Lacrimas Profundere – nyár végére itt az új lemez



A német gothic metal banda, a Lacrimas Profundere lemezszerződést kötött a hannoveri székhelyű Oblivion (SPV) kiadóval. Így három évvel az Antiadore album megjelenése után így idén nyáron kiadhatják újabb lemezüket. A csapat következő albuma Hope Is Here címmel augusztus 12-én jelenik meg.

“Sosem dolgoztunk még ilyen keményen és egységesen egyetlen albumon sem, mint azt tettük a Hope Is Here esetében. Rendkívül boldogok vagyunk, mivel az új lemez pontosan olyan lett, amilyennek elképzeltük, sőt, még talán jobb is!” – mondja az alapító gitáros, Oliver Nikolas Schmid.
“A Hope Is Here minden bizonnyal letaglóz majd minden rajongót! Egy koncept-albumról van szó, egy kalandról, ami egy magányos, erdőben élő kisfiú történetét mutatja be. Hogy miért van ott? És mi a neve? Ez mind kiderül az új dalokból… És ez még csak a kezdet. A lemez borítóját egy brazil grafikus, Elton Fernandes tervezte ő felelt a 2013-as ‘Antiadore’ illusztrációiért is.” – majd hozzátette: “Elton kiválóan leképezte új dalaink atmoszféráját, pont úgy dolgozott, mintha ott lett volna velünk, a dalszerzés ideje alatt.”

Hamarosan jönnek a Hope Is Here album részletei.