Wooden Veins

In Finitude (2021)

Nagyon izgalmas dolog néha kevésbé ismert terepen mozogni, és új dolgokat felfedezni. Ezúttal Dél-Amerika, egészen pontosan az Andok-hegység által uralt Chile zordságába szeretnélek elkalauzolni benneteket. Utazásunk során az idegenvezető szerepét a Wooden Veins nevű zenekar tölti be a nemrég megjelent In Finitude (Végesség – a szerk.) címre keresztelt első nagylemezének hathatós segítségével. És hogy milyen stílusban teszi ezt? Kérem szépen, doom elemekkel sűrűn átszőtt, avantgard metal köntösbe öltöztetett szerzemények felsorakoztatásával igyekszik a zenekar elrepíteni a hallgatóságot a már említett fenséges környezetbe. Ismerkedjünk is meg hamarjában a banda történetével, a lemez megalkotása során felhasznált ötletekkel, inspirációkkal, és persze magukkal a dalokkal.

„A csillagok fiai, a hold éneke vagyunk, az emberiség állati üvöltése…” – fogalmazza meg önmagát a zenekar, amely 2020-ban két korábbi doom metal banda, a Mourning Sun és a Mar Der Grises néhány volt tagjának kollaborációjaként látott napvilágot. Az új projekt megalakítása Eduardo Poblete billentyűs ötlete volt, aki – miután kilépett a Mourning Sun-ból – nem tétlenkedett sokáig, maga köré gyűjtötte Javier Cerda énekest, Juan Escobar gitárost/basszert, valamint a The Outside és a Tetractys soraiból ismert Albert Atalah dobost, és közösen megalapították a Wooden Veins-t.

2020. augusztusában az első kislemezzel párhuzamosan megjelent egy videoklip is, mely a The Veiled Curse című dalra készült. Mivel a dal széles körben kapott pozitív visszajelzéseket, és teljesen lenyűgözte a kritikusokat, a zenekar hozzálátott, hogy elkészítse a komplett nagylemezt. Az album anyagának tematikáját a Javier Cerada billentyűs által korábban megírt könyv, a Poética de Arturo H. Lobos ihlette, amely az életről és a halálról, illúziókról és impulzusokról, továbbá a lét egzisztenciális reflexióiről szól. Amint azt Juan Escobar, a zenekar gitárosa megfogalmazta:

“A lemez számos olyan lírai-, és zenei pillanatot tartalmaz, amely személyes élményeket tükröz vissza, de sokszor nagyon nehéz a felgyülemlett érzelmeket egy dalba összesűríteni. Az alkotói folyamat során számtalan olyan időszak volt az életünkben, melynek során értelmet nyert ez az utazás a hangok világában, velük eggyé válva, azok legtermészetesebb módon történő kifejezésével. Az In Finitude rendkívül fontos része az életünknek – egy út, melyen elindultunk, és amely emberként határoz meg bennünket.

Amikor összefutok valahol az avantgard metal kifejezéssel, azonnal egyik kedvenc zenekarom, az Arcturus által megírt fantasztikus dallamok kezdenek duruzsolni a fülemben. A Wooden Veins azonban máshonnan közelít a stílus felé, amint azt a cikk elején már említettem, az anyazenekarokból átörökített doom elemek erősen dominálnak a lemezen. Mindezek fényében mondhatnám azt, hogy az album ilyen szempontból csalódás, ám ha tárgyilagosan tekintek a műre, akkor mindjárt változik a helyzet.

Elkezdődik az első dal, hátra dőlsz, lehunyod a szemed, és máris egy olyan világba csöppensz, ahol mindig lemenőben van a nap, és csupán az emberek elvékonyodott árnyéka (Thin Shades) mutat a horizont mögé igyekvő, vörösen izzó korong felé. Miután átveszi az uralmat a szürkeség, már csak a szavakon túli (Beyond Words) érzelmek hatnak rád, melyek a nappali világosságot követő sötétség beköszöntével türelmetlen és izgatott hangorgiaként zúdulnak rád jófajta black metalos száguldás formájában.

A Herradura (by the sea) minden bizonnyal nem a méltán híres tequila fajtát hivatott tovább népszerűsíteni, sokkal inkább valószínű, hogy a spanyolországi Granadánál található tengerpart szakasz, illetve az ott tartózkodáskor felszínre tört érzéseket tolmácsolja ez a melankolikus szerzemény. A Délibábok (Mirages) vizionálásához tökéletes társ a soron következő dal, mely a maga szűk nyolc és fél percével egyúttal a lemez leghosszabb tétele. Az egész dalt végigkíséri az a furcsa lebegés, amelyet ez a csodás természeti jelenség képez a szemünk előtt, és ebben a tételben hallhatjuk a lemez egyik legjobb, legsodróbb gitár-, és dobjátékát egyaránt.

Úgy gondolom, ennyi részlet kiemelése bőségesen elég ahhoz, hogy irányt mutasson a hallgatóságnak a lemez egészét illetően. Minden dal egy külön hangokba öntött élmény-, és érzelemhalmaz kivetülése, melyek rendkívül hatásos módon interpretálják a zenészek mondanivalóját. Az album odafigyelést, nyugodt körülményeket és zenei finomságokra érzékeny hallójáratokat igényel. Minden tétel tartalmaz valamilyen titkot, valamilyen meglepetést. Az csupán rajtad múlik, hogy megnyílsz-e előttük, és átadod-e magad a dallamok által kiváltott érzelmeknek. Az In Finitude a chilei együttes mélyen őszinte és személyes debütálása.

Wooden Veins – In Finitude (2021): 2 komment

július 16.,
július 31.,