Rudolf Schenker
gitár

Pawel Maciwoda
basszus

Klaus Meine
ének

Matthias Jabs
gitár

Mikkey Dee
dob

1988-ban, metal öntudatom ébredésének hajnalán láttam meg egy hanglemezbolt elég szűkös kínálatában az akkor már hivatalosan egy éve létező Savage Amusement kazettát. Előtte már hallottam a rádióban egy Scorpions nevű bandáról, gondoltam közelebbről is megismerkedem a hannoveri srácok zenéjével. Azt hittem, hogy egy viszonylag új csapatról van szó, de a skorpiók akkor már tucatszor meghódították a világot Amerikától Japánig.

A Scorpions elődjének számító sulizenekart, a Nameless-t Rudi Schenker alapította 1964-ben; három hónapnyi működés után változtatták meg a nevüket, s lettek skorpiók. Ebben a korai felállásban Rudi látta el az énekesi szerepkört is.
1969 december 31-én lépett a banda kötelékébe Klaus Meine, s innen számolhatjuk a Scorps igazi kezdetét. 1971-ben Karl-Heinz Vollmer helyére Rudi öccse, Michael került. Első albumuk a Lonesome Crow tulajdonképpen egy német mozi (Das kalte Paradies )filmzenéjének íródott. A lemezt követő turné viszont bukás volt, a Scorps fel is oszlott egy időre. Erőt gyűjtve pár hónap után újra összeálltak, s koncertkörútra indultak. De nem jutottak sokra, mert újabb akadályozó tényező jelentkezett: a német katonaság. A kötelező sorkatonai szolgálat után Uli Roth 6-ra növelte a létszámot, immáron 3 gitárral nyomultak, de nem sokáig. Michael elfogadta a már akkor nagymenő U.F.O. ajánlatát, Lothart Francis Buchholz váltotta, Wolfgang helyén pedig Jürgen Rosenthal ügyködött a továbbiakban. Ezzel a felállással készült el a második korong, a Fly To The Rainbow.

A harmadik album, az In Trance című mérföldkő volt a Scorpions életében, na nem azért mert új dobos ütött rajta (Rudy Lenners), hanem először dolgoztak Dieter Dierks-szel, aki több évtizeden keresztül lett a lemezek producere.
A Virgin Killer album nagy sikert aratott immáron Herman Rarebell-lel a cineknél. (Rudy nak szívproblémák miatt le kellett állnia az aktív zenéléssel.) A lemezt követő turné sikeres volt Európában és a Távol-Keleten egyaránt. A banda karrierje erőteljesen ívelt felfelé.
A 78-as Taken By Force lemez után azonban zenei nézeteltérések miatt Uli Roth kilépett, és megalakította saját zenekarát, az Electric Sun-t. Ulit pótolandó 178 gitárost hallgattak meg, de senki sem találtak megfelelőnek. Mígnem Uli testvére Zeno (aki szintén baró hard rock-ban utazik) beajánlotta haverját Matthias Jabs-t. A válogatás elhúzódása miatt egy rövid időre - kisegítendő a csapatot - visszatért Michael Schenker, hogy a Lovedrive album felvételei ne tolódjanak. Az U.F.O.-beli kötlelezettségei miatt azonban nem maradthatott sokáig, s Matyié lett a terep.

A csapat Amerikában is meg akarta vetni a lábát, ez az Animal Magentism és a Blackout lemezekkel sikerült is, amit erőtlejes aréna rock hatásokkal vérteztek fel.
A nyolcvanas kilencvenes évek fordulóján nem csak a berlini fal dőlt le, hanem a Scorpions előtti összes korlát. A Crazy World album egyik lírája, a Wind Of Change minden lehetséges slágerlistát vezetett több héten keresztül, s még orosz nyelven is megjelent.

A többszöri világkörüli turné után 1993-ban jelent meg a következő album, Face The Heat
címmel. A morcosabbra vett gitárhangzás (első kislemez: Alien Nation) és a hard rock iránti
kiadói érdeklődés csökkenése nem röpítette akkora magasságokba ezt a kiadványt, mint az
előzőeket.
Az azóta eltelt időben pedig egymás hegyén hátán jelentek meg válogatások, koncertlemezek néha napján pedig egy-egy sorlemez. A Pure Instinct turnéján mutatkozott be az egykori Kingdom Come ütős James Kottak, mint új ütemfelelős. A lemez lassúja, a You And I felmászott a listákra. Úgy tűnt megújulva, friss lendülettel vágnak neki a század utolsó éveinek.
A kisérletezős Eye To Eye album azonban érezhetően visszavetette népszerűségüket. Tanácstalan komolytalan bandát mutatott a To Be No.1 single is...
A skorpiók aztán belevágtak mindenbe... jött a nagyzenekaros lemez a'la Metallica, akusztikus koncert a'la sok zenekear persze mind-mind a nyolcvanas évek nagy slágereivel. A Best of kiadványokat pedig szinte számolni sem lehetett. Aztán a semmiből előbukkant az Unbreakable lemez; olyan nyilatkozatokkal: ... már kipróbáltunk mindent, jöhet újra a rock..." Tény és való a "szemes" korongot nagy ívben veri, viszont továbbra is hiányoznak a fogós témák, az emlékezetes dalok. Egy reményünk lehet... talán a következő stúdióalbumon
újra nagyot homorítanak az öregek.