A bálnák éneke színpadon és stúdióban – Interjú Schmiedl Tamással

Mintha egy cikksorozatot folytatnánk – de senki se aggódjon, nem fogunk szociológiai mélységekig jutni a korábban feltalált és mára újjáéledő metal stílusok elemzésében. Írásunkban a fémjelzés egyetlen (kis megszakítással) folyamatosan működő hazai thrash-speed bandájáról, a Moby Dick-ről és a zenekar képviselő Schmiedl Tamáshoz kapcsolódó témákról hallhatunk. Ennek apropója 2022. egyik fontos kiadványa, az 1990-es Ugass kutya! e-Music Records-os CD-je. A legelső hazai thrash/speed-lemez a valamikori Proton kiadványról kapott megfelelő hanganyagot és az egyetlen (10 évvel későbbi?) újrakiaadáshoz képest az eredeti hangzóanyag remaszterét. A számomra meglepő módon ez a hír jó ideig elkerülte a különböző rock-metal zenei felületeket, médiumokat. Meg is van a kapaszkodó gondolatom a beszélgetés indításához.

Először is gratulálok (a kiadónak és a zenekarnak is) a CD-kiadványhoz, ami már előrendeléskor az ezer rendelésig jutott. Meglepő fordulat manapság, hogy ekkora érdeklődés mutatkozott erre a fajta újrakiadásra. Meglepett téged az „Ugass kutya!” népszerűsége?

Köszönjük! Sok energiát tettünk bele zenekar részéről is, de munka nélkül nincsen siker! Meglepődésről szó sincs, már több évtizedes probléma, hogy a régebbi anyagainkból nincs utángyártás, így azok legfeljebb a használtpiacról beszerezhetők. Viszont az is igaz, ritkán találni eladó hanghordozót és ha van is, elképesztő árakat kérnek érte. Tehát látjuk, tapasztaljuk az érdeklődést és igényt. A rajongók szinte naponta bombáznak minket az újrakiadással kapcsolatos kérdéseikkel, de szinte tehetetlenek vagyunk. Az elmúlt 20 évben nem sok újrakiadást tudtunk realizálni, és szinte minden próbálkozásunk kudarcba fulladt! Valahol mindig elakadtunk!

Biztosan tudom, hogy voltak, akik az első lemezetek teljes sorozatához (kazetta, LP, a korábbi újrakiadás), vásárolta meg ezt a CD-t. Tudsz-e arról is, hogy mások így jutottak hozzá most először és elsőként a lemezhez?

A rajongók között sok nagy gyűjtő van, akik minden kiadványunkat beszerzik, és ezt én maximálisan meg tudom érteni, mivel jómagam is ilyen vagyok. Megveszem a kedvenceimtől az újrakiadásokat is, legyenek ott a gyűjteményben, magaménak akarom tudni! Sokan vannak, akiknek meg egy újrakiadással teremtődik meg a lehetősége, hogy először megvegyék az albumot. Több ilyen esetről tudok, mivel rengetegen megírják, elmesélik az albummal való kapcsolatukat, viszonyukat!

Azért kérdeztem ezt, mert pl. a fehérvári koncerteteken láttam olyan rajongókat, akik egészen tinédzserek voltak, mégis végigénekelték a régi dalokat is. Ezek szerint van a Moby Dick rajongótábornak utánpótlása?

Szerencsére, közbe-közbe azért látunk fiatalokat is a koncerteken, aminek nagyon örülünk, de nem ez a jellemző. Ha vannak is fiatalok, őket többnyire a Moby Dick rajongó szülők hozzák magukkal a koncertekre. Szinte szájhagyomány útján terjedünk, mert meghatározó, nagy tömegeket elérő mediába bekerülni szinte lehetetlen. Nincsenek olyan műsorok, ahol helyet kaphatnánk! Régen azért volt Rockstúdió, Rockkalapács, Garázs, Rocktükör stb. ma meg semmi nincs.

A CD, illetve az album népszerűsége, a feltűnő újabb rajongók, a nem is kislétszámú, a teljes repertoárt végigéneklő hallgatóság ellenére hogyan lehet, hogy a megjelenésről a felkent sajtó és a zenei hírportálok egy része nem is írt? Később ugyan olvastam néhány felületen róla, pl. a Shock! Magazin oldalán… Ami azt illeti, itt, a kifejezetten undergound rock-metal oldalon is szenteltünk már helyet nem csak a friss megjelenésnek, de a meghatározó, illetve értékes művek kincskereső rovatában is szerepelt néhány éve.

Nem látom át, lehetetlen nyomon követni mennyi helyen jelent meg híradás, de azért örömteli, hogy jópárral találkoztam! Nyilván menedzselés kérdése is, de az biztos, hogy a kiadvánnyal kapcsolatos sajtóanyag sok helyre kiment. Ha viszont a sajtóanyag mellett nincs emberi, ismeretségi kapcsolat, akkor ritkán önműködő, nem olyan fontos egy rockzenekar a társadalom nagy részének. Könnyű a szőnyeg alá söpörni minket azzal, hogy rétegzene, nincs rá igény! Azt persze már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy nem egészen így van és a kevés szereplés és a nulla között nagy a különbség! Nyilván nem azt képzeljük, hogy velünk kéne tele lennie a médiának, de a diszkrimináció és az aránytalanság igazságtalan!

Nekem, minthogy magam is morfondíroztam rajta, két válaszom is lehet erre. Elsőként lehet, maga a zenekar, hiszen ti magyar nyelven hazai közönségnek és hazai közegben évtizedek óta (többek közt) társadalomkritikát gyakoroltok. Ami azt illeti én is, mondjuk, ~87%-ban osztom a megfogalmazott gondolataitokat (nem, nem vezetek havi, vagy éves statisztikát erről…), mert akad, ami nekem is erős – vagy inkább kiábrándítóan fájó, esetleg túlzó gondolat, amikor jobban átgondolom azt. Ám, pl. a koncertrepertoárotok minden dalának a szövegét teljes mértékben átéltem és átélem akkor is, amikor CD-n hallgatom. Lehet, hogy kényelmetlen a világosan megfogalmazott üzenet és erre manapság nincs igény, vagy nem hasznos propagálni?

Sok erős megfogalmazás volt a régi dalainkban, ami azóta valósággá vált! Az élet minket igazolt. Másrészt nem kell mindent szó szerint venni! A művészet egyik kifejező eszköze a túlzás, a sarkítás, máskülönben nem kapnák fel a fejüket a hallgatók, nem figyelnének annyira oda. Ma is szükség van kimondani a problémákat, megfogalmazni azt, amit a magunk igazának gondolunk, de az is igaz, egyre közömbösebbek az emberek, belefáradtak a mindennapok küzdelmeibe.

A másik válaszom, hogy maga stílus, mint thrash, thrash/speed metal már túl van az első nagy, majd egy-két második csúcsán és egyszerűen szólva „nincs benne annyi megtérülés”, hogy sokat foglalkozzon vele a média. Mit gondolsz?

Arról szó sincs, hogy ne lenne érdeklődés a rockzene vagy akár a keményebb műfajok iránt! Egy-két világhírű thrash zenekar talán népszerűbb, mint a hőskorszakban, az utóbbi évtizedben reneszánszát élte a műfaj. Ha olyan lehetőséget kapna a rock és metalzene a mediától, mint az alternatív műfaj a Petőfi Rádiótól, akkor fél év se kellene és két-háromszor akkora termekben játszhatnának a rockcsapatok és évente jóval több koncertet tudnának adni. A Petőfi Rádiós korszak előtt vegetált, sőt haldoklott az alternatív műfaj. Ha nem jut el a hangunk az új generációkhoz, akkor azt se tudják meg, mi az a metal, nincs választási lehetőségük.

Lehet, hogy ez az undergroundból-undergroundba az igazi a közege ennek a zenének?

Nyilván sok zenekar soha nem tud kitörni az underground világából, de ez nemcsak a rock és metalműfajra vonatkozik. A stílus meghatározó zenekarait viszont nem nevezném undergroundnak! A műfaj nagyjai stadionokat töltenek meg és még mindig milliós nagységrendben adják el a lemezeiket.

Emlékszel még arra a pillanatra, amikor a rövid pauza után mégis úgy döntöttél-döntöttetek, hogy folytatjátok a zenélést és magát a Moby Dick-et?

Igen, emlékszem! A leállás után mindig is reménykedtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat! Amikor a társaim úgy döntöttek, hogy függesszük fel a zenekar működését, akkor én elfogadtam a döntésüket pedig nem értettem egyet a zenekar feloszlatásával. Az utolsó pillanatig küzdöttem, hogy meggyőzzem őket, vegyünk vissza a tempóból, ha takaréklángon is, de tartsuk életben a zenekart.  Nem jártam sikerrel!
Nem volt persze könnyű évek múltával újrakezdeni sem, mert kényszerűségből másképpen kellett alakítani az életemet, igyekeztem boldogulni és a családomat eltartani, de nagyon akartam, hogy újra zenéljünk. Hiányzott nagyon! Két erdélyi koncert és a VOLT Fesztiválon való fellépés lehetősége volt az elindítója és mozgatórugója az újrakezdésnek.

Voltam a koncerteteken a Covid-lezárások kapujában, ahol erős thrash-bulit adtatok. Fellépett akkor az Atomic, a Remorse, az Archaic és a ti bandátok. Most egy stílusában változatosabb koncertet láttam, amikor a előttetek egy tök új és fiatal banda a Bypass to Anger, utánatok a Zorall lépett fel. A közönség már a ti koncertetekre megtöltötte a klubot (a Fezen-klubbal párhuzamosan működő székesfehérvári Petőfit). Mi a tapasztalatotok ezzel, vagy hasonló, stílusában eltérő hármasokkal?
A koncertek szervezésénél azt, hogy milyen zenekarokkal játszunk éppen közösen, nagyon sok szempont és körülmény dönti el. Elsősorban mindig arra törekedünk, hogy a közönség számára érdeklődést kiváltó programot hozzunk össze. Annak viszont soha nem voltunk a feltétlen hívei, hogy szigorúan azonos műfajú zenekarokat tegyünk egymás mellé. Voltak homogénebb koncertfellépő összeállításaink is, de nem akarjuk mindig ugyanazt a metódust követni. Fárasztó tud lenni a közönség számára is a sok hasonló döngetés, ugyanakkor nem hoz be más vagy plusz közönséget, nincs esélyünk, hogy új rétegnek is megmutassuk magunkat.

Biztos jó érzés látni, amikor jönnek olyan fiatalok vagy még fiatalabbak, mint ti voltatok a Keresztes vitéz, vagy az Ugass kutya írásakor. Hogyan élitek ezt meg a színapdról?

A színpadról a siker mindig édes, jól esik, ha a saját zenédre az emberek beindulnak, éneklik a dalaidat, legyen az fiatal vagy idősebb. Ha fiatalok is vannak a sorokban, az főképp megerősít minket abban, hogy időtálló a zenénk.

És milyen kaland, hogy a fiaddal játszol együtt? Talán arra is emlékszel, amikor ez a gondolat tőled, vagy az ő részéről először felmerült?

Ez egy óriási dolog! Öröm megélni apaként, hogy a fiam felnőtt és azt műveli, folytatja, amiért egész életemben lelkesedtem. Tényleg jó látni és érezni, hogy van, aki viszi tovább a meggyújtott fáklyát! Kiváló gitáros és dalszerző, sok mindenben lehet rá számítani, jól tudunk együtt dolgozni.

Annak ellenére, hogy a stílus és úgy általában a rock-metal zenék távoltartása zajlik a közpénzen fizetett médiából, hogy érzed, van mégis létjogosultsága a zenéteknek? (Bár legyünk igazságosak, az általam is kedvelt külföldi stadionrock ~20-40 éves dalai azért meg-megszólalnak…)

Hogyne lenne! Nem kell azért gyászos hangulatban temetni a műfajt! – egyetértünk, persze – Ha nem is dübörög minden olyan szinten, mint a hőskorban, azért köszönjük szépen, jól vagyunk! A legutóbbi albumunk aranylemez lett és éves szinten legalább 30 koncertet adunk, ami elegendő ahhoz, hogy a zenekar működését fenntartsuk és jelen legyünk a köztudatban.

Gondoltam, hogy erre a válaszod valami olyasmi lesz, hogy nem ezen múlik, hanem azon, hogy mi jön ki belőletek. Azért egy újabb aspektusból kérdezem: vajon ma is belevágnátok a zenekarba?

Erre is választ adott az élet! Ha nem így lenne, már régen abbahagytuk volna. Azzal a sok energiával, munkával és idővel, amit a zenélésbe belefektetünk mást is kezdhetnénk és sokkal biztosabb egzisztenciát építhetnénk. Mi mégis újra és újra ezt választjuk, mert ez az életünk.

Ezt többek közt azért is kérdezem, mert – recept nélkül, de némi tapasztalattal – mi lehet a titka annak, hogy három évtized után is, jórészt egészen hasonló (nyilván fejlődő) stílusban, és változatlan karcos szövegekkel a színpadon vagytok? Talán útmutatás is lehet azoknak a fel-feltűnő bandáknak, akiktől, gyűjtő szándékom ellenére is csak 2-3 „sorlemezt” tudok megvenni a feladás előtt.

Nem egy fiatalkori fellángolás, nem egy divatos hobby, nem egy kaland, hanem számunkra ez szenvedély és életforma. Hosszú évtizedek múltán is hitelesek tudtunk maradni és ami nagyon fontos, ezt nem mi állítjuk magunkról, hanem rajongóink mondják rólunk. Ez nem egy olyan életforma, hogy akkor csinálom amikor kedvem van. Ez állandó jelenlétet kíván. Dalszerzői munkásságunk pedig a mai napokig meg tud felelni a rajongóink elvárásainak. Nem akarunk megfelelni mindenkinek! Nem is tudnánk. Magunkat adjuk.

Az imént körbejártuk a nagyszínpadokon is játszó zenekar undegroundságának kérdését. Van egy másik bandád-bandátok is a Bloody Roots, amivel (a stílust tekintve) kifejezetten a modernebb hangvételű, mégis súlyos zenét játszik. Most hadd firtassam, mennyire követed az irányzat új zenéit és zenekarait?

Követem, mivel a mai napig nagy zenerajongó és lemezgyűjtő vagyok, de az is hozzátartozik, hogy elképesztő nagy a kínálat, mindent nem ismerhetek és nem is akarok! Kiválasztom a magamnak tetsző és fontos zenekarokat, ami így sem kevés és elsősorban azokat hallgatom.

És a fiad (fiatok) jelenléte a zenétekben, a színpadon inspirál ebben? Van, amit máshogy látsz, közelítesz meg ennek révén?

Balázs a korából adódóan, nyilván nem teljesen ugyanazokon a zenéken nevelkedett és zeneileg sok mindent másképpen lát és érez, mint én. Ez jó, mert nem hagy leragadni a múltban és ösztönzi az embert, hogy próbáljam a fiatalosabb modernebb megközelítést is magamévá tenni. A Bloody Roots zenei alapjait én kezdtem el lerakni, de a második lemezem már Balázs is kivette szerepét a dalszerzésben, a harmadik még ebben az évben megjelenő új Bloody Roots album zenei részeiért meg szinte egyedül ő felel.

Az említett koncerten ismét megfigyeltem, hogy milyen jól szólnak a régi dalok is a legutóbbi (már ~3 éves Terápia-CD) dalaival együtt. Nem koptatja az idő sem a muzsikát, sem a tartalmat. A koncert előtti beszélgetésünkben azt mondtad, hogy a tartalmat talán azért nem, mert nem konkrét eseményekről szól, sem konkrét problémákról. Ezzel határozottan vitatkozom. A Talpon maradni-ban szerintem az elsők és jó ideig egyetlenként énekeltetek pl. a családon belüli erőszakról abban a korban (1990!!!), amikor én hiába hallottam ezt a panellakásunk falai között a szomszédok felől, ott jószerivel csak az én családomnak volt ez elfogadhatatlan, nem a többi ~15-nek (a 22-ből). Ez még évtizedekig nem volt téma a társadalmunkban. Egy teljesen más témában említhetném az Átnevelést, nem is kell kifejtenem… Igazából azon morfondírozom minduntalan, amikor hallom, mi kellett ahhoz, hogy ilyen pontosan fogalmazzatok a felnőtt korotok kezdetén. Ezt meg tudod fogalmazni?

Én ezt egész pontosan úgy értettem, hogy a szövegeink többnyire nem aktuálpolitikai témákról szóltak, még ha az ihletet azok is adták. De úgy fogalmaztunk, ami a mai problémákra is kivetíthető. A világ mindig ismétli önmagát! Hiába jönnek újabb generációk, az emberiség, a társadalom és a politika mindig elköveti ugyanazokat a hibákat. Így a szövegeink ma is aktuálisak, bele tudod helyezni őket a mai világba. A Kegyetlen évek albumtól kezdődően Pusztai Zoltán érzett rá igazán, hogyan kell úgy fogalmazni, hogy az megérintse, érdekelje az embereket. Zoli szövegei akkor teljesen újszerűek, mondhatom forradalmiak voltak és olyan meglátásokat vetett papírra, amik később, proféciaként be is következtek.

Egyébként, amikor énekelsz erről, néha nem szomorít el az aktualitása? Úgy értem, hogyan lehet azt kezelni, hogy a színpad előtt ott szórakozunk, élvezzük, a zenét kifejezetten, de a gondolatok igazsága néha megijeszt. Vagy fontos lehet, hogy az ember havonta, vagy alkalmanként kikiabálja a világba a bánatát? Ez egy Terápia lenne?

Pusztai Zoli mondta egyszer a színpadon: „Van egy egyszerre jó és rossz hírem! A szövegek máig aktuálisak!” Ez valóban egy gyógyító terápia. Levezeti a bennünk felgyűlemlő feszültséget. Megkönnyebbülés kimondani dolgokat és nekünk ez is a feladatunk, ezzel tudunk küzdeni az ellen, amit rossznak gondolunk, így tudunk rávilágítani a problémákra.

Fehérvárra, ha jól gondolom 3,5 évet kellett várni, míg újra eljutottatok. Nem korhollak, hogy miért, mert ez biztosan sok tényezőn múlik …. Melyek az emlékezetes helyszínek az utóbbi 1-2 év túráiról a számotokra?
Ebben [ti. a távolmaradásban- szer.] szerepe van a covidnak is, de országosan nagy probléma, hogy nincsenek megfelelő helyszínek, azaz klubok, művelődési házak, ahová leköthetnénk koncertet. Van olyan város is, ahol lenne, de nem fogadnak minket, arra hivatkozva, hogy egy metalcsapat nem illik a profiljukba! A koncertek lekötéséhez természetesen a szervezői, lebonyolító akarat is szükséges, tehát ahova hívnak minket és a feltételek adottak, oda mi szívesen megyünk! Ahol kiugró nézőszámot tudunk produkálni, azaz nagyszámú közönség előtt játszhatunk, azok a koncertek általában eleve emlékezetesek, de egy legkisebb klubbuli is tud felejthetetlen lenni.

Amikor nem a zenekarral foglalatoskodsz, akkor – ha jól tudom – a stúdiódban dolgozol. Ennek a felületnek a hasábjain már bemutattunk néhány ilyen műhelyt, ezek sorába kívánkozik a sok éve működő MD Stúdió is. Hogy látod, van külön profilja a stúdiónak?

Az MD Stúdió a fő munkahelyem, a saját vállalkozásom, a napjaim nagy részét itt töltöm, ha a munka úgy kívánja, akár hétvégén is.  Kivételt képez, amikor koncertezem, illetve egyéb zenekari teendők elszólítanak. Szerencsére a szervezési, promóciós tevékenység nagy része ma már otthonról intézhető, így jobban be tudom osztani az időmet. Kezdetben főleg rock és metal csapatok kerestek meg, de ma már nagyon széles a zenei irányzatok skálája. Nekem ez egyrészt munka, ami bevételt hoz, másfelől kihívás is.  Jó belekóstolni és kipróbálni más műfajokat is, így nem tud megszokottá, unalmassá válni a munka.

Láttam, többször a Vándort a közösségi média felületen – illetve, mivel tájékozódom felőlük is tudtam, hogy szoktak nálad felvételt készíteni – míg nemrég pl. a fehérvári End of Paradise-zal dolgoztál. Ezek szerint szívesen dolgozol régi motorosokkal és fiatal zenekarokkal egyaránt?

Sok jó ismerősöm, zenészkollégám és barátom van a fiatalabb és a régebbi zenészgenerációkban is. A szakmában töltött hosszú évek rengetek kapcsolatot eredményeztek. Ha ez nem így lenne, nehéz is lenne talpon maradni benne. Nem elég, ha jól dolgozol, az is kell, hogy ismerjenek és meg legyen a bizalom is irántad.

Pontosan mire terjed ki az MD Stúdiós profilotok?
Elsősorban hangfelvételeket készítünk, a felvett sávokat utómunkázzuk, megkeverjük, mastereljük. Ebbe sok minden belefér, akár vers, próza, ének vagy reklámfelvételek, hangszeres felvételek, komplett zenekari felvételek, teljes albumok, produkciók létrehozása.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy jól tudjanak veled dolgozni a kuncsaftjaid? Vagy éppen fordítva, hogy te jól tudj velük dolgozni?

Sokan mondják, hogy nagyon türelmes vagyok, de szerintem ezt máshogy nem is lehet! Egy tapasztaltabb zenekarral vagy jobb képességű zenészekkel nyilván könnyebb dolgozni, ők már tudják mit szeretnének és mi az, amit meg is tudnak valósítani. A kezdőbb csapatokhoz sokszor valóban türelem, kitartás kell és tudni kell őket doppingolni, bíztatni, hogy kihozzák magukból a legjobbat, amire jelen tudásuk szerint képesek! Próbálok ebben maximálisan a segítségükre lenni! Fontos, hogy elfogadják a tanácsaimat, szinte mindig van valami mentő javaslatom!

Ha így visszagondolsz mindarra, amit a zenekar, a zenekarral te magad, és a stúdiós tevékenységgel elértél, én azt feltételezem, hogy elégedett lehetsz. Végülis, sokan vágynak arra, hogy a szenvedélyük legyen a munkájuk… sőt nem is a munkájuk, hanem a mindennapi tevékenységük. És ez – valljuk meg – nem mindenkinek sikerül. Te elégedett vagy?

Voltak az életemnek más időszakai, amikor például kiadványszerkesztőként, számítógépes grafikusként dolgoztam. Szerettem azt a munkát is, éppen ezért bátor lépés volt azt feladni és újból csak a zenéből próbálni megélni. Szerencsére nem kellett megbánnom, örülök, hogy így döntöttem és ezt az utat választottam! A munkám, a zene a szenvedélyem, de vannak ennek persze hátrányai is. Hajlamos vagyok belefeledkezni a munkába és szabadidőmben is ezzel foglalkozni.

A Moby Dick korai hihetetlen sikere, majd az több évtizedes szisztematikus „munka”, a jelenlét a sok koncert alapján én feltételezek valami rendszert mindemögött. Ezért kérdem: hogyan tovább? Mi a következő cél, akár 2023-ban, vagy a közeli néhány évben?
2023. második felében tervezünk kijönni az új Moby Dick sorlemezzel, amin már javában dolgozunk és a dalok nagy része zeneileg már készen is van. Az év elejére éppen a dalszerzés miatt kevesebb koncertet terveztünk be, de március végétől beindulnak a koncertek is. Reméljük, hogy sikerül tető alá hozni pár újrakiadást is, továbbra is próbálkozunk! Szóval nincs megállás, nyomjuk, ami a csövön kifér és élvezzük amíg lehet!

Köszönjük az interjút! További sok sikert kívánunk 2023-ban (is)!

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.