Abysmal Grief
Mors Eleison [EP]

(Sun & Moon Records • 2006)
Armand
2020. december 8.
0
Pontszám
9

Az olasz Abysmal Grief már több kiadvánnyal szerepelt oldalunkon, de a Mors Eleison ezidáig kimaradt a szórásból. Egyrészt jelen esetben „csupán” egy EP-ről van szó, másrészt a felvétel sem friss; ennek ellenére néhány gondolatban talán ma sem késő felhívni a figyelmet erre a négy plusz egy dalt tartalmazó kiadványra. A részben latin, részben görög címmel Mors Eleison (avagy Halál, irgalmazz!) ellátott kislemez az 1996-ban indult olasz doom metal csapat első hivatalos kiadványa volt a demók és single-ök sorát követően.

A kislemez LP-n 2006-ban jelent meg, a Sun & Moon Records pedig tavaly újra kiadta a négy dalt digipak formátumban, hozzácsapva a Dies Funeris videoklipjét is. Jómagam ezzel a CD-vel ismertem meg az olasz halálimádókat. Ha valakire, rájuk tényleg illik a doom jelző, a zenén és a szövegeken túl a képi világ, illetve a fényképeik is az öreg kaszás előtt tisztelegnek. A hármas zenéjében már ezen a korai kislemezen is kiemelt szerepük volt a billentyűs hangszereknek, melyeket ketten, a gitáros/dobos Regen Graves és az énekes Labes C. Necrothytus is megszólaltatnak. A Lord Alastair pengetéseivel kezdődő nyitó címadó dal azonnal torkon ragadja és a mélybe rántja a hallgatót. Ez a vánszorgó, templomi orgonával elmélyített szerzemény hosszabb énekmentes részeivel lassan bontakozik ki. Labes C. Necrothytus dallamos, mély énekében több sötétség van, mint a pályatársak hörgőgépeinek hangjában, az elnyújtott gitárszóló pedig végigvonul a dal utolsó harmadán. A filmzenés hangulatú bevezetővel induló Occultism másfél perc elteltével bontakozik ki egy lendületesebb, dark rock hatásokat is magán viselő szerzemény képében. A gitárok viszont nem rockosan szellősek, hanem mélyen búgnak, és ez a nóta is kapott egy hasonló felfogású gitárszólót.

A következő, ének nélküli, templomi prédikációk hangfoszlányait tartalmazó The Shroud egy hosszabb hangulattéma. A leghosszabb szerzemény pedig a záró Mysterium Umbrarum, melyben az előző három dal összes eleme felvonul több effekt kíséretében, majd a közepe felé egy ambient tétel kerekedik ki belőle, melyből a lágy billentyűdallamok hozhatnának feloldozást, de ezeket újra elnyomják a mázsás gitárok.  Az újrakiadás bónusza a Dies Funeris nem mindennapi fekete-fehér videoklipje, ami egy több, mint tíz perces kisfilm, a címnek megfelelő sztorival.

Az olasz csapat a Mors Eleison óta halad ezen a sötétségbe vezető úton, melyet rengeteg kiadvány, köztük öt nagylemez is szegélyez. A valóban sötét doom zenék híveinek érdemes egy próbát tenniük ezzel a fekete lelkű zenekarral, időrendben haladva pedig éppen ezzel az EP-vel célszerű kezdeni!

Az ajánlót írta: Andris