel felruházott Astral Hand dala kezd. Lassú kígyószerűen kúszó epikus dallamaik erősen hajaznak a Candlemass klasszikus világához, amikre a dalhoz hozzájuk szegődő High Priestess főpapnője, Nighthawk egyedi karizmatikus orgánuma teszi fel a koronát. A Year of The Cobra  énekesnője, Amy Tung Barrysmith túlvilágú hangulatú zongorás alapokra helyezett Broken dala meglehetősen sötét atmoszférát teremt. Üvegszerű dark / goth hatású dallamai mintha csak egy hideg márvány kripta faláról verődnének vissza, ami után égi fanfárokként robbannak ki a svéd Besvärjelsen erősen a Paradise Lost-ra emlékeztető A Curse to be Broken dalának gótikus doom slágergyanús dallami.

A Royal Thunder énekes-basszusgitárosaként ismert MIny Parsonz egy szál akusztikus gitárral előadott A Skeleton is Born című alter-blues balladája inkább egy vezekléshez, vagy vallomáshoz hasonlít, amit az ember élete vége felé tesz. A háttérben fel-felcsendülő távoli zajok, csörgők, vonósok csak gazdagítják a zenei összképet, amit a hasonló volumenű Frayle komor, lágy suttogós dallamokkal teli Marrow dala követ. A dal légköre egy áldozatra várás, egy nehéz pillanat, amit Julee Cruise okkult imaszerű és a dal Danzig hatásvadász dallamai tesznek még nehezebbé. Az egykori SubRosa néhány tagját tömörítő The Otolith csábító, de egyben veszedelmes légkörű Bone Dust viharos  vibrálásai, szónikus riffelései egy meglehetősen nyugtalanító, kaotikus és feszült 4 és fél percet adnak az albumnak.

De hasonló nehézségeket hoz a Doomstress Alexis gyászos vonós alapokra helyezett erősen tradicionális metalhoz köthető Facade dalának szerelmi rituáléja, ami valahogy az ősi (Cirith Ungol) időkbe nyúlik vissza, csak úgy, mint a spagetti-westernes hangzással nyitó Deathbell, a ’70-es éveket idéző progresszív, hard rockos Hammond orgonás Coldclaw okkult áriája. A válogatás lezárásaként érkezős Rebecca Vernon (ex-SubRosa) vezette The Keening egy filmzenei etűdöt ad elő. A Shadow Covers Your Face finom zongorás dallamai szép levezetőt, egy légies érát, de egyben egy sajnálatosan unalmas befejezőt adnak az összeállításhoz. Még jó, hogy bonuszként MIny Parsonz kisasszony újra visszatért a színre és Broke An Arrow dalával megadja azt a fájdalmas és szomorú befejezést, ami egy ilyen anyaghoz kell.

A Women Of Doom egy súlyos, érzelmes és egyben dinamikus gyűjteménye a nőies végzet bemutatására. De, hogy ez valójában mennyire sikerült? Nos, az erős és karakteres indulás után sajnos kissé leül az album, és valahogy nincs meg az a csúcs beteljesülés, amit egy ilyen orgiától elvárt. Én személy szerint hiányolok (és le is cserélnék) róla pár zenekart, előadót… de mindent összevetve a celebráció célja tökéletesen sikeres lett.

augusztus 13.,
augusztus 16.,